- Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására, a magyar standot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg.
Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt pénteken 9 és 11 óra között a Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban. A dolgozók mindegyike felvette a munkát 11 órakor.
Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya érdeklődésére közölte, hogy termelési kiesést okozott a munkabeszüntetés, ez azonban a vevők ellátására nincs hatással.
A tárgyalásokat folytatják és arra törekednek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodás szülessen a bérekről.
Erősödik az inflációs nyomás a gazdaságban az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, idén a maginfláció tartósan elérheti a 3 százalékot, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pedig fokozatosan felkészülhet a monetáris kondíciók normalizálására. A laza monetáris kondíciók szigorításának kezdetét az elemzők 2019 közepére vagy 2020-ra teszik.
A PwC Global Economy Watch előrejelzése szerint a világgazdaság egésze lassulni fog 2019-ben azáltal, hogy a világ hét legfejlettebb országából álló G7-országokban hosszú távon visszaáll az átlagos növekedési ütem.
Összefogással stabilabbá válhat a tavaly kedvező évet zárt magyar hagymaágazat, de a piaci ingadozások ellensúlyozására növelni kell a tárolókapacitásokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hagyma munkacsoportja szerint.
A NAK hétfői közleményében kiemeli: alapvető cél, hogy amikor van magyar áru a piacon, akkor azt forgalmazzák a kereskedők. A magyar vöröshagyma versenyképességének erősítéséhez a tárolhatóság fokozása és a tárolókapacitás növelése is szükséges, hogy a vöröshagyma minősége a betakarítástól 5-6 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő legyen.
Az Európai Unió készen áll megkezdeni a kereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Államokkal - jelentette ki helyi idő szerint csütörtök este az amerikai fővárosban tárgyaló Cecilia Malmström, az EU kereskedelmi biztosa.
Az európai politikus szerdától két napon keresztül egyeztetett Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselővel.
Az uniós biztos Washingtonban újságíróknak elmondta: a tárgyalások megkezdéséhez szükséges utolsó részleteket vitatták meg az amerikai főképviselővel, és az Európai Unió "készen áll a tárgyalásokra". A tárgyalás megkezdéséhez az EU valamennyi tagországának beleegyezése szükséges, de Malmström szerint ez gyorsan fog menni.
A belső fogyasztás és a beruházások dinamikus növekedése továbbra is jelentős szívóerőt gyakorol az importra, miközben az export növekedési lehetőségei szempontjából kockázatot jelent a külpiaci konjunktúra bizonytalansága, emiatt a külkereskedelmi aktívum a továbbiakban is csökkenhet .
- Ismét rekordot döntött az utasforgalom a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, tavaly 14,9 millióan használták a ferihegyi légikikötőt.
A lefelé módosított tavalyi GDP-növekedési becsléséhez képest a világgazdasági növekedés további lassulását jelzi a Világbank legfrissebb prognózisában a világkereskedelmi forgalom és az ipari termelés csökkenésére, a kereskedelmi feszültségek éleződésére, valamint a fejlődő térségekben jelentkező pénzügyi turbulenciákra hivatkozva.
Az új ügyfelek kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, mióta az előfizetői szerződések szabályozása lehetőséget ad erre - derül ki a távközlési szolgáltatások használatát vizsgáló 2018-as felmérés előzetes adataiból.
A felmérést készítő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteki közleménye kiemelte, hogy a válaszok alapján az előfizetők csaknem 90 százaléka utólag is elégedett a határozott idejű szerződésekkel. A tavaly szerződött előfizetők több mint fele ugyanakkor nem hallott arról, hogy a hűségidő leteltével kérheti a kedvezményesen vásárolt készülék átalakítását kártyafüggetlenné, tízből pedig csak hatan tudták, hogy készülékvásárlás nélkül csak 1 év hűségidőt kell vállalni - tették hozzá.
Tavaly külgazdasági rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A miniszter kiemelte: tavaly 98 nagyberuházás jött Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül, ezek összesen 1380 milliárd forint értéket képviselnek, és ezekhez a beruházásokhoz a magyar kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő készpénz-támogatást nyújtottOroszország tavalyi olajtermelése 1,6 százalékkal, gáztermelése pedig csaknem 5 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest. Szerdán közölt hivatalos adatok szerint a tavalyi orosz olajtermelés 1,6 százalékkal, 555,84 millió tonnára emelkedett, ami a legtöbb a Szovjetunió összeomlása óta..
Január 1-től általánosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak újévtől a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is - közölte a Pénzügyminisztérium (PM)
Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap a testület ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
- Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi konfliktus hosszú távú visszahúzó és árfolyamgyengítő hatásai miatt Kína az eddig vártnál később, a 2030-as évek elején veheti át az első helyet az amerikai gazdaságtól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján.
Óriási a kereslet a hortobágyi halak iránt: a karácsonyt megelőző időszakban napi száz tonna halat értékesít a Hortobágyi Halgazdaság - közölte a társaság vezérigazgatója pénteken .
Simon Károly szerint az általuk évente értékesített 1500 tonna hal 60 százalékát decemberben adják el, bár - mint hozzátette - a halak áfájának 5 százalékra csökkentése után az év első negyedévében dupla annyi halat értékesítettek, mint egy évvel korábban.
Csökkentik az áruházláncok a jövő év elejétől az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek árát, mivel azok forgalmi adója az elfogadott jogszabály szerint január 1-től 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik.
Kétszámjegyű százalékos díjemelésre kényszerülnek a magyar fuvarozó vállalkozások jövőre az akár 30 százalékos mértéket meghaladó útdíj-emelés és egyéb költségnövekedések miatt - közölték a fuvarozói érdekképviseletek pénteken.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége által aláírt közleményben a szervezetek emlékeztetnek, hogy a 2019-re vonatkozó módosított útdíj rendeletek a hivatalos bejelentések szerint 5,8 százalékos díjemelést jelentenek.
Kiemelik, hogy a környezetvédelmi kedvezmények rendszerének átalakításával az új rendszer bevezetése ennél jóval drasztikusabb díjemelkedést jelent.
A teljes gépjárműparkot érintő útdíj-emelkedés leginkább a belföldi fuvarozást végző mintegy 20 ezer EURO III és EURO IV környezetvédelmi besorolású járművet érinti, a változás kilométerenként 5-30 forinttal emeli meg a fuvarozók költségeit, így akár a 32 százalékot is meghaladja az útdíj-növekedés kilométerenként. A döntően nemzetközi relációban érintett EURO V és EURO VI kategóriájú járművek környezetvédelmi kedvezménye 5 százalékkal csökken, ezekben a kategóriákban az útdíj-emelés mértéke 11 forint kilométerenként, amelyet a vállalkozások kénytelenek beépíteni a 2019-től esedékes fuvardíjaikba - fejtették ki.
Több mint 150 millió forintos adótartozást térítettek meg a hatóságokkal kötött egyezség nyomán született jogerős ítélet szerint az elkövetők egy adócsalási ügyben - tudatta a Fővárosi Főügyészség pénteken közleményben.
Az ügyészség szerint két vádlott 2011-ben elhatározta, hogy biztonságtechnikai cégük munkavállalóit érintő adókat és a járulékokat nem fizeti meg. Ezért a munkavállalók munkaviszonyát színleg megszüntették és fiktív munkaerő-kölcsönzési, valamint megbízási szerződéseket kötöttek, az elkövetésbe bevont társaságokat pedig rendszeresen cserélték.
Újabb 8 darab, emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) motorvonat szállításáról írt alá szerződést a MÁV-Start Zrt. és a Stadler Bussnang AG hétfőn a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén.
A tájékoztatás szerint az első ütemben rendelt 11 motorvonat várhatóan 2019 végétől szállítja az utasokat a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalakon, a második ütemben gyártott 8 jármű pedig 2021 elejéig állhat forgalomba.