Gazdaság

Eredmények megjelenítése 1921-től 1940-ig 4647 találatból.

Devizahitelek - Ismét tiltakozik a bankszövetség az utólagos jogszabályalkotások ellen

Gazdaság - 2014-09-23
A Magyar Bankszövetség ismételten tiltakozik a piaci szabályokat felrúgó, utólagos jogszabályalkotások és a szektor tisztességtelenné minősítése ellen. A Bankszövetség szerint a visszamenőleges hatályú jogalkotás súlyosan sérti a jogállamiság elvét, az elszámoltatási törvény visszamenőleges hatályát a Fővárosi Törvényszék, továbbá július végi levelében az Európai Központi Bank is szóvá tette.

Varga: vissza kell szorítani a feketegazdaságot és bővíteni a hitelezést

Gazdaság - 2014-09-23
A feketegazdaság további visszaszorítását, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítését, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálást, a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket nevezte a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendőinek Varga Mihály

Magyarországon is változásokat hoz a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem

Gazdaság - 2014-09-23

Véget vetnének a nemzetközi nagyvállalatok adóelkerülési gyakorlatának a G20 pénzügyi vezetői, akik hétvégi, ausztráliai értekezletükön tárgyalták meg az OECD erre vonatkozó javaslatait. A törekvések nem csak az olyan vállalatokat érinthetik majd, amelyek az elmúlt időszakban az adóelkerülés elleni küzdelem célkeresztjében szerepeltek - mint az Apple, a Google és a Starbucks -, hanem számos Magyarországon működő nemzetközi vállalkozást is - hívja fel a figyelmet a Ryan amerikai adótanácsadó cég.

Kivásárolja a Siemenst háztartási berendezéseket gyártó közös vállalkozásukból a Bosch

Gazdaság - 2014-09-22

- A Robert Bosch GmbH német technológiai konszern 3 milliárd euróért kivásárolja a Siemens AG 50 százalékos tulajdonrészét a Bosch Siemens Hausgeräte GmbH (BSH) vállalatból Az ügylet lezárására az illetékes hatósági engedélyek megszerzésével 2015 első felében kerülhet sor..

Javította idei növekedési prognózisát a GKI

Gazdaság - 2014-09-22

A GKI Gazdaságkutató Zrt., legfrissebb prognózisa szerint a GDP 2014-ben 3 százalékkal, jövőre pedig 2 százalékkal bővülhet, ugyanakkor a bankrendszert sújtó újabb, ezermilliárdos teher jelentősen rontja a fejlődés perspektíváit - ismertette Vértes András, a GKI elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A Quaestor idénre 2,6, 2015-re 2,4 százalékos növekedést vár

Gazdaság - 2014-09-19

- A Quaestor Értékpapír Zrt. idénre 2,6, 2015-re pedig 2,4 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországon, valamint azt, hogy az államháztartási hiány 2014-ben 2,9, míg jövőre 3 százalék lesz - mondta Háda Bálint, a társaság vezető elemzője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Skót népszavazás - Lassú ütemben, de romlik a brit adóskockázati megítélés

Gazdaság - 2014-09-18

Lassú ütemben ugyan, de érezhetően romlik Nagy-Britannia államadós-kockázatának piaci megítélése, elsősorban a csütörtöki skót függetlenségi népszavazás lehetséges következményeinek bizonytalanságai miatt. Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató cég, a Markit Financial Information Services csütörtöki kimutatása szerint a brit államadósság-törlesztési leállás rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama jelenleg 25 bázispont.

A FruitVeB javaslatai az átlagos almafogyasztás növelésére

Gazdaság - 2014-09-17

Több indítványa is van a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezetnek (FruitVeB) az almaértékesítés növelésére, amelyekkel a szervezet elnöke szerint rövid időn belül akár 10 kilogrammal is emelkedhet a mostani 15 kilogrammos a fejenkénti éves almafogyasztás.

MSZP: a magyar gáztározók "csaknem fele üres"

Gazdaság - 2014-09-12

Az MSZP arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar gáztározók "csaknem fele üres". Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy egy szerdai bírósági döntés szerint az MVM-nek ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a vállalat offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz kereskedőcégén keresztül.

Orosz embargó - Magyarország a zöldség-gyümölcs támogatás ügyének mielőbbi tárgyalását kérte Brüsszeltől

Gazdaság - 2014-09-12

Magyarország haladéktalanul az EU Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség-gyümölcs támogatás tárgyalásának ügyét, miután Brüsszel szerdán felfüggesztette az orosz importkorlátozással érintett termelők megsegítésére korábban megnyílt 125 millió eurós keretösszegű intézkedés végrehajtását.

Ukrán válság - Oroszország a gázexport csökkentésével fenyegeti az EU-t

Gazdaság - 2014-09-09

- Oroszország a gázexport csökkentésével fenyegette meg az Európai Uniót, hogy megakadályozza az orosz földgáz - Nyugat-Európán át történő szállítását - Ukrajnába - közölte a Financial Times című lap az Európai Bizottság magas rangú illetékeseire hivatkozva.

A Suzuki eladta a négymilliomodik Swiftet

Gazdaság - 2014-09-08

A Suzuki Motor Corporation augusztusban eladta Swift modelljéből a négymilliomodik darabot, miután kilenc éve és kilenc hónapja a Swiftet világstratégiai modellként alakították át. A gyártó a modellel élményszerűen vezethető kocsik létrehozását célozta. Az autót 2004 novemberében vezették be Japánban, a következő években Magyarországon, Indiában, Kínában és Malajziában is megindult a termelés és az értékesítés.

Több milliós adóhiányt állapított meg a nagybani piacon a NAV

Gazdaság - 2014-09-08

Összesen 282 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg az ellenőrök a Budapesti Nagybani Piacon tartott ellenőrzés-sorozat után - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A vizsgálatokat a pénzügyőrök mellett adóellenőrök, a Pest Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a készenléti rendőrség munkatársai végezték.

Londoni elemzők: az idén és jövőre erőteljes, utána lassuló növekedés a magyar gazdaságban

Gazdaság - 2014-09-08

- Az idén és jövőre a korábban vártnál erőteljesebb, azután viszont már lassuló növekedést jósoltak hétfőn ismertetett, felülvizsgált előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.A Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai szerint egyértelmű jelek vallanak arra, hogy a magyar gazdaságban a hazai fogyasztás az elmúlt évek depressziója után immár élénk.

Ukrán válság - Finnországot viselné meg legjobban az orosz gázimport leállása

Gazdaság - 2014-09-04

Finnországot viselné meg a legjobban, ha Oroszország leállítaná a gázszállítást Európa felé - írja az EUObserver uniós ügyekkel foglalkozó hírportál.

  A cikk a kölni egyetem energia-gazdaságtani intézetének tanulmányára hivatkozik, amely azt vizsgálta, hogy milyen következményei lennének az Európába irányuló orosz gázimport egy, három, hat illetve kilenc hónapos leállításának a télen.

A Dalkia Energia veszi meg az E.ON debreceni és nyíregyházi erőműveit

Gazdaság - 2014-09-03

Megállapodást kötött a Dalkia Energia Zrt. és az E.ON Hungária Zrt. a debreceni és nyíregyházi erőművek adásvételéről. A szerződés értelmében a két egység legkésőbb 2015. december 31-ig az országosan eddig 67 ezer lakossági fogyasztót és több ezer közületet távhővel ellátó Dalkia Energia tulajdonába kerül

Ukrán válság - Londoni elemzők: a magyar növekedést is lassíthatja a válság

Gazdaság - 2014-09-02

A magyar gazdaság is megszenvedheti az orosz-ukrán konfliktus esetleges elhúzódását, a devizaalapú hitelek ügyében tervezett intézkedések ugyanakkor várhatóan csökkentik Magyarország gazdasági sérülékenységét - jósolták kedden ismertetett új előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

Ukrán válság - Szakértő: Putyin blöfföl, nem fogja elzárni a gázcsapokat

Gazdaság - 2014-09-02

Az Európai Uniónak nem szabad bedőlnie Putyin blöffjének, mert az orosz elnök nem fogja elzárni a gázcsapokat - írja a Financial Times európai kiadásának keddi számában Matthew Bryza, a tallinni Védelmi Tanulmányok Nemzetközi Központjának igazgatója, az Egyesült Államok korábbi azerbajdzsáni nagykövete.

Online kassza a pult alatt

Gazdaság - 2014-09-02

Az online pénztárgéphasználatra kötelezett vállalkozásoknál végzett helyszíni ellenőrzéseken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi revizorai többször tapasztalták azt, hogy az adózók az üzembe helyezett online kasszájukat nem használják, különböző indokok alapján a régi pénztárgépüket működtetik tovább.

Rezsicsökkentés - Tovább csökkent az áram ára

Gazdaság - 2014-09-01

- A múlt év őszihez képest 5,7 százalékkal kevesebbe kerül az áram hétfőtől, miután a rezsicsökkentésről februárban hozott törvény erre vonatkozó szabálya vasárnap hatályba lépett.

  A törvény úgy fogalmaz, hogy a szolgáltató által a lakosságnak kibocsátott számlában - az augusztus 31-ét követő időszakban igénybe vett villamos energiáért - fizetendő összeg nem haladhatja meg a 2013. november 1-jén alkalmazott díjak 94,3 százalékát.