- Az Európai Parlament és az európai uniós tagállamokat képviselő Tanács ideiglenes megállapodásra jutott az uniós jog megsértéséről beszámoló, visszaélést bejelentő személyek magas szintű védelmét biztosító új szabályokról - közölte a Tanács kedden.
Az új szabályok az uniós jog területeinek széles körét ölelik fel, ideértve a pénzmosás elleni küzdelmet, a társasági adózást, az adatvédelmet, az unió pénzügyi érdekeinek védelmét, az élelmiszer- és termékbiztonságot, a környezetvédelmet és a nukleáris biztonságot.
A konzervatív párti brit miniszterelnök a Downing Street bejelentése szerint Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével találkozik.
Juncker és Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója az Európai Parlament e héten esedékes strasbourgi plenáris ülésén vesz részt.
May londoni hivatalának szóvivője nem részletezte, hogy pontosan mi szerepel a soron kívüli megbeszélés napirendjén, így egyelőre nem ismert, hogy Theresa May utazásának előzményeként történt-e bármilyen érdemi előrelépés a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megbeszéléseken.
- Sem a nemzeti, sem pedig a nemzetközi jog alapján nem teremt semmiféle kötelezettséget az ENSZ migrációs csomagja a részt vevő államok számára - hangsúlyozta hétfőn az Európai Bizottság magyar sajtónyilatkozatokra reagálva.
A közleményben emlékeztettek, hogy az elmúlt napokban a magyar sajtóban nyilatkozatok jelentek meg az Európai Bizottság jogi szolgálatának egy, az ENSZ migrációs csomagjával foglalkozó belső munkaanyagával kapcsolatban.
A brüsszeli testület hangsúlyozta: a szervezeten belül folyamatosan sokféle feljegyzés készül az összes szakpolitikai területen, ezek a belső anyagok semmiképpen nem a hivatalos álláspontot jelentik.
Az Európai bizottság világos álláspontot képvisel: a megállapodás jogilag nem kötelező erejű, nem teremt törvényes jogot a migrációra, és nem célja ösztönözni a szabályozatlan migrációt, sőt éppen arra irányul, hogy fellépjen ez, valamint az embercsempészet és -kereskedelem ellen - írták a magyar nyelvű tájékoztatóban.
- Laura Codruta Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjét választotta hivatalos jelöltjének az európai főügyészi tisztségre csütörtökön az Európai Parlament (EP).
- Noha az illegális bevándorlás kisebb mértékű, mint a 2015-ös válság előtt, a múlt év során jelentősen emelkedett a Spanyolországba és Görögországba érkezők száma - közölte az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja szerdán Brüsszelben.
Dimitrisz Avramopulosz az európai migrációs stratégia elmúlt négy évben elért eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján elmondta, az, hogy az illegális érkezések száma csökkent, nem jelent garanciát a jövőre nézve.
Hamarosan felállítja a külföldi befektetések átvilágítását szolgáló rendszert az Európai Unió, miután kedden a tagállami kormányok tanácsa is jóváhagyta a javaslatot, hogy szükség esetén meg lehessen védeni a stratégiai ágazatokban működő vállalatokat az EU-n kívüli felvásárlástól.
Az új jogszabály az olyan érzékeny szektorokat védi majd, mint az energetika, a közlekedés, a kommunikáció, az adatforgalom, az űrtudomány, valamint a pénzügy. A kritikus technológiák között a félvezetők, a mesterséges intelligencia és a robotika szerepel
Az Európai Unió új információmegosztási rendszert vezet be, hogy lehetővé tegye a tagállamok nemzeti hatóságainak, hogy hozzáférjenek egymás gépjármű-nyilvántartási adataihoz, amely által azonosítani tudják azoknak a járműveknek a tulajdonosait, akik nem fizették be az útdíjat - közölte az uniós tanács hétfőn.
Minden korábbinál több, összesen 134 külképviseleten szavazhatnak azok a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar választópolgárok, akik az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán nem tartózkodnak Magyarországon. A külképviseletek száma a 2018-as országgyűlési választáshoz képest 16-tal nőtt.
A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy az uniós államok hozzanak közös adószabályokat annak érdekében, hogy meg tudják adóztatni a multinacionális cégeket.
- Az Európai Bizottság válaszol a magyar kormány által Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel! címmel indított kampányra, ugyanis egyetért azzal, hogy a polgároknak valóban joguk van tudni, hogy mit tesz az Európai Unió (EU) - közölte Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője csütörtökön.
Tízévi mélypontra csökkent a szeptemberrel zárult tizenkét hónapban az Európai Unió társállamaiból Nagy-Britanniába irányuló nettó bevándorlás, nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-országok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek.
- Laura Codruta Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjét tartja a legalkalmasabbnak a három bennmaradt jelölt közül az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága.
A brit parlamentnek módja lesz szavazni arról, hogy engedi-e a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás életbe lépése nélkül, ha március második hetéig nem sikerül elfogadni ezt az egyezményt, és ha úgy dönt, hogy nem járul hozzá a megállapodás nélküli kilépéshez, akkor szavazhat a kilépés "korlátozott idejű" elhalasztásáról - mondta kedden Theresa May.
Az Európai Bizottság több mint 10 milliárd euró (mintegy 3200 milliárd forint) értékű, több ágazatot érintő beruházási programot hirdetett az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák kidolgozására, fejlesztésére és megvalósítására Európa globális versenyképességének növelése érdekében - közölte az uniós bizottság kedden.
Az Európai Néppárt (EPP) szolidaritást vár Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől - mondta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Der Tagesspiegel című német lap keddi számában a migrációval foglalkozó új magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban.
"Tisztességes, szabad és fenntartható Európát" megteremtő javaslataikról szóló választási kiáltványt fogadott el az Európai Szocialisták Pártja (EPS) madridi kongresszusának zárónapján szombaton, ahol a résztvevők megerősítették Frans Timmermans jelöltségét is az Európai Bizottság elnöki posztjára.
- Nincsen szó nyílt konfliktusról vagy háborúról Magyarország kormányával, az Európai Bizottságnak azonban kötelessége reagálni, amikor a magyarokkal "valótlanságokat, alternatív tényeket" közölnek - mondta szerdán a brüsszeli testület szóvivője.
"Nem fogunk habozni, hogy tényekkel válaszoljunk mindenre, amit hamisan állítanak be a magyarok előtt, ezt kötelességünknek érezzük" - jelentette ki Margarítisz Szkínász újságírói kérdésre válaszolva.
Hangsúlyozta, a testület a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! nevű kampánya keretében két éve kiküldött nemzeti konzultáció akkor tévesnek és félrevezetőnek nevezett állításaira is saját válaszokkal állt elő.
Álhírnek, dezinformációnak minősítette a magyar kormány újabb tájékoztató kampányának megállapításait kedden az Európai Bizottság.
Margarítisz Szkínász, a brüsszeli testület szóvivője kijelentette, hogy az előző nap bejelentett kampány "minden képzeleten túltesz", illetve sokkolónak nevezte, hogy "egy ilyen nevetséges összeesküvés-elmélet" ekkora teret nyert.
"Nem igaz, hogy az Európai Unió aláássa a nemzeti határvédelmet, éppen ellenkezőleg. Nincsen terv az úgynevezett humanitárius vízumok bevezetésére, a tagországok maguk döntenek arról, milyen mértékben kívánják elfogadni a jogszerű migrációt" - mondta újságírói kérdésre válaszolva.
"Nincs összeesküvés. A magyarok tényeket érdemelnek, nem valótlanságokat" - szögezte le.
Szkínász hangsúlyozta, a tervezett plakátokkal szemben nem létezik olyan, hogy "ők", csak az EU van, amelynek Magyarország is a tagja.
Az Európai Néppárt (EPP) stabil előnyét jelzik a közelgő május végi választásokon az Európai Parlament (EP) által készített legfrissebb felmérések, amelyek eredményét hétfőn ismertették Brüsszelben.
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium alelnöke szerint "katasztrófa", amit a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében "a politika művel". Katherine Bennett a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában egyenes utalást tett arra, hogy az Airbus átgondolná jövőbeni nagy-britanniai beruházásait, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.
Bennett, aki az Airbus nagy-britanniai részlegének vezetője, a BBC-műsorban kijelentette: megállapodás nélküli Brexit esetén kezelhetetlen helyzet állna elő, és ennek "abszolút katasztrofális" következményei lennének az Airbus számára.
Hozzátette: rendezetlen kilépés esetén a cégnek "nehéz döntéseket" kellene meghoznia, mindenekelőtt komolyan át kellene tekintenie jövőbeni nagy-britanniai beruházásainak terveit.