Megkezdődött az aláírásgyűjtés a NATO-radarral kapcsolatos népszavazásról

Fontos - 2006-09-28

Mégis megkezdhették civil szervezetek szerdán a tubesi NATO-radarral kapcsolatos népszavazás kiírására irányuló aláírásgyűjtésüket Pécsett, miután a városi bíróság elutasította a kérdésfeltevésre vonatkozó állampolgári kifogást - közölte a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője.

A bíróság gyorsított eljárásban elutasította azt a kifogást, miszerint a népszavazásra bocsátandó kérdés túl általánosan van megfogalmazva, ilyenre nem lehet pazarolni az adófizetők pénzét. A magyarázat szerint a kérdésfeltevés megfelel a törvényi előírásoknak - mondta el Vicze Csilla. Hozzátette: a civilek negyven aktivistája már tizenhárom helyszínen gyűjti az aláírásokat.

 A radarellenes pécsi Istenkúti Közösségért Egyesület (IKE) szeptember 4-én jelentette be, hogy aláírásgyűjtésbe kezd, hogy elérje helyi népszavazás kiírását a Tubesre tervezett NATO-lokátor telepítésével kapcsolatban. Kezdeményezésükhöz azóta több civil szervezet csatlakozott, valamint a helyi MSZP és SZDSZ vezetése is támogatásáról biztosította akciójukat.

 

\"A következő kérdésre keressük a választ: egyetért-e ön azzal, hogy a pécsi építési szabályzat és a szabályozási terv módosuljon akként, hogy Pécs közigazgatási határán belül ne épülhessen katonai radar?\" - mondta korábban Peták Péter, az IKE társelnöke hozzátéve, hogy a gyűjtőívek hitelesítésétől harminc napjuk van, hogy a választópolgárok tíz százalékának támogatását megszerezzék. Ez mintegy 13 ezer aláírást jelent.

 

Peták Péter hangsúlyozta: a civil szervezetek tagjai továbbra is ellenzik, hogy katonai lokátor épüljön a Tubesen. Úgy vélte, hogy a politikai döntés már megvan, a kormány a bejelentést az önkormányzati választások utánra tartogatja, ezért itt az idő, hogy a beruházás ellenzői összefogjanak, és tegyenek az építkezés megakadályozása érdekében.

 

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly novemberben jelentette be, hogy a kormány a Pécs melletti Tubesre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett radart, amelynek felépítése civilek ellenállása miatt korábban meghiúsult. Sólyom László köztársasági elnök az idén áprilisban tartott Bazsarózsa-túrán újságírók előtt a Tubes mellett foglalt állást a lokátorállomás új helyszínével kapcsolatos vitában. Azt mondta: \"olyan alku volt, amely képviselhető\".

 

A honvédelmi miniszter idén májusban közölte, hogy bár a tubesi helyszínről még nincs kormánydöntés, a NATO katonai-szakmai szempontból elfogadta a lokátor új, mecseki helyszínét. Vagyis azt a szövetségi pénzt, amelyet a korábban a Zengő csúcsára tervezett beruházásra fordítottak volna, a tubesi helyszínre is elköltheti a védelmi tárca.

 

Raymond Henault, a NATO Katonai Bizottságának elnöke június 30-i pécsi látogatásakor azt mondta: a NATO nem sürgeti Magyarországot, de várja, hogy lehetőleg minél előbb meghozza döntését a katonai szövetség légi irányítási rendszeréhez tartozó legújabb lokátor helyszínéről. A NATO-tagállamokra egységes légtérképet nyújtó átfogó rendszernek a tervek szerint 18-20 hónapon belül létre kellene jönnie, ehhez azonban szükség van a harmadik, még hiányzó magyarországi lokátor helyszínének kijelölésére - tette hozzá.

 

A honvédelmi miniszter szeptember 10-én azt mondta: e hónap végére elkészülnek a lokátor hatástanulmányai, októberben vitára bocsátják azokat, a helyszínre vonatkozó végleges döntés pedig ősz végére, a tél elejére várható. Megjegyezte, hogy a hatástanulmányokat független szakértők készítik el, a vizsgálatok eredményét pedig mindenki számára hozzáférhetővé teszik annak érdekében, hogy a végleges döntést a tények alapján lehessen meghozni. Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy pécsi civil szervezetek aláírásgyűjtést kezdeményeztek a lokátorral kapcsolatos helyi népszavazás kiírásáért, azt válaszolta: ez a pécsi önkormányzat és a civilek ügye, a tárca a vélemények kialakításához információkkal szeretne hozzájárulni. Beszámolt arról, hogy a Tubesen kívül nem vizsgálnak más helyszínt. Amennyiben a Tubes alkalmas, javaslatot tesznek a megvalósításra, ha nem, akkor keresnek másikat. Megjegyezte ugyanakkor, hogy minél tovább húzódik a hazai légtért lefedő utolsó lokátor felépítése, az ország annál hosszabb ideig van kockázatnak kitéve.

(MTI)