Belföld

Eredmények megjelenítése 6661-től 6680-ig 7045 találatból.

Bokros Lajos: közpolitikai forradalom kell

Belföld - 2006-10-16

A gyógyítás, az oktatás és a nyugdíjrendszer reformja nélkül a pénzügyi stabilitás sem valósítható meg - mondta Bokros Lajos, a CEU vezérigazgatója hétfőn a Budapest Corvinus Egyetemen a "Reform és növekedés" című konferencián.

Gyurcsány Ferenc: két szűk esztendő következik

Belföld - 2006-10-16

Költségvetési értelemben szigorú évek elé néz az ország, két szűk esztendő következik - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtt az Országgyűlésben. Felszólalásáról a Fidesz és a KDNP, a frakcióvezetők kivételével, kivonult.

Elhunyt Tarnói Gizella, az ÉS főszerkesztő-helyettese

Belföld - 2006-10-16

Elhunyt Tarnói Gizella, az ÉS főszerkesztő-helyettese, az 59 éves újságírót súlyos betegség következtében vasárnap hajnalban érte a halál - közölte az MTI-vel Kovács Zoltán, a hetilap főszerkesztője.

FIDESZ gyűlés Budapesten

Belföld - 2006-10-16

Schmitt Pál szerint az Európai Unió nem fogja megengedni, hogy a szocialista magántőke kezébe kerüljenek a közösségi források Magyarországon. A Fidesz alelnöke erről a párt tizedik kormányellenes gyűlésén beszélt vasárnap Budapesten.

Gyurcsány Ferenc naplójából

Belföld - 2006-10-16

\"Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő hét végén, egy héttel a választások előtt írtam az alábbiakat. Ha jól számolom, akkor éppen három hete... Nem fűznék hozzá kommentárt, inkább engedem hogy lássák, mit gondoltam erről az egészről három hete. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán…\" - írja Gyurcsány, mintegy útmutatóként a gondolataihoz.

 

Megalakult, ám működésképtelen a somogyi közgyűlés

Belföld - 2006-10-15

Jogilag megalakult szombaton a Somogy Megyei Közgyűlés, gyakorlatilag azonban működésképtelen a testület, miután az eskütételt követően nem sikerül megválasztani az elnök, illetve alelnök(ök) megválasztásához szükséges jogi és önkormányzati bizottságot, ebből adódóan a testület vezető tisztségviselőit.

A nukleáris fegyverkezés ellen demonstráltak Budapesten

Belföld - 2006-10-15

Mintegy 3-400-an demonstráltak a budapesti Hősök terén szombat este a nemzetközi nukleáris fegyverkezés ellen. Az Ifjú Humanisták a Békés Jövőért szervezet aktivistáinak egyórás békés tiltakozásának mottója a \"Globális atomfegyver-leszerelésért és egy erőszakmentes jövőért\" volt.

Az MSZP tárgyalást ajánl a Fidesznek a reformokról

Belföld - 2006-10-14

Tárgyalást ajánl a Fidesznek az MSZP a Varga Mihály és a Matolcsy György által felsorolt reformterületekről - jelentette ki Lendvai Ildikó pénteken Egerben.

Több városban pénteken is tüntettek a kormány távozását követelve

Belföld - 2006-10-14

Pénteken este is tüntettek az ország több városában a miniszterelnök és a kormány távozását követelve. Debrecen főterén péntek este is folytatódott a kormányellenes tüntetés, a Református Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál mintegy 150-en követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának távozását.

Szikszó: az új polgármester elfogadta, amit a régi visszautasított

Belföld - 2006-10-14

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó városa három pályázatára 10,5 millió forint támogatást kapott belvízi és árvízi védekezésre a vis maior tartalékkeretből - közölte az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium. A pénz az árvízkárok enyhítésére érkezett a polgármesteri hivatal számlájára, amit annak idején a korábbi polgármester visszautasított.

A Magyar Demokrata Fórum három pontja a méltó ünnepért

Belföld - 2006-10-14

Az ’56-os forradalom emléke azt követelné, hogy a magyar nemzet közösen, méltó módon emlékezzen az 50. évforduló alkalmából. Sajnálatos módon a jelenlegi feszült politikai helyzetben a különböző nézeteket valló pártok önálló rendezvényeken emlékeznek ’56 hőseire. A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint minden politikai oldalnak törekedni kell arra a jelen körülmények között is, hogy az ünnep méltóságát megőrizze az ország.

Gyurcsány elfogadta Katona Tamás lemondását

Belföld - 2006-10-13

Gyurcsány Ferenc elfogadta Katona Tamás lemondását. A Pénzügyminisztérium államtitkárának felmentését a miniszterelnök kezdeményezte. A pénzügyi tárca államtitkárának az ingatlanadóval kapcsolatos nyilatkozatai miatt kell mennie - a kormányfő szerint elfogadhatatlan, hogy még nem véglegesített döntésekről számolt be.

Október 20-tól a Miniszterelnöki Hivatalé a Kossuth tér

Belföld - 2006-10-13

Miniszterelnöki Hivatalnak október 20. és november 4. között érvényes területfoglalási engedélye van a Kossuth térre, és bíznak abban, hogy mindenki megérti, hogy az \′56-os forradalom ötvenedik évfordulójának megünneplése az elmúlt évek legjelentősebb megnyilvánulása a világ előtt a magyarság számára.

Diákhitel: hétfő a határidő!

Belföld - 2006-10-13

Minden eddiginél nagyobb összeget, 8,362 milliárd forintot utal át a diákok folyószámláira a Diákhitel Központ az új tanév első folyósítási napján, pénteken.

Szocialista többségű lesz a pécsi közgyűlés

Belföld - 2006-10-12

A töredékszavazatok a jogszabály szerint csak önálló kompenzációs listára kerülhetnek fel, az azzal rendelkező Összefogás Pécsért Egyesületnek jóváírta a bíróság a szavazatok harmadát, a Fidesz-KDNP töredékszavazatai azonban elvesztek, mert a két pártnak önálló nem, csak közös listája volt.

Kósa Lajos: Gyurcsány a jobb- és baloldalon egyaránt elvesztette hitelét

Belföld - 2006-10-11

Kósa Lajos szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a jobb- és baloldalon egyaránt elvesztette hitelét. Debrecen polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője ezt a párt Kossuth Lajos téri gyűlésén mondta szerdán Budapesten, mintegy húszezres hallgatóság előtt.

Patikusok az utcán - Elfogyott a türelem!

Belföld - 2006-10-11

Utcára vonulnak a patikusok is. Jövő héttől az Egészségügyi Minisztérium előtt tiltakoznak addig, amíg a tárca nem változtat tervein. A kabinet ma dönt a konkrét jogszabályokról.

A Fidesz és a KDNP bojkottálja a Nap-keltét

Belföld - 2006-10-11

Fidesz és a KDNP képviselői nem mennek többet a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorába - jelentette be Semjén Zsolt a Fidesz ötödik napja tartó demonstrációján, amelyen közel húszezren voltak. A KDNP elnöke a multik és a bankárok felelősségéről is beszélt a Kossuth téren. Szerdán Kósa Lajos lesz a főszónok.

A Fővárosi Bíróság közleménye

Belföld - 2006-10-10

A Fővárosi Bíróság vezetősége mély aggodalommal és felháborodással kíséri figyelemmel az interneten megjelenő, a Fővárosi Bíróság bíráit teljesen alaptalanul rágalmazó, a Fővárosi Bíróság bíráinak megfélemlítését célzó nyilatkozatokat.

Sipos József lemond az MSZP választmányi tagságáról

Belföld - 2006-10-10

Lemond az MSZP választmányi tagságáról és a társadalompolitikai tagozat ügyvivői tisztségéről Sipos József, aki szombaton egy újságírót bevitt a párt választmányának zárt ülésére. Ezt maga az érintett közölte hétfőn este az MTI-vel.