- Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel tárgyal a héten Theresa May brit miniszterelnök. A Downing Street hétfői tájékoztatása szerint May szerda este keresi fel Berlinben Merkelt, akivel munkavacsorát költ el.
- Eddig 457 belga állampolgár csatlakozott Szíria vagy Irak területén tevékenykedő terrorista csoportokhoz - írta internetes oldalán a fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM) adataira hivatkozva a La Libre Belgique belga napilap szerdán. A testület első ízben publikált adatai szerint a Belgiumot elhagyó 457 ember közül 328 férfi, 86 nő, és 43-an vannak olyanok, akik nem töltötték be a 18 évüket.
- Pokoli hőség várható kedden a nyugat-balkáni országok többségében, a hőmérők higanyszála eléri a 37-38 Celsius-fokot, s bár szerdán már viharokra lehet számítani, a hőmérséklet csak a hét végén enyhül - közölték az érintett országok meteorológiai szolgálatai kedden.
Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól. Cameron hétfő délután a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt tett rövid nyilatkozatában bejelentette, hogy kedden elnököl utolsó kabinetülésén, szerdán még ő vesz részt a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok hetente esedékes alsóházi félóráján, utána pedig a Buckingham-palotába hajtat, ahol hivatalosan felajánlja lemondását II. Erzsébet királynőnek.
Július 7-én lemondtak tisztségükről a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai, ezt a szervezet pénteki közgyűlésén jelentették be. Az új tisztségviselőket a július 18-ára összehívott közgyűlésen választják meg, addig a jelenlegi tagok folytatják munkájukat. A tagok elfogadták az integrációs szervezet alapszabályának módosítását - közölte az SZHISZ az MTI-vel.
- Theresa May belügyminiszter és Andrea Leadsom energiaipari államtitkár kapta a legtöbb szavazatot a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjelölt-választásának csütörtökön tartott második fordulójában, így a párttagság közülük választhatja meg őszig az új konzervatív vezetőt, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.
- Nyilvánosságra hozta a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát, hivatali karrierútját a Nemzeti Emlékezet Bizottsága csütörtökön, a kivégzések és az újratemetés évfordulóján. A NEB internetes oldalán (www.neb.hu) elérhető összeállítás alapja az a százötven nevet tartalmazó lila iskolai füzet, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik 1957. április 13-ától beléphettek a politikai rendőrség vizsgálati osztályának Gyorskocsi utca 31. szám alatti székhelyén a harmadik emeleti zárt folyosóra, ahol a Nagy Imre-ügy szereplői raboskodtak.
Az építőipar teljesítménye áprilisban 29,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a márciusi 33,9 százalékos visszaesés után. Az épületek építése 2,7, az egyéb építményeké 52,1 százalékkal csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar termelése 2,0 százalékkal emelkedett áprilisban a szezonálisan kiigazított adatok szerint.
- Hétfő este négy órás sztrájk bénítja meg a római tömegközlekedést, kedd estétől a vasutasok, szerdán a köztisztasági dolgozók tartanak munkabeszüntetést.
Feljelentést tesz az LMP antikorrupciós szakszóvivője, Hadházy Ákos annak a Bicskére tervezett tápszergyárnak az ügyében, amelyre elmondása szerint közel félmilliárd forintos támogatást adott a nemzetgazdaságit tárca, a létesítmény azonban mégsem készült el.
A Magyarországon épülő autópálya 2018 végéig eléri a magyar-román határt Nagyvárad közelében Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár szerint - idézték erdélyi lapok egy szerdai nagyváradi fórumon elhangzott kijelentését.
- A világ nagyobbik, eddig feltáratlan, láthatatlan részéhez adhat kulcsot az ötödik kölcsönhatás felfedezése - mondta el az M1 aktuális csatornán péntek reggel Krasznahorkay Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) kutatási projektjét vezető atomfizikus.
Oroszország kész a legszorosabb nemzetközi együttműködésre a terrorizmus elleni küzdelemben - közölte Vlagyimir Putyin elnök kedden a nemzetbiztonsági vezetők grozniji konferenciájának résztvevőihez intézett üzenetében.
Öt év alatt 400 milliárd forintot fordíthat útfenntartásra és üzemeltetésre a Magyar Közútkezelő Zrt. - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Debrecenben sajtótájékoztatón.
- Szabó Marcel zöldombudsman Budapesten, kedden egy faültetési program keretében bejelentette: országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Fatestvér néven meghirdetett országos faültetési és favédelmi program parlamenti elfogadása érdekében.Szabó Marcel elmondta, hogy a kedden benyújtott országgyűlési határozati javaslat célja kettős: egyrészt, hogy minden magyar gyermek születését egy őshonos fa ültetése köszöntse, másrészt, hogy javuljon a már meglévő közterületi fák védelme.
- A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a brit EU-tagság sorsáról tartandó júniusi népszavazás dominóhatást indíthat el az Európai Unióban, Franciaországban és Olaszországban például a lakosság többsége támogatná egy hasonló referendum kiírását - derült ki a Financial Times című gazdasági napilap hétfői cikkéből.
- A holokauszt nemcsak a magyar zsidóság, de az egész magyar társadalom történelmének egyik legnagyobb tragédiája - jelentette ki Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az egykori auschwitzi haláltáborban megtartott megemlékezésen.
Megerősítette a dohánytermékekről szóló uniós irányelv rendelkezéseinek érvényességét szerdai ítéletében az Európai Unió Bírósága, amely kimondta, hogy jogszerű a csomagolás széles körű egységesítése, a mentolos ízesítésű cigaretták jövőbeli tilalma, valamint az elektronikus cigarettákra vonatkozó új szabályozás is.