A rendőrök Budapesten elfogtak egy 26 éves férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben a többi között emberölés, lopás és ittas járművezetés miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján pénteken.
- Szeptemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,7, a belföldi vendégek által eltöltötteké 15,0 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Együttvéve 8,3 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az országos rendőrfőkapitány a budapesti Népligetben októberben elkövetett emberölés ügyében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
A közleményben felidézték, hogy október 13-án dél körül a Népliget egy bokros területén női holttestet találtak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya emberölés gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettessel szemben.
A fogyasztói árak átlagosan 1,0 százalékkal voltak magasabbak októberben, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva az árak átlagosan 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Befejeződött a mintegy kilencezres pulykaállomány felszámolása a tótkomlósi állattartó telepen, ahol a múlt héten mutatták ki a madárinfluenza vírusát. A megbetegedés miatt Japán, Izrael és Hongkong korlátozta egyes magyar baromfitermékek importját - mondta hétfőn az országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára
Hétfőn kezdődik a marokkói Marrakeshben az ENSZ 22. klímakonferenciája, amelyen a résztvevők a párizsi klímacsúcson tett vállalásaik részletszabályait dolgozzák ki - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára.
Húsz tonna idegen cukrot tartalmazó hamisított mézet foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei több hónapos vizsgálatot követően, a termékek közvetlenül kiskereskedelmi forgalomba nem kerültek - közölte a Nébih csütörtökön.
Összefoglalót tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kisvállalati adó (kiva) jövő évi változásairól, amellyel a kiva-kalkulátor mellett a legnagyobb megtakarítást biztosító adózási forma kiválasztásában kívánnak segítséget nyújtani - közölte a minisztérium l pénteken. Megjegyezték azt is, hogy az áttéréssel a jogosult, foglalkoztatottal működő cégek több mint 80 százaléka jobban jár.
Fokozni kell az erőfeszítéseket a migrációs hullám, és különösen az Afrikából érkező bevándorlóáradat megfékezése, illetve a jogosulatlan menedékkérők visszaküldése érdekében - hangsúlyozták az európai uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának első, csütörtöki napján az ebben a témában elfogadott zárónyilatkozatban.
Az amerikai Republikánus Párthoz közel álló Fox televízió szerint az Egyesült Államokban négymillió olyan ember szerepel a szavazói névsorban, aki nem választhat vagy halott.
A szövetségi igazságügyi minisztérium egyik volt munkatársa, Christian Adams jogász volt kedd este a Fox televízió vendége, s azt állította, hogy "négymillió ... választásra nem jogosult vagy halott ember szerepel az amerikai szavazói névsorban", s ez szerinte "érinteni fogja a választásokat".
Leginkább a kereskedelemben érdekelt vállalatok igényelnek a hiteleikhez készfizető kezességet, ez tükröződik a portfólióban is, míg 2015-ben egy év alatt 46 milliárd forinttal nőtt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállat kezességek portfoliója, addig 2016 első félévében a garancia-állomány már 41 milliárd forinttal 407,2 milliárd forintra emelkedett - közölte a garanciacég.
- Az elektronikus hírközlésre vonatkozó keretszabályozás aktuális felülvizsgálata, valamint az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) jövő évi munkaprogramja lesz a fő témája a szervezet 4. érdekképviseleti fórumának, az október 17-i brüsszeli rendezvényen az internet-hozzáférés elősegítéséről és a digitális gazdaság fejlődéséről is tárgyalnak a résztvevők, köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Újabb 1200 elektronikus levelet hozott nyilvánosságra a WikiLeaks szerdán, állítólag valamennyi az amerikai demokraták kampányfőnöke, John Podesta magán email-fiókjából származik.
A WikiLeaks lépésére reagálva Hillary Clinton demokrata elnökjelölt kampánycsapata megismételte egy nappal korábbi nyilatkozatát, miszerint a kiszivárogtatások hátterében Oroszország áll, amely így akarja befolyásolni az amerikai választási folyamatot.
Fénykép- és kamerafelvételeket tett közzé a Központi Nyomozó Főügyészség az ügyészség honlapján a feltételezett Teréz körúti robbantó elkövetéskori és átöltözés utáni ruházatáról, és a keresett férfi beazonosításához továbbra is kéri a lakosság közreműködését - közölte a főügyész keddenl.
Keresztes Imre azt írta: a robbantás miatt előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatott nyomozásban a Központi Nyomozó Főügyészség a rendőrséggel együttműködve elemezte a lefoglalt térfigyelő- és ipari kamerák felvételeit, ennek kapcsán közölték az újabb felvételeket a vélt elkövető ruházatáról.
Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfelelő alapot biztosíthat a lap újraindításához.
Közleményük szerint vasárnap folytatódtak a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatos tárgyalások a Mediaworks menedzsmentje és a Népszabadság szerkesztőségének vezetői között.
Interneten keresztül a legveszélyesebb gyógyszert vásárolni a rendszeres hamisítások miatt - közölte a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesületének igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Illés Zsuzsanna elmondta, hogy elsősorban a "csodaszerek", az egy nap alatt fogyást vagy izomnövekedést ígérő készítmények kockázatosak.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága következő ülésén megvizsgálja, terheli-e felelősség a rendvédelmi szerveket és a telefonszolgáltatót, amiért Magyarországon terroristák anonim módon vásárolhattak telefon-előfizetéseket - közölte Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke csütörtökön.
- Horvátország nem engedi be a Szerbiában rekedt mintegy 7000 migránst - közölte Vlaho Orepic ügyvezető belügyminiszter a Vecernji List című horvát napilap közlése szerint szerdán.
A rendőrség "erősen tartja a határt", és azok a migránsok, akik most Szerbiában tartózkodnak, nem fognak Horvátországban rekedni, mert nem fogják őket beengedni - hangsúlyozta.
Most a legmelegebb a Föld az elmúlt 115 ezer évben, ennek oka a klímaváltozás, ilyen meleg utoljára az egyik jégolvadási időszakban, vagyis interglaciálisban volt, amikor 6-9 méterrel volt magasabb a tengerszint, mint most - állapították klímakutatók.
James Hansen, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi vezető klímakutatója és 11 szakértőtársa szerint 2016 globális hőmérséklete valószínűleg 1,25 Celsius-fokkal lesz magasabb, mint az iparosodás előtti időkben volt, ha a melegedés az elmúlt 45 év tendenciáját követi, melyben évtizedenként 0,18 fokkal nőtt a globális hőmérséklet.