Megtévesztő és hiányos reklámok miatt 10 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Média Marktot.A versenyhivatal keddi tájékoztatása szerint a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. 2015-ös bronz hétvégi promócióját ítélték jogsértőnek.
A GVH megállapította, hogy a Media Markt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert rádióreklámjaiban megtévesztő tájékoztatást nyújtott a promóció részleteiről, a hirdetettekkel ellentétben ugyanis az akció nem minden 20 ezer forint feletti vásárlásra vonatkozott. Elhallgatta a promóció korlátait, például azt, hogy az úgynevezett szórólapos termékre vagy webáruházas vásárláskor nem érvényes az akció.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevében személyes adatokat, illetve nagyobb összegek átutalását kérő csaló e-mailekre figyelmeztet a jegybank a honlapján pénteken közzétett IT biztonsági felhívásban, amelyben mindenkitől azt kéri: minden esetben utasítsa vissza az ilyen megkereséseket.
Növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett tojást és tojásterméket találtak Magyarországon is a hatóságok, a termékekben az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben volt szermaradék, így fogyasztásuk nem jelent egészségügyi kockázatot, ettől függetlenül elrendelték kivonásukat a forgalomból, illetve zárolásukat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.
A hivatal közleménye szerint az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett riasztás a Tamago Ei-Omelett-Block nevű fagyasztott, félkész termékre, amelyből egy magyar vállalkozáshoz, az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez is szállítottak Németországból.
A hivatal közölte azt is, hogy a tojásokra korábban elrendelt vizsgálat 4 tételben - egy német és három lengyel - mutatta ki kedden fipronil - növényvédő szer hatóanyaga - jelenlétét, nyomokban, de a megengedett értéket nem meghaladó, így az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben.
Kiemelték, hogy Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára augusztus 4-től augusztus végéig rendelte el a Magyarországra érkezett tojás tételek és tojástermékek ellenőrzését, amely során nyomon követési és laborvizsgálatok is történnek.
- Az Európai Unió (EU) tagországainak vámhatóságai több mint 41 millió darab hamis terméket foglaltak le tavaly az EU külső határain. Az áruk összértéke meghaladta a 670 millió eurót - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A lefoglalt áruk több mint egyharmadát a mindennapos használatú, egészségre és biztonságra veszélyes termékek - például az élelmiszerek és italok, gyógyszerek, játékok és háztartási elektromos cikkek tették ki.
Kaukázusi kefireket ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a vizsgálatok során komolyabb problémát nem találtak - közölte a hivatal pénteken. Az ellenőrzött 18 különböző márkanevű termékből 17-et magyar üzemekben 8 előállító gyártott, egyet pedig más uniós tagállamban készítettek.
A hivatal szakemberei ellenőrizték a termékek fehérje- és zsírtartalmát, továbbá vizsgálták a termékekkel közvetlen kapcsolatba kerülő csomagolóanyagból, azaz a PET palackból és kupakból történő károsanyag-kioldódást is. E szempontok alapján nem voltak gondok a vizsgált kaukázusi kefirekkel.
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paperCsaknem 4 tonna zöldség és gyümölcs értékesítését tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2017 tavaszán a nagybani piacokon végzett ellenőrzései során, amelynek keretében 135 őstermelőt ellenőrzött - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.
A Nébih közleménye szerint a háromhetes vizsgálat során a hatóság elsősorban a szamócaárusító őstermelőket ellenőrizte a budapesti, a turai, a kiskundorozsmai, a miskolci és a nyíregyházi nagybani piacokon.
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) szerint a Green Holidays csődje bebizonyította, hogy az utazási irodák ellenőrzése nem megfelelő, változtatni kell rajta, nagyobb hatáskört kell biztosítani az ellenőrző hatóságnak - mondta Erdei Bálint, a MUISZ elnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Hangoztatta: a MUISZ elhatárolódik a hatályos jogszabályok kijátszására irányuló és a tisztességes üzleti magatartással ellentétes mindennemű, gazdasági tevékenységtől.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 58 millió forintra bírságolta a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt.-t (Merkantil Bank) az ügyfelek túlzott eladósodását gátló adósfék-szabályok megsértése miatt.
A jegybank szerdai közleménye szerint a Merkantil Bank a kapcsolódó adatszolgáltatási előírásokat is megsértette. Az MNB hivatalból végzett célvizsgálata arra irányult, hogy 2015. január 1-jétől a pénzintézet betartotta-e a hitelezés és pénzkölcsönzés során a jövedelemarányos törlesztőrészletre (JTM) és a hitelfedezeti mutatóra (HFM) vonatkozó adósságfék-előírásokat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20,45 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Budapest Bank csoportot a tevékenységét érintő egyes hiányosságok miatt, a feltárt jogsértések nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható működését - közölte a jegybank hétfőn.
- Azonnali hatállyal bezáratta a Batthyányi téri Nagyi palacsintázóját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egészséget veszélyeztető élelmiszerbiztonsági és higiéniai hiányosságok miatt; a helyszínen talált 30 kilogramm nyomon követhetetlen készételt lefoglalták - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Elrendelték a lefoglalt, jelöletlen készétel élelmiszer-hulladékként történő megsemmisítését. Az üzletet a Hepinagyi Kft. működteti.
- Súlyos élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti pékség működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal csütörtökönl.
A cégnél számos hibát tárt fel a hivatal: az üzem takarítatlan és poros volt, a ládamosót a hiányzó csapok, míg a kelesztőt a szétesett gőzelvezető miatt nem lehetett használni. A falakat penész és pókháló borította, az adalékanyag-raktárban pedig egérürüléket találtak.Emellett a működtetők nem tudták felmutatni a személyzet egészségügyi alkalmasságát igazoló papírokat, valamint az üzemeltetőnek nem volt igazolása a tervszerűen végzett kártevők elleni védekezésről sem.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése és valótlan állítás miatt 500 ezer forintra bírságolta a Manna Natúr Kozmetikum Kft.-t, a Manna Natúr Kozmetikum Európa Zrt.-t pedig figyelmeztetésben részesítette. A Manna Natúr Kozmetikum vitatja a döntés jogosságát és jogi lépéseket fontolgat.
A hivatal keddi közleménye szerint a két vállalkozás megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert ajánlatait megismételhetetlenként hirdette, miközben azok - az informatikai szakértői vizsgálat szerint - nem tekinthetők egyedieknek. Valótlanul állították azt is, hogy a kedvezményes ajánlat csak két percig érhető el, ezzel nem adtak elég időt a tájékozott döntés meghozatalára - írta a GVH.
Évente több száz millió forintra rúg a hamisított autóipari termékek értéke, az ilyen áruk a közlekedők életét is veszélyeztethetik - mondta Teleki József ezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Repülőtéri Igazgatóságának igazgatója szerdán Budapesten, a hamisítás elleni világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
Megjegyezte, hogy a hamisítás világszerte minden termékkört érint, összesített globális értéke a több száz millió eurót is elérheti évente
Újabb 30-35 termékre - sörökre, üdítőkre, jégkrémekre, grillezéshez használt termékekre, szószokra, salátaöntetekre - terjednek majd ki a kettős minőséget ellenőrző vizsgálatok - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Csaknem kilenc tonna jelöletlen, szabálytalanul tárolt, illetve lejárt fogyaszthatóságú húst foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Komárom-Esztergom megyei nagykereskedésben.
A Komárom-Esztergom megyei cég az előírásokat több ponton is megsértette. A termékek egy részét - későbbi értékesítés céljából - az előírásokat megszegve lefagyasztották. Az egység hűtőkamráiban felhalmozott húsok között nagy mennyiségben voltak jelöletlen, tehát ismeretlen eredetű tételek.
- A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 50 millió forintra bírságolta az Elműt a behajtási költségátalány jogsértő alkalmazása miatt.
A büntetést a hivatal azzal indokolta, hogy a jogsértés hosszú időszakon keresztül állt fent és a felhasználók széles körének okozott jelentős vagyoni hátrányt.
Mintegy hetvenmillió forint értékű egészségügyi terméket és ötmillió forint értékű illegális dohányterméket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói az egyik budapesti piacon, telefonboltnak álcázott zugtrafikokban.Egy testvérpár több, telefontartozékokat árusító boltját ellenőrizték egyidejűleg. Az üzletekben az illegális áru a pultok előtt, a földön dobozszámra hevert
- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt.-re a társaság működését és az általa kezelt alapokat érintő jogsértések miatt - közölte az MNB szerdán.
A jegybank a bírság összegét az egyes szabálysértések súlya és az alapkezelő piaci részaránya alapján határozta meg. Enyhítő körülményként vette figyelembe ugyanakkor a szabályszegések egyszeri jellegét, az alapkezelő eljárás során tanúsított együttműködését, valamint azt, hogy tényleges ügyfélkár nem keletkezett.
A vizsgált étrend-kiegészítők több mint 61 százaléka nem felelt meg az előírásoknak - ismertette a Laboratorium.hu portál keddi közleményében. Az étrend-kiegészítők célellenőrzésekor a boltok polcain elérhető 92 terméket vizsgálták, közöttük testtömeg-csökkentőket, potencianövelőket, vitaminokat, halolajokat, proteineket.
A talált hiányosságok 39 százaléka minőségi-, illetve összetételbeli-, 9 százaléka élelmiszer-biztonsági-, és 71 százaléka jelölési probléma volt. Az internetes ellenőrzés során rendelt termékek 87 százalékánál találtak nem-megfelelőséget az ellenőrök.
Megtévesztő étrend-kiegészítő- és gyógyszerreklámok miatt bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a jogsértésért összesen több mint 38 millió forint bírságot szabtak ki több cégre - közölte a versenyhivatal hétfőn. A GVH döntése szerint a Pharma Nord Kft. és a Pharma Nord ApS. egyetemlegesen 37 284 000 forint, a Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft. pedig, mivel a cég felelőssége csak a szerkesztői tartalomnak álcázott reklámok miatt állt fenn, egymillió forint bírságot köteles fizetni.