Fontos

Eredmények megjelenítése 1521-től 1540-ig 3053 találatból.

Emelkedett az üzemanyagok ára

Fontos - 2016-12-09

Emelte bruttó 6-6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

Az emeléssel a benzin átlagára 357 forintra, a gázolajé 372 forintra nőtt.

Legutóbb szerdán változott az üzemanyagok ára, akkor a 95-ös benzin bruttó 5, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedett.

NAV: csökkent az illegális cigarettapiac

Fontos - 2016-12-08

Lényegesen csökkent a cigaretta feketepiacának aránya az idén az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a GfK Hungária Piackutató Intézet adatai alapján.

A 2016. május-augusztusi gyűjtés alapján Magyarországon az adózatlan cigaretta aránya 6,4 százalék a teljes cigarettapiacon az előző évi 10,7 százalékkal szemben. Ebből 6,2 százalék volt a külföldön - többnyire Kelet-Európában - adózott, és mindössze 0,2 százalék a hamis termék - írták.

Szabó Tünde: teljes körűen összehangolt sport célú támogatásokat biztosít a sporttörvény

Fontos - 2016-12-07

Az állami sportigazgatás és a civil oldal közötti feladat- és hatáskörmegosztással az állami források elosztásának az elsődleges felelőse a sportért felelős államtitkárság lett - hangsúlyozta Szabó Tünde államtitkár előadásában, amelyet a SPORTJUS konferenciáján tartott.

A Magyar Sportjogász Társaság "Good Governance, avagy a helyes irányítás a hazai sportéletben" címmel rendezett keddi tanácskozás a címben jelzett témát járta körül, a sporttörvény aktuális változásának hatásaira fókuszálva.

Gépjármű-kereskedelemre szakosodott bűnszervezetet számolt fel a NAV

Fontos - 2016-12-07

- Gépjármű-kereskedelemre szakosodott bűnszervezetet működtetett az a tatabányai férfi, akit társaival együtt elfogtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az eddigi adatok szerint összesen 98 millió forint áfát csaltak el - tájékoztatott az adóhatóság szerdán.

A bűnszervezet Németországból és Hollandiából szerzett be gépkocsikat nettó áron, általános forgalmi adó (áfa) nélkül, majd belföldön értékesítette úgy, hogy adót egyik országban sem fizetett.

KSH: 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés októberben

Fontos - 2016-12-06

Októberben az ipari termelés 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlan indexszel - közölte első becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás októberben 2,0 százalékkal nőtt.

Hosszú Katinka és Michael Phelps az év úszói

Fontos - 2016-12-05

- Hosszú Katinka egymás után harmadszor, Michael Phelps 2012 után másodszor lett az év úszója - a díjakat a windsori Ceasars Hotel Colosseumban adták át hagyományos gála keretében helyi idő szerint vasárnap.

A vizes sportok világszövetsége (FINA) második éve előre meghatározott kritériumrendszer szerint dönti el, kik kapják az év sportolója díjakat. Úszásban az olimpiai eredmények (csak egyéni számok), a világrekordok és a világkupában elért összetett helyezés, valamint a világranglistákon elért 1-5. hely számított a pontversenybe ebben az évben -

Jónak lenni jó! - Folyamatosan érkeznek a felajánlások a jótékonysági akcióra

Fontos - 2016-12-04

Folyamatosan érkeznek a felajánlások a közmédia ötödik Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akciójára, amelynek idén a Magyar Református Szeretetszolgálat a kedvezményezettje.

Évente tízezer vastagbélrák-megbetegedést diagnosztizálnak

Fontos - 2016-12-01

- Évente tízezer új vastagbélrák-megbetegedést diagnosztizálnak Magyarországon - ismertette Herszényi László, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke, a közép-európai gasztroenterológiai kongresszus főszervezője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

A csütörtökön kezdődő, többnapos budapesti tanácskozás főszervezője drámainak nevezte ezt adatot, hozzátéve, hogy a vastagbélrák halálozási aránya Magyarországon magas, évente ötezren halnak meg e betegség miatt. Hozzátette: ez egy prioritást élvező népegészségügyi kérdés, amelyben a szűrővizsgálatok alapvető jelentőségűek.

Madárinfluenza - Tizenöt ország vezetett be korlátozó intézkedést Magyarországgal szemben

Fontos - 2016-11-30

- A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben - ez derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.

Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Áfacsalás miatt indult eljárás egy húst importáló bűnözői csoport ellen

Fontos - 2016-11-28

Tíztagú bűnözői csoportot lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi pénzügyi nyomozói, a társaság tagjai mintegy másfél milliárd forint értékű baromfi- és sertéshússal csaltak el áfát.Egy érdi férfi és fiatal élettársa irányítása alatt álló cégvezetők több társaság nevében húsipari termékeket importáltak Lengyelországból és Szlovákiából, majd az árut papíron több magyar strómancégen keresztül átfuttatva kis- és nagykereskedőknek, élelmiszeripari feldolgozó cégeknek értékesítették.

A magyarországi haszonjármű-piac már visszaállt a válság előtti szintre

Fontos - 2016-11-27

A magyarországi haszonjármű-piac az elmúlt 3-4 év növekedésével visszaállt a válság előtt szintre, az új autók piacán továbbra is a flottaértékesítés a meghatározó - közölte Kovács András, a Porsche Hungaria Volkswagen haszonjármű üzletágának vezetője. Az idén várhatóan mintegy 20 ezer új kishaszonjárművet és 5500 darab nagyhasznonjárművet értékesítenek a magyarországi márkakereskedések a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének előrejelzése szerint, amelyet az idei első háromnegyed év eladásai ismeretében adott ki.

Az MNB 5,5 millió forintra bírságolta a Norbi Update-et tiltott piacbefolyásolás miatt

Fontos - 2016-11-25

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 5,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-re tiltott piacbefolyásolás miatt. A jegybank piacfelügyeleti eljárást indított a társasággal szemben a Norbi Update brókerügyek kapcsán elszenvedett veszteségeiről szóló, 2016. január 15-i sajtócikk nyomán.

Ennek során a jegybank megállapította, hogy a megjelent cikkben a kibocsátó a Norbi Update Lowcarb részvények külföldi tőzsdére történő bevezetésére, a részvényárfolyam jövőbeni alakulására, illetve a külföldi értékesítésből származó árbevételre vonatkozóan hamis, megalapozatlan, illetve félrevezető állításokat közölt.

Polgár Judit sakkozót kérték fel az ENSZ női egyenjogúságot szorgalmazó programja egyik képviselőjének

Fontos - 2016-11-23

Polgár Judit sakknagymestert mutatta be az ENSZ helyi idő szerint kedden, mint az egyenjogúságot szorgalmazó programjának egyik "arcát". A világszervezet fenntartható fejlődést meghatározó keretprogramjában az egyik fontos részprogram a nemek egyenlőségével és a nők felemelkedésével foglalkozik.

A tavaly elfogadott program gazdája az ENSZ nőügyi szervezete (UNWoman), az idén tavasszal elfogadott részprogramjának címe "Földkerekség 50:50, 2030-ig", amely egyúttal a célt is jelöli: a földön 2030-ig el kell érni, hogy a nők a férfiakkal egyenlő arányban vehessenek részt az élet különböző területein a munkában.

Több mint tizenhárom kilogramm marihuánát találtak Röszkén

Fontos - 2016-11-22

Több mint tizenhárom kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy macedón férfi autójában elrejtve a röszkei határátkelőhelyen . Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök a rendőrök előzetes jelzése alapján vizsgálták át tételesen a macedón rendszámú gépkocsit.

Fenntartja a sztrájkkészültséget, de tárgyalásba kezd az MKKSZ a kormánnyal

Fontos - 2016-11-21

Fenntartja a sztrájkkészültséget a Magyar Közszolgálati, Közalkalmazotti és a Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), de szerdán megkezdi a tárgyalásokat a szociális ágazatban dolgozók keresetnövekedése érdekében Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, a sztrájktárgyalásokra kijelölt állami vezetővel - mondta a szakszervezet elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

NGM: a hibázó adózók jövőre szankciók helyett szakmai támogatást kaphatnak

Fontos - 2016-11-20

- Jövőre elindulhat az adóhatóság úgynevezett támogató eljárása, amelynek célja a hibázó adózók szakmai támogatása a szankcionálás helyett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap. Ha az Országgyűlés kedden elfogadja a kormány bürokráciacsökkentő csomagját, elindulhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) támogató eljárása, az Európai Unióban is példaértékű szolgáltatás.

Az EU navigációs rendszerének négy újabb műholdját állították pályára

Fontos - 2016-11-18

Sikeresen pályára állították az Európai Unió saját, Galileo műholdas navigációs rendszerének újabb négy műholdját, ezzel a számuk 18-ra nőtt - jelentette be pénteken az Európai Űrügynökség (ESA). A műholdakat még csütörtök délután bocsátották fel a Francia Guyanában lévő Kourouban található űrközpontból egy Ariane-5 típusú hordozórakéta segítségével.

Kaspersky: új veszélyeket hoz a kibertérben 2017

Fontos - 2016-11-17

- Miután az idei a zsarolóprogramok éve volt, jövőre leginkább a hálózatra kapcsolt legkülönfélébb műszaki eszközök, a "dolgok internete" saját céljaikra való felhasználására összpontosítanak majd a kiberbűnözők - áll a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat 2017-es előrejelzésében.

Az idei a zsarolóprogramok terjedésének éve volt. A felhasználók számítógépein az adatállományt titkosító, majd váltságdíj fejében a titkosítást feloldó kártevő programok terjedése jövőre sem csökken majd a Kaspersky Lab előrejelzése szerint.

Madárinfluenza - Újabb megbetegedéseket mutattak ki három településen

Fontos - 2016-11-14

- Újabb madárinfluenza megbetegedéseket találtak három magyarországi településen, a vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Bács-Kiskun megyei Bugac, Kisszállás, és Kelebia településeken.

A Nébih hétfői tájékoztatása alapján ezzel ötre emelkedett az érintett magyarországi települések száma, korábban egy tótkomlósi pulykaállományban és egy kiskunmajsai kacsatartó telepen jelent meg a betegség.

Merényletek Párizsban - Egyperces csenddel emlékezett az áldozatokra Sting a Bataclan nyitókoncertjén

Fontos - 2016-11-13

- Egyperces csenddel emlékezett szombat este Sting a tavaly november 13-i párizsi merényletek áldozataira koncertje kezdetén a Bataclan koncertteremben, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket.

A brit énekes koncertjével nyitott újra egy év után az egyik legrégebbi párizsi könnyűzenei szórakozóhely.