Az Oroszország által bevezetett korlátozó intézkedések a magyar baromfi ágazatban működő cégeket több ok miatt is érzékenyen érintik, a közvetett hatások lesznek a legerősebbek - vélekedett Bárány László, a Broilerszövetség elnöke, a Baromfi Termék Tanács (BTT) volt elnöke.
Tizenhárom borvidék több mint ötven borászatának nedűit kóstolhatjuk mától vasárnapig a 15. Debreceni Borkarneválon. Kelet-Magyarország legnagyobb boros szemléje újra elfoglalja jól bevált helyét a megszépült nagyerdei parkerdőben: a Békás-tó partján a borok, a kézműves ételek és sajtok élvezetét ingyenes koncertek gazdagítják, amelyeknek a Nagyerdei Szabadtéri Színpad ad otthont.
- A magyarok nagy része megszokásból ad borravalót, de maga akar dönteni annak mértékéről, a többség ezért elutasítja a számlába beépített szervizdíjat - derült ki a Szallas.hu friss felméréséből.
A szakportál több mint 13 ezer vendég és 112 magyarországi szállásadó online válaszain alapuló kutatása szerint a magyarok többsége elfogadja és megszokta a borravalót: négyből csak egy ember mondta, hogy legszívesebben eltörölné
Júliusban, az új búza hatására, jelentősen csökkent a gabonafélék átlagos felvásárlási ára Magyarországon az online mezőgazdasági piactér, a Magro.hu szerint.A Magro.hu keddi közleményében ismerteti: a magyar gabonafélék együttes ármozgását kifejező Magro Gabonaindex (MGX) lejtmenete folytatódott a második fél év első hónapjában, mivel az érték júliusban 3 százalékot csökkent. Ezzel a hónap végén 9992,84 ponton állt.
- Az ukrán váláság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést - írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet igazgatója.
Közel 250 millió forint áfát nem fizetett be az államkasszába egy távol-keleti állampolgárok által működtetett, kínai cipőket forgalmazó kft. - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A vállalat Kínából rendelt nagy mennyiségű árut, amit adóelkerülés céljára létrehozott magyar cégek nevében áfa felfüggesztéssel, azaz áfa megfizetése nélkül Szlovákiában vámkezeltetett.
A Rezéti-Duna területén néhány héten belül elindul az a folyót érintő élőhely-revitalizációs beavatkozás, amelynek segítségével az elmúlt évtizedek alatt feltöltődött folyómeder kikotrásával a mellékágon ismét át tud majd folyni a víz. Ennek köszönhetően a lassú folyású vízhez köthető fajoknak újra kialakulhatnak az életfeltételeik. A 14 kilométer hosszú Rezéti-Duna a régióban a Duna leghosszabb mellékága, amelynek ma még mind az alsó, mind a felső vége élő kapcsolatban van a főmederrel.
A Richter Gedeon konszolidált nyeresége 45,3 százalékkal nőtt 2014 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, az anyavállalat tulajdonosaira jutó eredmény 13,82 milliárd forint lett - közölte a gyógyszeripari vállalat csütörtökön. A második negyedév eredményét jelentősen javította a pénzügyi tevékenység pozitív szaldója, míg a 8,79 milliárd forintos üzemi eredmény 40,4 százalékkal elmaradt az előző évi bázistól.
Megválik HVG-részesedésétől a többségi tulajdonos, a német Funke Csoport, és tárgyalást kezd a kisebbségi részvényessel a tulajdonosi struktúra átalakításáról - tette közzé a hvg.hu-n szerdán a médiavállalat. Tudatták azt is: távozik a hetilap éléről Vass Péter főszerkesztő.
A jelentős igény miatt a kormány 3 milliárd forinttal megemelte a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) beruházásának támogatására az év elején 13 milliárd forinttal indított program forrását. A többletből további 371 pályázó kaphat támogatást, amelynek köszönhetően 1600 új munkahely jöhet létre - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerő-piaci és képzési államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Pénteken átadja a fejlesztési tárca a dohánykoncessziós pályázati anyagokat a DK-nak, eleget téve annak a jogerős ítéletnek, amely a párt által, közérdekű adatok kiadása miatt indított perben született - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán.Tudatták: a dohánykoncessziós pályázatokat elbírálók nevét a tárca a Fővárosi Ítélőtábla által korábban előírt határidőn belül átadták Molnár Csabának, a DK alelnökének.
A gázolaj nagykereskedelmi literenkénti árát bruttó 2 forinttal emelte, a benzinét 2 forinttal csökkentette szerdán a Mol Nyrt. Az intézkedéssel a gázolaj literenkénti átlagára 421-422 forintra nőtt, a benziné 415-416 forintra mérséklődött. A Mol legutóbb múlt szerdán változtatott az árakon, akkor bruttó 3 forinttal csökkentette a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem változott.
A Mol szerint nem sikerült előrehaladást elérni a horvát kormánnyal folytatott pénteki tárgyalásokon az INA horvát energiaügyi csoport jövőjéről. A horvát kormány és a Mol képviselői közötti ötödik tárgyalási fordulót követően kiadott közleményben a Mol hangsúlyozta, hogy válasz nélkül maradtak azok a kérdések, amelyek miatt Zágrábba utaztak, de továbbra is nyitottak a tárgyalások folytatására.
Az MKB megvétele az első lépés a magyar bankrendszer konszolidációjában, amellyel a kormány célja, hogy olyan működőképes, erős, hitelezésben aktív bankrendszer jöjjön létre, amelyben a hazai tulajdon aránya fokozatosan nőhet - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a kormányzati portálon megjelent interjúban.
- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke módosította a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokat.A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendelet egységesíti és központosítja a panaszkezelési szabályokat, biztosítva azt is, hogy a panaszok kezelésében igazolható, dokumentálható legyen a beérkezés és a kezelés egyes fázisainak időpontja, tartalma.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint hosszú távú, visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen és katasztrofális károkat okoz a mezőgazdaságban a kormány hétfőn bejelentett döntése, amely szerint az 1200 hektár feletti területen gazdálkodókat "megfosztják" az uniós támogatásoktól.