Kiállítás a Nagykönyvtárban

Helyi - 2006-11-16

"Debreceni vonatkozású művek a hadizsákmányként elhurcolt sárospataki könyvek között" címmel kamarakiállítás mutatja  be a rendkívül gazdag téma néhány fontos részletét a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában. A hatvanegy év után hazakerült könyvanyagnak sok Debrecenhez kapcsolódó kötete van, ez a tény is jól reprezentálja a város egyházi, művelődési, gazdasági súlyát.

Számos könyv a cívisváros nyomdájában jelent meg, igen sok műnek debreceni diák, vagy debreceni lelkész illetve professzor volt a szerzője. Külön kategóriát képeznek a debreceni előkelőségek, vezető értelmiségiek anyagi támogatásával, nevük feltüntetésével kiadott munkák, de olyan kötet is akad, amelynek első tulajdonosa kötődik a városhoz. Néhány mű egyetlen példányban maradt fenn, más könyvek értékes kéziratok vannak egybekötve.

            A vitrinben szereplő kötetek elsősorban tartalmi szempontból jelentősek, de olykor jellegzetes debreceni kötésük is figyelmet érdemel. A kiállított könyvek között olyan alkotások szerepelnek, mint Debreceni Ember Pál Franekerben megjelent teológiai disszertációja, melyet a Kollégiumban tanult szerző debreceni szenátoroknak és professzoroknak ajánlott.  Megtekinthető Dobozi István debreceni főbíró Köleséri Sámuel és Kabai  Bodor Gellért lelkészek által mondott temetési beszéde, vagy Félegyházi Tamás, Csécsi János, Szatmárnémeti Sámuel, és Gönczi Kovács György néhány alkotása. Látható a szovjet hadsereg lőszeres ládáinak egyike is, amelyekben a különleges hadifoglyok hazatértek.

 

Gáborjáni Szabó Botond