- Hivatalosan is bekerült szerdán a brit EU-tagság sorsáról döntő népszavazás törvénytervezete a konzervatív párti brit kormány idei törvényalkotási programjába.
A Konzervatív Párt megnyerte a május 7-ei parlamenti választásokat, és II. Erzsébet királynő szerdán ismertette a Lordok Házában az új kormány főbb törvénytervezeteit.
A kormány benyújtotta az Európai Bizottságnak a 2014-2020-as uniós ciklusra vonatkozó Vidékfejlesztési Program (VP) átdolgozott változatát, így mintegy 1300 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználása kaphat zöld jelzést Brüsszelben.
A benyújtást követő formális bizottsági eljárások maximum 60 napot vehetnek igénybe.
Közzétette az uniós tagállamok számára készített országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásait szerdán az Európai Bizottság, amely Magyarország esetében öt ajánlást fogalmazott meg. Első helyen azt javasolja Magyarországnak, hogy a középtávra előirányzott strukturális deficit elérésének érdekében hajtson végre fiskális kiigazítást, idén a bruttó hazai termék (GDP) 0,5, jövőre pedig 0,6 százalékának megfelelő mértékben.
Kelet-európai EU-tagállamok politikusai figyelmeztetik David Cameron brit miniszterelnököt arra, hogy az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás alapelve "szent és sérthetetlen" - írta hétfőn a Financial Times. A londoni gazdasági napilap szerint jóllehet a Cameron vezette brit Konzervatív Párt választási győzelmét szerte Európában kedvezően fogadták, Nagy-Britannia hagyományos kelet-európai szövetségesei "már készülnek a harcra" a szabad munkaerőmozgáshoz fűződő jog védelmében.
- Az Európai Bíróság főtanácsnokának csütörtökön kihirdetett indítványa szerint ellentétes az uniós joggal az a szankciórendszer, amelyet Magyarország alkalmaz azokkal szemben, akik az unió határának átlépésekor elmulasztják bejelenteni, hogy sok készpénz van náluk.
Idén 2,8 százalékos, jövőre 2,2 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság (EB), amely kedden tette közzé Brüsszelben az esedékes tavaszi gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve. Tavaly a magyar GDP 3,6 százalékkal nőtt - emlékeztet a jelentés. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szakértői szerint a növekedés várható lassulása annak tudható be, hogy veszítenek növekedésserkentő erejükből olyan tényezők, mint például, az EU-források rekordmértékű felhasználása.
Márciusban, akárcsak előtte februárban 9,8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a 28 tagországból álló Európai Unióban (EU) - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
A 19 tagállamból álló eurózónában szintén változatlan volt a munkanélküliségi ráta, márciusban és februárban is 11,3 százalék.
A gyártóknak 2018. március 31-től minden új személy- vagy kisteherautót fel kell szerelniük fedélzeti segélyhívóval, amely az jármű balesete esetén automatikusan értesíti a mentőket - erről döntött kedden az Európai Parlament.Az Európai Parlament sajtószolgálatának közleménye szerint a kontinens útjain tavaly 25 700-an vesztették életüket. Az új segélyhívó - a becslések szerint - akár tíz százalékkal is csökkentheti a halálos áldozatok számát.
Tíz új genetikailag módosított organizmust (GMO) tartalmazó növény élelmiszeripari és takarmányozási felhasználását hagyta jóvá pénteken az Európai Bizottság.
A testület egyúttal hét korábban kiadott GMO engedélyezését is meghosszabbította. Az uniós szintű engedély köztermesztést egyik esetben sem tesz lehetővé.
Trösztellenes eljárást indított a Gazprom orosz állami földgázipari óriásvállalat ellen az Európai Bizottság szerdán, mert úgy ítéli meg, hogy a cég nyolc tagállamban visszaél piaci erőfölényével - jelentette be Margrethe Vestager, a brüsszeli testület versenyjogi biztosa az egyik népszerű mikroblog oldalon.
Nem az Európai Bizottság, hanem az Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) írta alá hétfőn azt a szerződést, amely lehetővé teszi, hogy Oroszországból érkezzen majd fűtőanyag a Pakson építendő új reaktorokba, miután a magyar kormány figyelembe vette a luxembourgi ügynökség észrevételeit - közölte a bizottság energiaügyekért felelős szóvivője kedden.
Mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent tavaly abszolút értékben a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államháztartási deficit, de az államadósság mindkét övezetben nőtt - közölte kedden az Eurostat. Az összesítés szerint 8 uniós országban, közte Magyarországon csökkent az államadósság a GDP-arányában.
Rendkívüli uniós csúcsot hívott össze csütörtökre Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a Földközi-tengeren kialakult helyzet megvitatására. Tusk az egyik népszerű mikroblogon jelentette be, hogy csütörtökön Brüsszelben várja az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit, miután vasárnap feltehetően mintegy hétszáz, Afrikából Európába igyekvő menekült veszett a tengerbe, mikor hajójuk felborult, hétfőn pedig újabb hajók kerültek veszélybe menekültekkel a fedélzetükön.
Az Altus Zrt. nem végez auditálási tevékenységet az Euróai Bizottság megbízásából - közölte hétfőn Brüsszelben Jakub Adamowicz, az uniós javaslattevő-végrehajtó testület regionális politikával kapcsolatos ügyekben illetékes szóvivője újságírói kérdésre. Elmondta, hogy az Altus által vezetett nemzetközi konzorciumot az Európai Bizottság illetékes főigazgatósága nyilvános pályázat nyomán választotta ki szerződéses partnernek azzal a céllal, hogy az készítsen tanulmányokat a kohéziós (felzárkóztatási) és regionális politika további alakításával összefüggésben.
- Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben 451 millió euró értékű magyarországi projekt finanszírozását szakította meg a 2007 és 2013 közötti időszak gazdaságfejlesztési operatív programjában, miután egy májusi ellenőrzés "súlyos, rendszerszintű gyengeségeket" tárt fel a projektek kiválasztásánál - tájékoztatott csütörtökön Jakub Adamowicz, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős szóvivője.
Az Európai Bizottság (EB) felfüggesztette a gazdaságfejlesztési operatív program első három prioritásának kifizetéseit, ahová az innovációs pályázatok, gazdaságfejlesztés, üzleti infrastruktúra fejlesztése tartoznak, a három terület 2007 óta pályázható keretösszege mintegy 700 milliárd forint - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Európai Bizottság elnöke kizárta annak lehetőségét, hogy a London által a brit-EU viszonyrendszer átalakításáról igényelt tárgyalások uniós szerződésmódosításokkal járó reformokat eredményezzenek - írta brüsszeli forrásokat idézve a szerdai The Times.
- Folyamatosan csökken a munkanélküliség az Európai Unióban, azonban az állástalanok több mint a fele tartósan, egy éven túl nem talál munkát és továbbra is nagyok a különbségek a tagállamok között - derült ki az Európai Bizottság (EB) hétfőn közzétett, a szociális és foglalkoztatási helyzetről szóló negyedéves jelentéséből.
- A jelenlegi brit kormány reformtervei szerint az Európai Unió társállamaiból érkező munkavállalók több mint kétszer annyi hozzájárulást fizetnek majd be a brit szociális ellátórendszer kasszájába, mielőtt hozzáférhetnek a jóléti juttatásokhoz, mint amennyit a jelenlegi szabályok alapján már érkezésük pillanatában igényelhetnek - jelezte a brit miniszterelnök.
Továbbra is az Európai Unió és tagállamai maradtak a világ legnagyobb segélyezői - közölte szerdán az Európai Bizottság a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adataira hivatkozva.
A számok tanúsága szerint a 28-ak és az Európai Unió együttesen az összes úgynevezett hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) több mint felét folyósították