Az ellenzéki pártok jelentős sikerét hozta a vasárnapi önkormányzati választás; Budapesten Demszky Gábor szoros küzdelemben megőrizte főpolgármesteri tisztségét, de vidéken a nagyvárosokban és a megyei közgyűlésekben a Fidesz és szövetségesei jelentősen megerősödtek.
Vidéken sok nagyvárosban, ahol eddig MSZP-s vagy SZDSZ-es polgármester irányított, most fideszes győzelem született. A megyei közgyűlésekben szinte mindenütt a Fidesz és szövetségesei nyertek. A fővárosi kerületi polgármesteri helyekből a kormánykoalíció pártjainak jelöltjei tizenhármat szereztek meg, a Fidesz és szövetségesei nyolcat, két kerületben civil szervezet jelöltje nyert.
Négy évvel ezelőtt a Fidesz és szövetségesei négy, az MSZP és az SZDSZ összesen tizenhét kerületben szerezte meg a polgármesteri széket, akkor egy-egy kerületben független, illetve civil szervezet által indított jelölt győzött.
Még az urnazárást követően Sólyom László köztársasági elnök kijelentette: a társadalmi bizalom helyreállítása a parlamenti többség kezében van. \"Most az Országgyűlésnek van cselekvési lehetősége. A kormány az Országgyűlésnek felelős. Az Országgyűlés dönt a miniszterelnök személyéről. Az Országgyűlés helyreállíthatja a szükséges társadalmi bizalmat. A megoldás kulcsa a parlamenti többség kezében van\" - mondta.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a köztársasági elnöki pozícióhoz méltatlannak nevezte Sólyom László beszédét. \"Nem gondolom, hogy olyan helyzet van Magyarországon, hogy egy ilyen, én azt hiszem, hogy a köztársasági elnöki pozícióhoz méltatlan beszédet kellett volna mondani\" - fogalmazott. A szocialista politikus úgy vélte, a szavazás eredménye arra mutat, hogy \"sokkal szélesebb politikai konszenzuson alapulóan\" kell a tervezett változtatásokat megvalósítani.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentette: miközben meg kell hallani a választók szavát, vinni kell tovább a reformok politikáját.
Orbán Viktor szerint az önkormányzati választások eredménye azt mutatja, hogy a választók a kormányt nem tartják alkalmasnak a válság megoldására.
Kuncze Gábor SZDSZ-elnök szerint Orbán Viktor igyekszik úgy beállítani az önkormányzati választást, mintha az egy országgyűlési választás lett volna, de nem az.
Dávid Ibolya szerint bebizonyosodott, hogy az MDF a harmadik erő az országban, a párt jelöltjei a megyei jogú városok kétharmadában, a megyék több mint felében bejutottak a közgyűlésbe.
(MTI)