Társadalmi akciót hirdet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ), amely arra kéri a vásárlókat, hogy az önkiszolgáló kasszák helyett a normál kasszákat válasszák a nagyáruházakban való bevásárláskor - mondta Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
- A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül az európai integrációs ügyekhez kapcsolódó feladat- és hatáskörök jelentős része - ehhez kapcsolódóan csütörtöki ülésén fogadott el egy módosító javaslatot az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
A Nógrád megyei önkormányzat képviselői egyhangúlag döntöttek úgy csütörtökön, hogy nem lép hatályba az októberi alakuló ülésen elfogadott módosítás, vagyis nem Balassagyarmat lesz az önkormányzat székhelye, hanem Salgótarján marad..
Az MSZP szerint "hazudhat bármit" az Orbán-kormány, brutálisan nőtt a szegénység Magyarországon. Ezt Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke mondta csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a háztartások életszínvonalára vonatkozó kiadványa kapcsán.
Novemberben csökkent a kormánypártok népszerűsége, ami minden bizonnyal a közelmúlt hazai és nemzetközi politikai konfliktusainak következménye lehet. Kisebb mértékben, de növekedtek az ellenzéki pártok táborai, viszont a legnagyobb mértékben a bizonytalanok és pártválasztásukat eltitkolók tábora nőtt meg - közölte a Tárki szerdán.
A kormány elképzelései szerint a jelenlegi 71-el szemben 260 kormányablak működne a jövőben - jelentette ki a területi közigazgatásért felelős államtitkár szerdán Budapesten, a Napi Gazdaság és a Századvég közös, az önkormányzatiság jövőjéről Budapesten megrendezett szerdai konferenciáján.
A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ létrehozása érdekében a Fővárosi Önkormányzat és az Önkormányzati Minisztérium 2009-ben kötött támogatási szerződést, a megvalósítást az állam 900 millió forinttal támogatta. Az intézményt a VIII. kerületben, a Szentkirályi utca 7. szám alatt akarta a főváros kialakítani, erre 2014. december végéig volt lehetősége.
A európai területi társulások (ETT) tevékenységét tisztázó törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés kedden.A képviselők 136 igen szavazattal, 1 nem és 28 tartózkodás mellett hagyták jóvá a külgazdasági és külügyminiszter erre vonatkozó javaslatát.A szabályozás célja annak nyomatékosítása, hogy az ETT-k nonprofit szervezetek, amelyek elsősorban gazdasági tevékenység végzésére nem alapíthatók.
A magyarországi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység felügyeletének egységesítésére, prioritásainak meghatározására, valamit az erre szánt hazai és uniós források koordinált elosztására létrejön a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal).
Az erről szóló törvényt kedden 133 igen szavazattal, 30 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel és az újpesti választók többségével.
A kormány benyújtotta a 2015. évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amelyben egyebek mellett módosítja az államháztartási törvényt, megszünteti a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapot és sávosan határozza meg az alkoholok jövedéki biztosítékrendszerét.
Tátrai Miklós harmadrendű vádlott szerint koncepciós vádak alapján folyik az eljárás a moszkvai ingatlanügyben, és csak az a célja, hogy a közvéleményt manipulálják. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatója erről a kereskedelmi képviselet áron aluli eladásának vádjával indult büntetőper csütörtöki tárgyalásán, a Budapest Környéki Törvényszéken beszélt.
Demonstrációt szervez szombaton, a magyar közoktatás napján a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy így tiltakozzon a kormány jövő évi költségvetési javaslata ellen - jelentette be Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Négyötödös többséghez kötötte a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását és jelentősen erősítette a főpolgármesteri vétójogot az Országgyűlés.A kedden 126 igen szavazattal, 31 nem ellenében elfogadott határozat szerint Budapest vezetője egy ügyben tetszőleges számú alkalommal kezdeményezhet ismételt eljárást, személyi és intézményi kérdésekről pedig csak a főpolgármester javaslatára dönthet a Fővárosi Közgyűlés.
A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kedden az M1 Ma reggel című műsorában. Novák Katalin azt mondta: az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, ugyanis sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap.
A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek hétfő este Budapesten, a Kossuth Lajos téren, ahol a felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólították fel a jelenlévőket.Az egyik szónok, Dabóczy Mihály a Parlament előtti teret megtöltő tömeg előtt azt mondta: "temetni" kell a régi rendszert, mégpedig úgy, hogy függetlenedni kell tőle. Olyan rendszert kell építeni, amely a csalókat üldözi, nem a szegényeket, olyan rendszert, amelyben "senkit nem hagyunk az út szélén" - mondta.
A héten jellemzően borús lesz az idő, többször lehet eső, zápor. A hét vége felé a Zemplénben akár hózápor is előfordulhat. Némi lehűlésre is készülni kell, a hétvégén a leghidegebb órákban akár mínusz 3 Celsius-fokig is hűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A DK embertelennek és igazságtalannak tartja Orbán Viktor és kormánya tervét, amely szerint 2018-ra megszűnne a munkanélküli ellátás, az érintetteket pedig a közmunkaprogramba terelnék.Gréczy Zsolt, a DK szóvivője és Zaveczky Tibor, a párt szociális munkacsoportjának vezetője vasárnap, a témában tartott sajtótájékoztatójukat követően azt mondta: az Orbán-rezsim ezzel újabb százezreket lökne szakadékba.
Bölcskei Gusztáv megtartotta utolsó zsinati beszámolóját, amelyben összefoglalta az elmúlt tizennyolc év munkáját csütörtökön Budapesten. Bölcskei Gusztáv három hatéves cikluson keresztül volt a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke, így nem választható újra az egyházban jelenleg is zajló választásokon.