A Demokratikus Koalíció azt kéri, minden magyar választópolgár, valamennyi család vetkőzze le a menekültekkel szembeni félelmeit és nyissa ki a szívét - mondta a párt vasárnapi, budapesti rendezvényén Gyurcsány Ferenc.
A pártelnök kijelentette: a kormány addig fog így viselkedni az ideérkezőkkel, amíg azt gondolja, hogy a többség tele van félelemmel, amikor azt látják, hogy a többség kinyitná az országot, akkor változtatnia kell vagy meg fog bukni.
Ötven személyautóval több mint 180 menekültet szállítottak osztrák, német és magyar civilek a győri vasútállomásról Bécsbe - tájékoztatta az APA osztrák hírügynökséget az akció egyik szervezője vasárnapra virradó éjjel. A menekülteket - többségében szíriaiakat, afganisztániakat és irakiakat - az osztrák fővárosban átmenetileg két vasúti pályaudvaron, egy plébánián és egy cserkészszálláson helyezték el. A legtöbben közülük Németországba és Svédországba akarnak továbbmenni.
- Öt jogvédő és menekültekkel foglalkozó civil szervezet és egy önkéntesekből álló segítő csoport közös nyilatkozatban fordult Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához, fellépését sürgetve a menekülők érdekében - közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pénteken.
A keresztényeknek segíteniük kell az úton lévő, nehéz élethelyzetbe került embereket, nemre, korra, nemzetiségre vagy éppen felekezetre való tekintet nélkül - hangoztatta Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztott elnöke pénteken Körmenden.
A Fidesz Országos Választmánya elnökségének döntése alapján, az általuk elfogadott tagsággal csütörtökön újjáalakult a párt esztergomi szervezete - közölte pénteken Völner Pál, a párt választókerületi elnöke. Meggyes Tamás volt polgármester nem tagja az alapszervezetnek.
Elutasította a Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa szerdai ülésén az intézmény szétdarabolását - közölte a BCE tiltakozás szervezőbizottsága. Közleményük szerint újra bebizonyosodott, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem elutasítja a szétdarabolást, ezért felszólítják Balog Zoltán minisztert, hogy tartsa tiszteletben a szenátus szerdai döntését.
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint hamarosan akár emberéletbe is kerülhet, hogy szerintük a kormány az egyre hidegebbre váló idő ellenére sem segít a menekülteknek.
Bősz Anett, az ellenzéki párt ügyvivője szerdán az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, a kabinet óriási összegeket kap az Európai Uniótól a bevándorlás kezelésére, amit azonban kizárólag a kerítés építésére fordítanak.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja nem tudja támogatni a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba menetelét, ugyanis azt hibás és populista indítványnak tartja, ami az ellenzék megújulása szempontjából is káros - mondta a párt elnöke szerdán, a "Férfi 40" elnevezésű, budapesti konferenciájukon. Az elképzelésnél van sokkal igazságosabb és bátrabb politika - jelentette ki Szigetvári Viktor.
Jóváhagyta a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) három budai karának a gödöllői Szent István Egyetemhez csatolását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - erről a budai campus három dékánja számolt be, miután szerdán a tárca vezetőjével egyeztettek.
Hétfőn ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.
A Budapesti Corvinus Egyetem átszervezése miatt tiltakozó felvonulást tartottak hétfőn a fővárosban. A nap folyamán az érintett budai karok 12 pontos petícióval fordultak az emberi erőforrások miniszteréhez, akitől többek között azt kérik: ne hagyja jóvá a Szent István Egyetemhez történő elcsatolást.
Az ősz első hétvégéjén többfelé erős szélre és lehűlésre kell készülni. A maximumok néhol már a 20 Celsius-fokot sem érik el, s helyenként éjszakánként 10 fok körüli lesz a hőmérséklet. Szombaton országszerte várható eső, néhol jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, vasárnap lehet újra naposabb az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az LMP szerint egy keresztény vezetésnek keresztény módon kellene kezelnie a menekülthelyzetet.
Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőző sajtótájékoztatóján arra kérte Tarlós István főpolgármestert, hasson Orbán Viktor miniszterelnökre, hogy jelentősen növelje meg a bevándorlási hivatal állományát, hiszen szerinte a létszámhiány az egyik oka a menekültek feltorlódásának.
Augusztus 31-ei hatállyal felmentését kérte Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára - közölte a tárca csütörtök délelőtt.
Az Emmi közleménye szerint Zombor Gábor személyes és családi okokra hivatkozva távozik
- A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint illegitim szervezet illegitim kiadványa a pedagóguskar által kidolgozott pedagógus etikai kódex.
Mendrey László, a PDSZ elnöke szerdai tanévkezdő sajtótájékoztatóján azt mondta: a kódex tervezete idejétmúlt, ósdi felfogású elvárásokat fogalmaz meg, szolgalelkű pedagógusokat feltételezve.
- Az LMP feljelentést tesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellen banktitok megsértése, személyes adattal visszaélés miatt, mivel - álláspontjuk szerint - engedély nélkül hozták nyilvánosságra a Magyar Nemzet napilap egyik kritikus újságírójának folyamatban lévő hitelügyletét.
Számos törvénysértést és szabálytalanságot tárt fel az Antall József Alapítvány gazdálkodásában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése - közölte az ÁSZ a hírportálján kedden. A www.aszhirportal.hu beszámolója szerint a számvevőszék törvényi felhatalmazás alapján kétévente ellenőrzi a központi költségvetésből rendszeres támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodását, ennek során ellenőrizte az Antall József Alapítvány 2012-2013. évi gazdálkodását is.
A feleslegessé vált írószerek, tanszerek lakossági börzéjét kezdeményezi az LMP a beiskolázás jelentette terhek könnyítése érdekében.
Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: noha most "a Minyon a menő" az iskolatáskák, tolltartók piacán, a társadalom túlnyomó többsége nem engedheti meg magának, hogy az újabb és újabb termékeket beszerezze
Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket. A várból még hiányzó berendezéseket, bútorokat, a 3D-s virtuális várkalauzt és a kiadványokat pótolják.
Szeptember 19-én újra látogatható lesz a vár, 20-án már pedig a GasztroVár című rendezvénynek ad otthont a Nógrád megyei világörökségi településÚjra feljelentést tesz a Széchenyi Bank ügyében a Demokratikus Koalíció (DK) - jelentette be Gréczy Zsolt, a párt szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
A szóvivő elmondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által készített és nemrégiben kiszivárgott jelentésben, amely a Széchenyi Bank ügyeivel foglakozik az áll, hogy a pénzintézet több közvetítőn keresztül saját magának adhatott hitelt a tőkeemelésre.