A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdai végzése szerint nem követték el a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértését annak a demonstrációnak a szervezői, amelynek során márciusban tüntetők hatoltak be a Fidesz Lendvay utcai épületének udvarára. A PKKB mind a tizenegy, eljárás alá vont ember esetében hatályon kívül helyezte a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt hozott rendőrségi határozatot, és megszüntette a velük szembeni szabálysértési eljárást.
Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű, bihari kistérségében indult 600 millió forintos, kétéves felzárkóztatási program a hátrányos helyzetű gyerekek egészségügyi, szociális és oktatási helyzetének javítására.
Muraközi István, a pályázó társulás elnöke, Berettyóújfalu fideszes polgármestere a városban tartott szerdai nyitórendezvényen elmondta, a teljes egészében uniós támogatású projekt célcsoportja a térség lakosságának 60 százaléka, 32 ezer ember, akik közül 12 800 számít hátrányos helyzetűnek.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerdán „szimbolikusan visszafoglalta” a Műcsarnokot – ezt Niedermüller Péter alelnök jelentette be, miután a párt több politikusa és körülbelül 100-120 aktivistája bevonult a Magyar Művészeti Akadémiának korábban átadott épület előterébe.
A munkanélküliek több mint fele semmilyen ellátást nem kap - mondta keddi sajtótájékoztatóján Gúr Nándor MSZP-alelnök. Hozzátette: bár a kormány "dicshimnuszokat zeng" a foglalkoztatottsági adatokról, a 15 és 24 év közöttiek 27,4 százaléka munkanélküli.
A parlament foglalkoztatási bizottságát vezető szocialista politikus kiemelte, hogy a munkanélküliek több mint fele nem kap ellátást, egyharmaduk segélyben részesül, és csak alig több mint tíz százalékuk jut hozzá álláskeresési támogatáshoz.
Súlyos kockázatot lát a választási kampány finanszírozásának szabályozásában a Political Capital Institute és a Transparency International Magyarország, ezért kezdeményezik az erre vonatkozó törvény módosítását. A Political Capital közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbinál jóval könnyebben teljesíthetők a képviselőjelölt-állítás feltételei, hiszen 27 egyéni jelölt elindításával, azaz 13 500 aláírás összegyűjtésével már országos lista állítható.
Nem vette tárgysorozatba hétfőn az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága azt az LMP-s törvényjavaslatot, amely megtiltatná, hogy az állami vezetők offshore-cégben legyenek tulajdonosok. Schiffer András frakcióvezető szerint a kormánypártok ezzel újból kinyilvánították, hogy az offsore-lovagok pártján állnak.
- Az MSZP szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) átláthatósági kampánya csak egyszerű pénzbehajtás, amivel a kormány a korábbi uniós bírság fedezetét akarja előteremteni. Erről Harangozó Gábor országgyűlési képviselő beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Várhatóan jövő év elején készül el az igazságügyi adatkezelésről és az ítélkezés nyilvánosságáról szóló törvény tervezete az Országos Bírósági Hivatalban (OBH) - közölte Harangozó Attila, a hivatal kommunikációs munkacsoportjának tagja elmondta: a legfőbb cél, hogy végre magas szintű, egységes szabályozás és ennek nyomán országszerte egységes gyakorlat jellemezze a magyar bírósági adatkezelést és nyilvánosságot.
Az LMP szerint az állami napközi koncepciója megbukott, a szülők jelentős része nem akarja gyerekét a tanítási órák után is késő délutánig az iskolában hagyni - közölte Osztolykán Ágnes, a párt országgyűlési képviselője szombaton.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta szombaton a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját, amelyen mintegy 2500 cég szerepel. Az nfu.hu/atlathatosag oldalra felkerül minden olyan kedvezményezett, aki harmadik kiküldést követően sem vette át a nyilatkozatot, később pedig azokat is lajstromba veszik ugyanitt, akik elmulasztották a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését - ismerteti honlapján megjelent közleményében az ügynökség.
- Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az órákat. Az átállás érinti a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyes járatait is. A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. által évtizedek óta gyűjtött, a magyar villamosenergia-rendszerre vonatkozó részletes adatokból kiderül, hogy az órák tavasszal történő előre állítása jelentős megtakarítást eredményez.
A kormányváltás óta hét és félszeresről kilencszeresre nőtt a társadalom leggazdagabb és legszegényebb tíz százaléka közötti jövedelmi különbség - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: 4,5 millióan élnek a létminimum és több mint 1,5 millióan a szegénységi küszöb alatt.
Rendőr tanúk vallomása szerint egy gyorshajtás miatti bírságolás után történt meg azt az eseménysor, amelynek végén egy osztrák férfi a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre rendőrjárőrt.
A tatabányai törvényszék jogszabálysértések miatt felmentette az esztergomi közvilágítási szolgáltató felszámolóját, ezért a cégnek már semmilyen jogalapja nincs a közvilágítás szüneteltetésre és a szolgáltatás akadályozására. Tétényi Éva, a város polgármestere elmondta, a törvényszék végzése alapján a felszámolás alatt álló Tivi Kft. nem folytathatja azt a gyakorlatot, hogy az izzók kiszerelésével akadályozza a közvilágítás újraindítását.
Október 31-én az egész országban lekapcsolják az analóg földfelszíni tévéadást, ám a rászorulók még november 30-áig igényelhetnek támogatást a digitális vételhez - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, csütörtökön.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint megfelelően szabályozottá válhat Magyarországon a művi meddővé tétel az egészségügyi törvény várható módosításának köszönhetően. Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke a több civil szervezet felvetése nyomán kidolgozott változtatásokat ismertetve elmondta: ha a jogszabályt elfogadja a parlament, egyértelműen rögzítik, hogy művi meddővé tételt az kérhet, aki ennek a költségeit vállalja, elmúlt negyven éves, vagy három gyermeke van.
- A miniszterelnök szerint Magyarország közeledik a valódi felszabadulás felé, ám a mindennapi élet szabadságának megvédéséhez a kormányoldal támogatóinak munkájára is szükség lesz. Orbán Viktor az október 23-i állami ünnepségen a jövő év tavaszán esedékes parlamenti választásra utalva azt is mondta: "lassan és biztosan be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat", mint 2010-ben.
Az MSZP elnöke szerint a magyarok mindig lerázták magukról azokat a vezetőiket, akik hazugságra építették politikájukat és a nép ellenében kormányoztak, és ez lesz a sorsa Orbán Viktornak is.
- A demokratikus ellenzék támogatóinak, mozgalmainak és pártjainak össze kell fogniuk, "nem kicsit, nagyon" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a baloldali ellenzéki pártok "A szabadság összeköt" elnevezésű október 23-ai demonstrációján a budai Műegyetem rakparton. Az ellenzéknek közös vezetőre van szüksége, "nem kettőre, nem háromra, nem nyolcra, hanem egyre" - tette hozzá.
Bajnai Gordon szerint az embereknek 2014-ben arról kell dönteniük, hogy "Orbánországban" vagy Magyarországon akarnak élni.
Az Együtt-PM szövetség vezetője a baloldali ellenzéki pártok október 23-ai demonstrációján a budai Műegyetem rakparton azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök jéghegynek kormányozza Magyarországot, tönkreteszi a gazdaságot és az oktatást, és ezzel tönkreteszi a jövőt.