Rövid távon katasztrofális hatása lehet annak, ha a korkedvezményes nyugdíjasok egy részét visszaterelik a munkaerőpiacra - mondta az InfoRádiónak az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa. Simonovits András azonban hozzátette: hosszú távon lehetnek előnyei a lépésnek.
Az LMP soha nem állította, hogy visszamenőlegesen hozzányúlna a korai nyugdíjba vonulás lehetőségéhez, választási kampányában az szerepelt, hogy a jövőben csökkenteni kell a bizonyos ágazatokhoz, foglalkozásokhoz kötődő nyugdíjba vonulás lehetőségét - hangsúlyozta az LMP frakcióvezetője Rétvári Bence államtitkár kijelentéseire reagálva.
Szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is részt vesz az országos katasztrófavédelmi próbariasztás lebonyolításában. A gyakorlat során a katasztrófavédelem közleményeit a közreműködő médiumok kétóránként két perc műsoridejük terhére vagy adásukat megszakítva teszik közzé. A gyakorlat célja, hogy a lakosság megismerhesse a katasztrófák esetén alkalmazható riasztás és tájékoztatás új formáit.
Az Orbán-kormány a pénzbehajtás közben megfeledkezett a szerzett jogok védelméről, a munkaerő-piaci realitásokról és a kiszámíthatóságról. Az LMP kedden benyújtott országgyűlési határozati javaslatában ezért azt kezdeményezi, hogy a Parlament az érintett minisztériumokat szólítsa fel olyan nyugdíjkoncepció kidolgozására, amit széleskörű egyeztetés előz meg.
A Médiatanács több alkalommal adott fizetési könnyítést a radiocafe Kft.-nak, de a szolgáltató az ezekben vállalt feltételeket is sorra megszegte - nyilatkozta az MTI-nek a testület szóvivője azzal kapcsolatban, hogy kedden befejezte műsorszolgáltatását a 98.6-es frekvencián sugárzó rádió, miután a Médiatanács felmondta a műsorszolgáltatási szerződését.
Az MSZP szerint eddig nem látott megszorításként és garanciális jogok megvonásaként értékelhető a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatára lehetőséget adó fideszes alkotmánymódosító javaslat. Tóbiás József, a szocialisták vezérszónoka az indítvány keddi parlamenti vitájában azt mondta: a kormánypárt tudatosan állít egymással szembe társadalmi csoportokat.
Nem utcára küldeni és nem is munkanélkülivé tenni akarja a korkedvezménnyel nyugdíjba vonultakat, például a rendvédelmi dolgozókat a Lázár-Balsai-féle alkotmánymódosító javaslat – mondta az igazságügyi minisztérium államtitkára.
Felül kell vizsgálni a korábbi kedvezményeket a rendészeti ágazatban, amikor a közbiztonság hazánk egyik legnagyobb problémája - hangsúlyozta Lázár János hétfői, parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető kijelentette: a foglalkoztatás bővítéséhez át kell alakítani a kedvezmények rendszerét.
A Széll Kálmán terv sok pontban megalapozatlan, emiatt kételyeket támasztanak Brüsszelben is – mondta el a Klubrádióban Békesi László,volt pénzügyminiszter. A szakember szerint a konvergencia program elemzésére a második félévben számíthatunk. Az Európai Bizottság pénteki jelentéséből kiderült: szerintük nem tartható a tervezett 2,5 százalékos hiánycél Magyarországon 2012-ben, 3,3 százalékot jósolnak.
Hétfőn reggel még sokfelé várható eső, zápor. Főleg a középső területeken eshet kiadós mennyiségű csapadék. Napközben nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, és a Dunántúlon egyre többfelé bújik elő a nap. Reggel 8 és 13, délután 13 és 18 fok között alakulhat a hőmérséklet. Erős hidegfronti hatással számolhatunk, erős, néhol viharos lesz az északi, északnyugati szél - figyelmeztet a köpönyeg.hu.
A napokban bemutatandó Új Nemzedék vitairattal kapcsolatos programok során kikérik a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek véleményét - mondta el Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos Az európai fiatalok világa a 21. század elején című könyv bemutatóján, május 13-án. "
A Közmédiumok Szakszervezetei Fórumának többsége két új szervezettel kiegészülve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál látható átalakítási folyamatok miatt létrehozta a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsát.
Döbbenetes alkotmánymódosító javaslat került fel az Országgyűlés honlapjára.
Lázár János és Balsai István azt akarja, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugdíjat törvény csökkenthesse, szociális ellátássá változtassa, vagy akár teljesen megszüntesse, ha a nyugdíjas még képes a munkavégzésre.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban immár egy éve uralkodó kaotikus helyzet mára gazdagon dokumentált. Egy újabb eset azt jelzi, hogy Matolcsy György nem hogy az ország, de saját tárcája pénzügyeit sem képes kezelni. Az LMP továbbra is kíváncsi a megszorítások részleteire.
"Abban bízom, minden magyar rájön egyszer, hogy esztergomi" – fogalmazott Tétényi Éva a Klubrádió "Megbeszéljük" című műsorában. Esztergom független polgármestere szerint a magyar jogrendet kellene átnézni, azt, hogyan lehetséges, hogy a kormányhivatal és a jogi szakértők is egyértelműen azt mondják, hogy ilyen körülmények között nem hozhatott volna döntést Esztergom fideszes testülete, mégis azok a döntések érvényben vannak.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytatott Taj Ping-kuo kínai államtanácsossal. A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy a két kormány által létrehozott gazdasági vegyesbizottság jól működik, és a jövőben is jó keretét fogja adni a stratégiai együttműködésnek a gazdaság területén.
A kormánytöbbség által a gyöngyöspatai helyzet kivizsgálására létrehozni kívánt eseti bizottság egyetlen célja, hogy a felelősséget az ellenzékre kenje. Az LMP országgyűlési határozati javaslatában olyan vizsgálóbizottság felállítását javasolja, ami feltárja, mit mulasztott el megtenni a rendőrség, illetve a kormány a településen kialakult konfliktushelyzet megoldása, a közrend helyreállítása érdekében.
A Fővárosi Bíróság május 12-én, jogerősen hatályon kívül helyezte az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) határozatát, amely kivonta a Diagon Kft. H1N1 tesztjét a forgalomból.
A Fidesz önkormányzati rendszerrel kapcsolatos tervei alapvető kérdéseket hagynak nyitva és az is nyilvánvaló, hogy a párt érzéketlen a demokratikus megoldások iránt. A Lehet Más a Politika az önkormányzati rendszer fő problémájának az óriási feladatmennyiség és a finanszírozás közötti szakadékot tartja.