Gyurcsány: szembesülni kell az elmúlt évekkel 

Belföld - 2006-09-18

Gyurcsány Ferenc szerint a zárt, balatonőszödi MSZP-frakcióülésen elmondott beszéde azt mutatja, hogy amit az elmúlt három-négy hónapban mond és csinál, az nem kommunikációs álca. A miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfő reggel azt mondta: arra készül, hogy Magyarországot szembesítse az elmúlt évekkel.

A kormányfő úgy fogalmazott: "a szöveg azt mutatja, hogy amit az elmúlt három-négy hónapban mondok és csinálok, az nem kommunikációs álca, az nem valami felvett szerep, nem véletlenül nem ígérek ebben a kampányban egyetlenegy szociális intézkedést sem már, csak a fejlesztésekről és a reformokról beszélek, mert készülök arra, hogy Magyarországot szembesíteni kell az elmúlt sok-sok évével, és ki kell vezetni ebből".

 

Mint mondta, a szocialista pártnál megszületik a változtatásra az elszántság "ilyen drámai beszédekkel is". A nagyobbik ellenzéki pártra, a Fideszre vonatkozóan azt mondta: a másik oldalon még mindig arról beszélnek, hogy adót kell csökkenteni, gázárat megállítani, és jövedelmet növelni. "Vízválasztó van, értsétek meg. Hibáztok, hogyha elhazudjátok már azt is, hogy egyszer ebben az országban rendet kell teremteni" - tette hozzá a miniszterelnök. (forrás: hvg.hu/MTI)