Gazdaság

Eredmények megjelenítése 1981-től 2000-ig 4718 találatból.

OECD: általában javult az emberek életminősége

Gazdaság - 2014-10-03

- A világ nagy részén a 20. század elejétől általában javult az emberek életminősége, az egyes országok általában jobban közeledtek egymáshoz az életminőség, mint az egy főre eső GDP szempontjából, kivételt csak Fekete-Afrika országai jelentenek.

Feketén fizette dolgozóit egy Veszprém megyei vegyipari cég

Gazdaság - 2014-10-03
Évek óta feketén kapták a fizetésüket a dolgozók egy Veszprém megyei vegyipari cégnél, a cégvezető a gyanú szerint a bérek után fizetendő adók és járulékok eltitkolásával 91 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága .

Ukrán válság - Az embargó miatt meredeken emelkednek az orosz élelmiszerárak

Gazdaság - 2014-10-02

A nyugati országokból származó élelmiszer behozatalának korlátozása miatt meredeken emelkednek az élelmiszerárak Oroszországban - állapította meg Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a moszkvai nemzetközi befektetési fórum csütörtöki ülésén felszólalva.

Pénzügykutató: 2014-ben a GDP 3,1 százalékkal nőhet, 2015-ben lassul a növekedés üteme

Gazdaság - 2014-10-01

A Pénzügykutató Zrt. legfrissebb elemzése szerint 2014-ben az ország GDP-je 3,1 százalékkal nőhet, 2015-ben azonban várhatóan 2,3 százalékra lassul a bővülés üteme. Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója a kutatócég szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: idén az erősödő külső és belső konjunktúra mellett a GDP 3,1 százalékkal nőhet, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a kormány választási politikája élénkíti a belső keresletet, így emelkednek a beruházások és a fogyasztás.

Üzleti központ épült az egykori debreceni dohánygyár területén

Gazdaság - 2014-09-30

Új irodaépülettel bővült az egykori debreceni dohánygyár területén kialakított Lion termelő és innovációs üzleti központ, az 1,2 milliárd forintos beruházást kedden adta át a város fideszes polgármestere. Kósa Lajos elmondta: a beruházó Dilk Kft. 2005 óta 6 milliárd forintot fordított az egykori dohánygyári iparterület megújítására, és az irodaparkban már kétezren dolgoznak.

Helyszíni foglaláskor rendezett adótartozás

Gazdaság - 2014-09-29

Vidéken próbált elbújni adófizetési kötelezettsége elől egy fővárosi székhelyű vállalkozás, amely több millió forintos adótartozást halmozott fel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a tartozás fejében több mint 23 millió forint értékben foglalt le több ezer terméket a távol-keleti tulajdonosok által irányított áruházban Észak-Alföldön.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az ítélőtábla az EvoBank ügyében

Gazdaság - 2014-09-29

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az EvoBank Zrt. magyar állam ellen indított perében, amelynek tárgyalását felfüggeszti az Ab eljárásának végéig.

 A pénzintézetek magyar állam ellen indított devizahiteles keresetei közül az EvoBanké az első, amelyet másodfokon tárgyalt a Fővárosi Ítélőtábla.

Kereskedelmi biztos - Kútba eshet az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás

Gazdaság - 2014-09-26

A korábbi kijelentések és ambíciók ellenére fennáll a veszélye annak, hogy minden idők legjelentősebb gazdasági megállapodása, az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi és befektetési egyezmény meghiúsul - figyelmeztet a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap pénteki számának adott interjúban Karel De Gucht, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekért felelős tagja.

A Naftogazt váratlanul érte az FGSZ földgázszállításának szüneteltetése

Gazdaság - 2014-09-26

A Naftogaz ukrán gázszolgáltatót váratlanul érte az, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. csütörtök délután határozatlan időre megszakította a Testvériség vezetéktől független távvezetéken keresztül történő földgázszállítást Ukrajna felé.

GKI: javultak a várakozások szeptemberben

Gazdaság - 2014-09-24

Az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak szeptemberben, a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke kissé emelkedett - derül ki GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésből, amelyet az Európai Unió támogatásával végzett.

Kopint-Tárki: éves szinten 3,5 százalék körüli gazdasági növekedés várható az idén

Gazdaság - 2014-09-23

 A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet szakértői szerint a magyar gazdaság az idén 3,5 százalék körül bővül, jövőre pedig 2,7 százalékkal.Az intézet kedden bemutatott prognózisa azzal számol, hogy az idei második negyedévi, 3,9 százalékos növekedés után lassul a gazdaság bővülése, és a fogyasztási kiadások gyorsulásához az állóeszköz-felhalmozás lassulása párosul 2014 második felében.

Devizahitelek - Ismét tiltakozik a bankszövetség az utólagos jogszabályalkotások ellen

Gazdaság - 2014-09-23
A Magyar Bankszövetség ismételten tiltakozik a piaci szabályokat felrúgó, utólagos jogszabályalkotások és a szektor tisztességtelenné minősítése ellen. A Bankszövetség szerint a visszamenőleges hatályú jogalkotás súlyosan sérti a jogállamiság elvét, az elszámoltatási törvény visszamenőleges hatályát a Fővárosi Törvényszék, továbbá július végi levelében az Európai Központi Bank is szóvá tette.

Varga: vissza kell szorítani a feketegazdaságot és bővíteni a hitelezést

Gazdaság - 2014-09-23
A feketegazdaság további visszaszorítását, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítését, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálást, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket nevezte a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendőinek Varga Mihály

Magyarországon is változásokat hoz a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem

Gazdaság - 2014-09-23

Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait. A törekvések nem csak az olyan vállalatokat érinthetik majd, amelyek az elmúlt időszakban az adóelkerülés elleni küzdelem célkeresztjében szerepeltek - mint az Apple, a Google és a Starbucks -, hanem számos Magyarországon működő nemzetközi vállalkozást is - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.

Kivásárolja a Siemenst háztartási berendezéseket gyártó közös vállalkozásukból a Bosch

Gazdaság - 2014-09-22

- A Robert Bosch GmbH német technológiai konszern 3 milliárd euróért kivásárolja a Siemens AG 50 százalékos tulajdonrészét a Bosch Siemens Hausgeräte GmbH (BSH) vállalatból Az ügylet lezárására az illetékes hatósági engedélyek megszerzésével 2015 első felében kerülhet sor..

Javította idei növekedési prognózisát a GKI

Gazdaság - 2014-09-22

A GKI Gazdaságkutató Zrt., legfrissebb prognózisa szerint a GDP 2014-ben 3 százalékkal, jövőre pedig 2 százalékkal bővülhet, ugyanakkor a bankrendszert sújtó újabb, ezermilliárdos teher jelentősen rontja a fejlődés perspektíváit - ismertette Vértes András, a GKI elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A Quaestor idénre 2,6, 2015-re 2,4 százalékos növekedést vár

Gazdaság - 2014-09-19

- A Quaestor Értékpapír Zrt. idénre 2,6, 2015-re pedig 2,4 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországon, valamint azt, hogy az államháztartási hiány 2014-ben 2,9, míg jövőre 3 százalék lesz - mondta Háda Bálint, a társaság vezető elemzője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Skót népszavazás - Lassú ütemben, de romlik a brit adóskockázati megítélés

Gazdaság - 2014-09-18

Lassú ütemben ugyan, de érezhetően romlik Nagy-Britannia államadós-kockázatának piaci megítélése, elsősorban a csütörtöki skót függetlenségi népszavazás lehetséges következményeinek bizonytalanságai miatt. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató cég, a Markit Financial Information Services csütörtöki kimutatása szerint a brit államadósság-törlesztési leállás rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama jelenleg 25 bázispont.

A FruitVeB javaslatai az átlagos almafogyasztás növelésére

Gazdaság - 2014-09-17

Több indítványa is van a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezetnek (FruitVeB) az almaértékesítés növelésére, amelyekkel a szervezet elnöke szerint rövid időn belül akár 10 kilogrammal is emelkedhet a mostani 15 kilogrammos a fejenkénti éves almafogyasztás.

MSZP: a magyar gáztározók "csaknem fele üres"

Gazdaság - 2014-09-12

Az MSZP arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar gáztározók "csaknem fele üres". Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy egy szerdai bírósági döntés szerint az MVM-nek ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a vállalat offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz kereskedőcégén keresztül.