– A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormányzat "kegyként osztogatja" a nyugdíj előtt álló egészségügyi dolgozóknak a további munkára szóló engedélyeket, ami elfogadhatatlan.
Szilágyi László pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, öt hónapnyi bizonytalanságba és zűrzavarba taszítottak 6500 nyugdíj előtt álló egészségügyi dolgozót, akik egészen eddig nem tudták, hogy folytathatják-e a munkájukat.
Nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohányboltpályázaton - jelentette ki a kormányfő péntek reggeli rádióinterjújában. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában felvételről sugárzott beszélgetésben közölte, a kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket. Most összesítik, hogy hány ilyen ember van.
- Balogh József csütörtökön tájékoztatta a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy azonnali hatállyal kilép a képviselőcsoportból - derül ki Rogán Antalnak az MTI-hez eljuttatott közleményéből. Balogh József az Index hírportállal közölte: országgyűlési képviselői mandátumát megtartja, független képviselőként politizál tovább.
Áder János köztársasági elnökhöz fordultak a kormány korrupcióellenes munkacsoportjából kilépett szervezetek az információszabadságról szóló törvény kedden elfogadott módosítása miatt - közölték az érintett szervezetek csütörtökön.
A Transparency International Magyarország, az atlatszo.hu, a K-Monitor és a Társaság a Szabadságjogokért felhívta a figyelmet, hogy a köztársasági elnöknek lehetősége van arra, hogy megvizsgáltassa az Alkotmánybírósággal, a jogszabály nem ellentétes-e az alaptörvénnyel.
A Németh Lászlóné miniszternek címzett petícióban a dohánykereskedelmi koncessziós pályázat veszteseiből szerveződött mozgalom tagjai azt kérik: hozzák nyilvánosságra a tender összes nyertes és vesztes pályázatát, "a döntéskor figyelembe vett, de a kiírásban nem szereplő" szempontrendszert, valamennyi feljegyzést, jegyzőkönyvet a pályázat elbírálásáról, továbbá a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. döntéselőkészítő anyagait, az elbírálásban részt vevő személyek, szakértők és tisztségviselők névsorát.
A polgári törvénykönyv (Ptk.) helyett az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szabályozza a közérdekű adatszolgáltatást az új polgári jogi kódex jövő március 15-ei hatályba lépésétől.
Az erről szóló, vasárnap benyújtott fideszes indítványt hétfőn kivételes sürgős eljárásban tárgyalta meg, kedden pedig már el is fogadta az Országgyűlés kormánypárti szavazatokkal.
- Szekszárdon politikai egyeztetésén véleményezték a trafikpályázaton induló jelöltek listáját a helyi kormánypárti képviselők - erről Hadházy Ákos helyi fideszes képviselő beszélt a hvg.hu-nak adott, kedden megjelent interjúban. Az állatorvosként dolgozó képviselő szerint hosszú távon a Fidesz érdekét szolgálja, hogy beszél a történtekről.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a határozati javaslatot, amellyel a képviselők elfogadhatatlannak nevezik Viviane Reding, az Európai Unió jogi biztosának Tobin-ügyben tett nyilatkozatait.
A trafikpályázatok nyilvánosságra hozatalát közérdekű adatigényléssel kérte hétfőn több szervezet, valamint hírportál, köztük a Transparency International (TI) Magyarország - közölte a jogvédő szervezet. Közleményük szerint az atlatszo.hu oknyomozó portál, a hvg.hu, az index.hu, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, az origo.hu és a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület az adatokat egyszerre kérte a nemzeti fejlesztési minisztertől és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től.
A Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette a nyomozást a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség 2008-as eladásának ügyében a volt Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) értékesítésről döntő tagjai és Veres János volt pénzügyminiszter esetében - közölte Keresztes Imre főügyész hétfőn az MTI-vel.
- Orbán Viktor miniszterelnök határozott álláspontja, hogy tíz helyett tizenkét százalékos árrést kellene garantálni a trafiktörvényben a dohány-kiskereskedőknek - közölte Lázár János a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár - aki egy, a parlament előtt lévő törvényjavaslatban tízszázalékos árrést szorgalmazott - azt mondta, kéri a Fidesz-frakciót, hogy fontolja meg a kormányfő javaslatát.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség véleménye szerint a dohány kiskereskedelmi koncessziók odaítélése kimeríti a hivatallal való visszaélés fogalmát. A szervezet ezért hétfőn ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.
- Megállapodott az MSZP választmánya Bajnai Gordonnal, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjével arról, hogy a jövő évi választáson választókerületenként egy közös jelöltnek kell indulnia a Fidesszel szemben.
Ezt Mesterházy Attila MSZP-elnök közölte a szombati tanácskozás szünetében újságírókkal. Mint mondta, egyetértettek abban, hogy a kormányváltás nemzeti érdek, az ellenzék választási győzelmének feltétele pedig az összefogás.
- "Elképesztőnek" tartja az LMP, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek új helyet adó Ludovika Campus "horribilis presztízsberuházásának költségeit" újabb százmilliókkal bővítik, miközben "a megszorítások miatt a hazai felsőoktatás a tönk szélére került".
Jelképes, 1 eurós összegért visszavásárolja a francia Suez Environnement vállalatcsoporttól a helyi vízművet Pécs önkormányzata. A pénteki megállapodás értelmében a városnak a korábban követelt 10 milliárd forint helyett 3 milliárd forint kompenzációt kell fizetnie - jelentette be Páva Zsolt polgármester Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Lassan, de folyamatosan apad a Hortobágy-Berettyó, a borzi vízmércénél egy nap alatt 5 centimétert csökkent a vízszint, de még mindig a legmagasabb, harmadfokú a védelmi készültség - közölte a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) védelemvezetője. Bara Sándor elmondta: a Tiszán is folytatódik a lassú apadás. A folyó bal partján, Tiszafüred és Rakamaz között továbbra is védekeznek. Tiszafüred és Tiszakeszi között másodfokú-, Tiszatarján és Rakamaz között pedig elsőfokú az árvízvédelmi készültség - tette hozzá.
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen helybenhagyta a Klubrádió 92,9 MHz-es fővárosi frekvenciájával kapcsolatban hozott elsőfokú ítéletet, amely létrehozta a rádió műsorszolgáltatási szerződését.
Az eljárást a rádió indította a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ellen, mert bár 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyerte az ingyenesen hirdetett körzeti frekvencia használati jogát, a hatóság jogutódja nem kötött vele szerződést, azzal az indokkal, hogy egy tulajdonosnak egy vételkörzetben csak egy frekvenciája lehet.