Magyar Fogorvosok Egyesülete Árkövy Vándorgyűlése Debrecenben

Helyi - 2006-08-31

A hétvégén rendezi meg az Árkövy Vándorgyűlést Debrecenben a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata és a DEOEC Fogorvostudományi Kara. A vándorgyűlésen a Magyar Fogorvosok Egyesületének összes társasága és szekciója részt vesz. Az Árkövy Vándorgyűlés 1952 óta 4 évenként kerül megrendezésre.

Kiemelkedően magas számú előadást és posztert jelentettek be a szakemberek a kongresszusra, melyek a szakterület szinte minden kérdésével foglalkoznak. Ezek részben fontos gyakorlati útmutatókat adnak a fogorvosoknak, másrészt a legmodernebb kutatások alapján beszámolnak a jövő gyakorlatát előrevetítő lehetőségekről. Előadás hangzik el az őssejtkutatások jelentőségéről a fogorvostudomány területén. Külön szekcióban tanácskoznak a fogászati asszisztensek és a dentálhigiénikusok. A résztvevők száma meghaladja a háromszázat.

 

A megnyitón a résztvevők megemlékeznek a Debreceni Fogorvosképzés megindításának a 30. évfordulójáról.  A kongresszuson meghívott vendégként jelen lesznek és előadást tartanak a szakmapolitika legkiválóbb európai képviselői: Dr. Wolfgang Doneus az EU tagországok fogászati összekötő szervezete elnöke, Dr. Jose Font-Buxo, az európai régió elnöke, Dr. Simona Dianiskova, európai szakfelügyelő főorvos. Érdeklődéssel várják a résztvevők Dr. Antony Smith előadását „ Regeneratív fogászat - egy új korszak címmel”. Dr. Antony Smith az egyik legtekintélyesebb angol nyelvű tudományos folyóirat, a Journal of Dental Research főszerkesztője Angliából.

 

Az elhangzó előadások közül a Paradontológiai (fogínybetegségek) Szekcióban 24, a Fogpótlástani Szekcióban 16, a Gyermekfogászati és fogszabályozási Szekcióban 9, az Implantológia (fogbeültetés) Szekcióban 10, a Szájsebészeti Szekcióban 12, az Endodontiai Szekcióban 6, a Radiológiai Szekcióban 7, a Konzerváló fogászati Szekcióban 12, az Elméleti Szekcióban 24 előadás szerepel majd. A több szakterületet átölelő interdiszciplináris szekcióban 13 előadás hangzik el, többek között a fogászati félelem objektív méréséről, a félelemcsökkentő módszerek eredményességéről. Ezen kívül 5 poszter bemutatót is bejelentettek. A kongresszus ideje alatt számos cég mutatja be termékeit, új fejlesztései eredményeit, ami lehetőséget ad a legújabb technikák, eszközök, anyagok, módszerek megismerésére.