Kgfb: Újdonságok tömkelege jön - Aggódó biztosítók

Gazdaság - 2006-10-10

Árverseny, ez elmúlt évinél bonyolultabb tarifarendszer, kedvezmények sorozata, újdonságok - várhatóan ezek jellemezhetik az október 30-án napvilágot látó 2007. évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat.

Piaci szakértők szerint a konkurenciaharc semmivel sem lesz kisebb, a piac szűkülése, az értékesített autók számának csökkenése ugyanis fokozza a versenyt. Ráadásul a Signal Biztosító Zrt. tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy elindítja kgfb-üzletágát, így új szereplővel bővül a piac.

 

A verseny idén is az ár körül mutatkozik meg leginkább, az utóbbi időszakban napvilágra került PSZÁF-határozatok ugyanakkor átformálhatják az autósok megközelítését, és hangsúlyosabbá tehetik a szolgáltatások minőségét. Egyes piaci szereplők szerint azonban továbbra is az ár marad az elsődleges tényező, és a 2007. évi tarifák még bonyolultabbak lesznek, több paraméter alapján határozzák meg azokat.

 

A kedvezményeket illetően is megoszlik a szakértők véleménye, van, aki szerint újdonságokra lehet számítani, mások szerint viszont stagnálás várható ezen a téren. Ugyanígy nincs egyetértés a váltók számának alakulásáról. Egyes elemzők úgy vélik, hogy a megszorító intézkedések hatására jobban megnézik az árkülönbségeket az autósok, így nőni fog az elmozdulás az ágazatban.

 

A pénzügyi felügyelet határozata értelmében a TIR Biztosító Egyesület kiesik az idei kgfb-kampány-időszakből, a MÁV pedig november 30-ig nem fogadhat el kgfb-szerződésekre vonatkozó ajánlatokat. Felvetődik a kérdés, hogy mindez mennyire rendezi át a piaci viszonyokat. (forrás: VGO)