Megsértette a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésének szabályait az Erste Bank és az FHB Bank, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 14 millió, illetve 4,5 millió forintra bírságolta a két pénzintézetet.
Az Erste Bank a személyi kölcsönök és folyószámlahitelek, az FHB Bank a lakáshitelek reklámozása során több esetben nem, vagy nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző THM értékét.
- Elkezdődött a globális vízválság, amelynek közvetett hatásait Magyarországon is érezni lehet - fejtette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője.
Kőrösi Csaba az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, már nem vehető adottnak, hogy mindig és mindenkor kellő mennyiségű és minőségű víz áll rendelkezésre, elkezdődött egy globális kihatású vízválság.
Viorica Dancila román miniszterelnök a magyarok nemzeti ünnepe alkalmából megfogalmazott üzenetében kijelentette: elérkezett a hangsúlyváltás pillanata, és ideje azokra a dolgokra fektetni a hangsúlyt, amelyek összekötik a románokat és a magyarokat, amelyek segítik az emberi és kulturális kapcsolatokat, a közös európai perspektívát, a két népet jellemző hagyományok és szokások felmutatását.
Nagy-Britannia a Szkripal-ügy nyomán Oroszország legkeményebb ellenfelévé válhat Nyugaton, a kétoldalú viszony visszazuhanhat a hidegháborús idők vagy a bolsevik forradalom utáni első évek szintjére - írták kedden orosz napilapok.
A cseh kulturális és közélet több mint félezer személyisége írta alá hétfő reggelig azt a felhívást, amely védelmébe veszi a közszolgálati Cseh Televíziót, és elítéli a közmédium függetlensége elleni politikai támadásokat.
Az elektromos autók piaca Magyarországon az elmúlt négy évben rengeteget fejlődött, 2013-hoz képest körülbelül az ötszörösére nőtt - mondta Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja pénteken az M1 aktuális csatornán.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy míg 2017-ben a személyautók száma Magyarországon elérte a 116 ezret, közülük csupán 795 volt elektromos autó.
Zs. Nagy István mindezt azzal magyarázta, hogy az elektromos autók hatótávolsága nem vethető össze a belső égésű motorokkal működő autókéval. Ezért is fontos tényező az elektromos autóknak szánt töltőhálózat kiépítése.
Visszakerült Magyarországra az ország aranytartaléka, a hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár - 33,1 milliárd forint - értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött az MNB vezetése.
A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása, ami összhangban van a nemzetközi trendekkel, tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat - olvasható a közleményben. Az elmúlt években számos ország határozott aranytartalékának hazaszállításáról - tették hozzá.
Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt emelt vádat három férfival szemben a Pest Megyei Főügyészség. A vádlottak 1996 nyarán megölték és Törökbálint határában elrejtették egyikük haragosát - közölte a főügyész szerdán
Az Európai Unió országai közül Romániának volt a legnagyobb arányú lakosságvesztése az utóbbi évtizedben: állampolgárainak 17 százaléka távozott külföldre, az elvándorlási arány dinamikája tekintetében pedig világszinten a második helyen áll, Szíria után - mutatott rá Luciana Lazarescu, a romániai bevándorlók beilleszkedését vizsgáló szervezet (CDCDI) kutatója.
Tavaly Magyarország népességének természetes fogyása 40 100 fő volt, ami 6110-zel nagyobb az előző évinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6 százalékkal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig - az év eleji influenzajárvánnyal is összefüggésben - 3,7 százalékkal meghaladta azt.
Minden idők legkisebb januári kiterjedésére hízott a tengeri jég az Északi-sark térségében az amerikai óceán- és légkörkutató intézet (NOAA) adatai szerint.
A világ időjárásnak januári alakulásáról hétfőn közzétett összegzésében a NOAA kiemelte, hogy az északi-sarki tengeri jég januári kiterjedése 9,4 százalékkal elmaradt az 1981-2010 között mért átlagos kiterjedéstől, és a feljegyzések 1979-es kezdete óta a legkisebb volt.
Nagy mennyiségű mikroműanyagot, vagyis öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskét mutattak ki a kutatók az Atlanti-óceán északnyugati részén élő halak gyomrában.
A Frontiers in Marine Science című nyílt hozzáférésű tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői az úgynevezett mezopelágikus zónában - nagyjából 200-1000 méteres mélységtartományban - élő halakat vizsgáltak, és a kifogott példányok közül minden négyből nagyjából háromnak a gyomrában kimutatták a mikroműanyagokat - olvasható a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portálon.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Ukrajnának folyósítandó következő hitelrészlet feltételéül szabta azt, hogy a kijevi parlament mihamarabb fogadjon el törvényt a korrupcióellenes bíróság felállításáról, beépítve abba az Európai Tanács Velencei Bizottságának ajánlásait - derült ki abból a közleményből, amelyet ukrán híradások szerint az IMF hétfőn tett közzé.
Az IMF szakértői delegációja február 12. és 16. között tett újabb látogatást Kijevben, mások mellett Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel is tárgyaltak.
Hétfőn derül ki, melyik országos nemzetiségnek hány aláírást kell gyűjtenie ahhoz, hogy országos nemzetiségi listát állíthasson az áprilisi országgyűlési választáson. A listával kedvezményes mandátumot lehet szerezni az Országgyűlésben, de a legutóbbi választáson egyik nemzetiségi önkormányzatnak sem sikerült.
Az országgyűlési választáson az országos nemzetiségi önkormányzat jogosult országos nemzetiségi listát állítani. A nemzetiségi lista állításához a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választók legalább egy százalékának ajánlása szükséges.
Összesen 31,5 milliárd forint értékben jelentek meg munkahelyi képzési pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A nagyvállalatok számára 18,5 milliárd forint, míg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 13 milliárd forint az elérhető keretösszeg - mondta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár.
Február 28-án plenáris ülésen tárgyal a mézjelentésről az Európai Parlament (EP), ezt követően az EP-képviselők március 1-jén szavaznak a dokumentumról - mondta Erdős Norbert, európai parlamenti képviselő, az ágazat helyzetével foglalkozó jelentés előterjesztője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Az EP-képviselő elmondta: a méhészeti ágazat helyzetének javítása, az azzal való foglalkozás azért fontos, mert az élelmiszer-termelés 76 százalékát befolyásolják a méhek, azaz az ágazat nélkül gyakorlatilag nem lehetséges élelmiszertermelés. Emellett pedig az unióba a harmadik országokból érkező mézek 20 százaléka hamisított. Mindez pedig rendkívül nagy károkat okoz az EU tagországaiban tevékenykedő méhészeknek.
Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét szerdán a 4. Magyar Filmhét a budapesti Corvin moziban. Az Oscar- és Kossuth-díjjal, valamint a nemzet művésze címmel is elismert alkotót a Bizalom operatőre, Koltai Lajos fogja köszönteni.
A filmhéten idén 150 alkotást láthat a közönség, köztük olyan dokumentumfilmeket, tévéfilmeket, kisjátékfilmet és animációkat is, amelyeket korábban csak a televízió sugárzott. A vetítésekre a közönség kedvezményes áron válthat jegyet.
Az idei versenyprogramban öt kategóriában összesen 131 alkotás, 18 tavaly bemutatott nagyjátékfilm, 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel.
A tengerek óriásait, a bálnákat, cápákat, rájákat veszélyeztetik a műanyag mikroszemcsék, naponta akár több százat is lenyel belőlük némely egyed - figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport.
A mikroszemcsék öt milliméternél kisebb műanyagdarabkák, melyek az óceánok és tengerek élővilágát veszélyeztetik.
A tudósok olyan kutatásokat sürgetnek, amelyek kimutatják a műanyag mikroszemcsék hatását az úgynevezett szűrögető állatokra, melyek a tengervízből szűrik ki a kis méretű táplálékot, rákokat, planktont - olvasható a BBC híroldalán.
Több mint ezer réti sast figyeltek meg a Kárpát-medencében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és partnerei által szervezett országos sasszinkron felmérésben - mondta Orbán Zoltán, az egyesület szóvivője vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Súlyos műszaki és higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti finom pékáru és cukrászati termék előállító üzem, a Berliner Kft. működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a Nébih.