Az Európai Unió elítéli, hogy Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a "fekete-tengeri kezdeményezés" keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón.
Az EU arra biztatja Moszkvát, hogy vonja vissza döntését, haladéktalanul kezdje újra a gabonaszállítási egyezmény végrehajtását - közölte az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.
Josep Borrell az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában kijelentette: kizárólag Oroszország felelős azért a globális élelmezésbiztonsági válságért, amelyet az Ukrajna elleni háború, valamint az ukrán tengeri kikötők orosz blokádja okozott.
"Oroszország az ukrajnai háború kezdete óta fegyverként használja az élelmiszert és az éhezést" - fogalmazott a főképviselő, majd hozzátette: Moszkva célzott intézkedései, beleértve a gabonakészletek megsemmisítését, a termelés megzavarását, valamint a saját élelmiszer- és műtrágyaexportjára vonatkozó korlátozások bevezetését, súlyosbították az élelmezésbiztonság válságát világszerte.
- Világszerte 630 243 364 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 589 232 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint hétfő reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 630 078 548 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 588 768 volt.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.Világszerte 629 526 811 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 586 818.
Ez derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint péntek reggeli adataiból.
Az 1526-os mohácsi csatatér helyszínének meghatározása szempontjából jelentős lelet, egy korabeli fegyver alkatrésze került elő a minap a baranyai Majs község közelében - közölte a Janus Pannonius Múzeum (JPM) szerdán.
Világszerte 628 056 171 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 579 676 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint kedd reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 627 626 642 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 578 368 volt. A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.
Világszerte 627 626 642 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 578 368 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint hétfő reggeli adataiból.
A Richter Gedeon Nyrt. eladja a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletágát - jelentette be a gyógyszeripari vállalat pénteken.
Ismét tíz százalék fölé, a nyáron egyszer már elért 40 évi rekordra gyorsult szeptemberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az élelmiszerárak emelkedése volt.
Világszerte 624 691 147 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 567 467 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adataiból.
- Világszerte 624 498 796 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 567 039 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 624 281 053 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 566 411 volt.A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.
Világszerte 624 281 053 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 566 411 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 623 821 973 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 564 864 volt.A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.
Világszerte 623 821 973 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 564 864 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 623 186 053 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 562 305 volt.
Világszerte 623 186 053 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 562 305 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adataiból.
- Világszerte 621 456 994 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 557 386 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 621 238 233 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 556 850 volt. A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.
Világszerte 621 011 061 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 556 143 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 620 471 620 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 554 523 volt.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-nek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 96 686 904. A halálos áldozatok száma 1 062 513.
A távhőszámlák után is jár az energiatámogatás: áram- és gázfogyasztásukon túl a távhőfelhasználásból származó költségnövekményük részleges kiváltására is igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a feldolgozóipari kkv-k - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken.
Világszerte 619 797 435 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 552 264 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adataiból.
Világszerte 619 202 403 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 550 147 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adataiból.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint 13 millió forintot érő hamis sapkákat és sálakat találtak egy furgonban az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán.
- Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt.