- Az LMP szerint a kormány "végleg kivéreztette az önkormányzatokat", ezért a települések jövőre kénytelenek lesznek még több új adót bevezetni közfeladataik ellátására. Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője hétfőn elmondta, az önkormányzatok helyzete jövőre sem lesz jobb, amit "a földadó terjedése" is jól mutat.
Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul valamennyi minisztériumhoz és állami céghez annak kiderítésére, hogy Kovács Ákos énekes és cégei mennyi közpénzre tettek szert 2010 óta.
Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a "Fideszhez köthető zenésznek" nevezte Ákost, akit szerinte a kormány most úgy véd meg, mint a kormánypárti nagyvállalkozókat.
A Hóman Bálint Kulturális Alapítvány elállt tervétől, hogy szobrot emel az egykori politikusnak, erről Székesfehérvár polgármesterét levélben tájékoztatták. A város közgyűlése pénteken tudomásul vette a döntést, ezért hatályon kívül helyezte júniusi határozatát, ami a kétmillió forintos önkormányzati forrásnak és a szoborállítás támogatásának a visszavonását jelenti.
A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte a kormányszóvivő csütörtökön. Kovács Zoltán később hozzátette: a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel.
- Az LMP szerint a kormányzat a földárverések során "pár száz családért árulja el az országot".
Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján élesen bírálta az Alkotmánybíróság (Ab) döntését követő kormányzati nyilatkozatokat, amelyek - ahogy arra utalt - egymással sincsenek összhangban. Emlékeztetett: az Ab megsemmisítette azt, hogy a kormányzat általánosan az ország fejlesztésére használhassa a termőföld-privatizációból származó bevételeket.
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Földet a gazdáknak! programmal kapcsolatos kormányhatározat egyik rendelkezését - közölte a testület a honlapján kedden.
Az Ab szerint a kormányhatározatnak a földek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról szóló rendelkezése ellentétes a korábban törvényben megállapított felhasználási célokkal, ezért ezt a pontot megsemmisítette.
Kezd kialakulni egyfajta új bizalom az Alkotmánybíróság (Ab) iránt, egyre több beadvány érkezik a testülethez - mondta Lenkovics Barnabás, az Ab elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.
A Quaestor-ügy legfőbb tanulságaként az Ab elnöke azt emelte ki, hogy a lakosság pénzügyi kultúrája alacsony.
- A kormány 3,3 milliárd forintot ad a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság felállításához szükséges forrásbiztosítás érdekében, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
A tavalyi 33 ezerrel szemben az idén várhatóan harmadával kevesebb, mintegy 22 ezer utas veszi igénybe a sármelléki repülőteret, mert az orosz beutazók elmaradását csak részben kompenzálta, hogy más országokból többen érkeztek, mint a korábbi években.
Az Országgyűlés rendészeti bizottsága elutasította szerdán annak az LMP-s javaslatnak a tárgysorozatba vételét, amely megszüntetné a közterületen való életvitelszerű tartózkodás büntethetőségét.Az előterjesztő Szél Bernadett LMP-s képviselő - aki indulatosan érvelt javaslata mellett, és akit a Város Mindenkié Csoport több tagja és hajléktalanok is elkísértek a testület ülésére - kezdeményezte, hogy Sándor Ferenc hajléktalan is felszólalhasson, ehhez azonban a bizottság nem járult hozzá.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) kikéri azt a szerződést, amely alapján a honvédségtől több mint ezer rakétát vásárló vadászbolt a honvédségnél tároltatja a megszerzett éles fegyvereket.
Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése alatt tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, egy újabb gyanús eladás esetében nem elérhető még a pályázati kiírás sem a minisztérium honlapján.
Jogi nonszensz a mezőhegyesi állami földek árverése, a kérdésekre a kormánypártok képviselői sem tudják a válaszokat - mondta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese kedden Békéscsabán, ahol közös tiltakozást szerveztek az ellenzéki pártok a mezőhegyesi földárverések kezdetére.
A Párbeszéd Magyarországért társelnöke módosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy az országgyűlési és az EP-képviselőkre is vonatkozzon a kettős juttatás tilalma, vagyis ne kaphassanak egyszerre képviselői tiszteletdíjat és nyugdíjat - mondta az ellenzéki politikus hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azonnali tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal a köznevelés területén nem halasztható korrekciókról - erről döntött hétvégén az érdekvédelmi szervezet kongresszusa. Arról is határoztak, hogy szükség esetén az utcai demonstrációtól, de akár a sztrájktól sem riadnak vissza.
Az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Béla (Jobbik) európai parlamenti képviselőt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte Keresztes Imre főügyész.
Közleménye szerint Kovács Béla a gyanúsítással szemben panasszal élt. A jobbikos politikus tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és érdemi védekezést terjesztett elő.
Jogerősen négy és fél évre súlyosbította Kiss Ernő vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kiszabott börtönbüntetését a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. A nyugalmazott rendőr dandártábornok leghamarabb büntetése kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra.