Kósa Lajos szerint ami a lényeget illeti, semmi nem változott: 1848-ban ugyanúgy a nemzeti érdekek hívei álltak szemben az idegen érdekek kiszolgálóval, mint ma.
Debrecen fideszes polgármestere a Református Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál egybegyűlt több száz fős hallgatóságának azt mondta: ma is olyan felelős parlament és felelős kormány kell, amelynek a magyar családok a legfontosabbak.
Tízezer látogatót várnak március 14. és 16. között a 24. alkalommal megrendezendő debreceni utazás és szabadidő kiállításra és vásárra - mondta a város kulturális alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón.Somogyi Béla a kínálatból a kerékpáros turisztikai lehetőségeket emelte ki: egyrészt azért, mert Debrecenben és környékén jelentős kerékpárút-hálózat épült az elmúlt években, másrészt mert a Tisza-tóhoz, a Mátrába és a Bükkbe hegyi- és síkvidéki túralehetőségeket is kínálnak majd a vásáron.
- A Debreceni Ítélőtábla tavaly a büntetőügyek több mint kilencven százalékát három hónapon belül ítélettel befejezte, ami országosan is példa nélküli, dicséretes teljesítmény - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Debrecenben.
A közel egy évtizedes múltra visszatekintő Magyar Turizmus Minőségi Díj a hazai turisztikai szolgáltatások egységes és megbízható minősítésére szolgáló pályázati rendszere. A pályázatot évente egy alkalommal hirdeti meg az Magyar Turizmus Zrt. 2006-os bevezetése óta évről évre egyre több szálloda és étterem pályázik a díjra, jelenleg 105 szolgáltatónál találhatjuk meg a Magyar Turizmus Minőségi Díjat, a „Q” táblát.
Korszerűsítik a debreceni Tócóskerti lakótelep primer távhővezetékeit és hőközpontjait: a 852 millió forintos beruházáshoz 426 millió forint európai uniós támogatást nyert a Debreceni Hőszolgáltató (DH) Zrt. - A korszerűsítés mintegy 800 lakás fűtését és használatimelegvíz-ellátását érinti, a kivitelezésre a fűtési szezon vége után, a következő kezdetéig kerül sor.
Csaknem 4 milliárd forintból tudományos parkot épít a National Instruments (NI) Hungary Kft. debreceni telephelyén, a beruházáshoz 1,9 milliárd forint uniós támogatást nyert a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán; a hatezer négyzetméter alapterületű Science Parkban 300, többségében kutató-fejlesztő mérnök fog dolgozni - jelentette be Ábrahám László, az NI Hungary ügyvezető igazgatója a keddi bokrétaavató ünnepségen.
- Az 1964-ben útnak indított, de a nyolcvanas években megszűnt szinkronszemle ismét életre kel Debrecenben: március 6. és 8. között, a Debreceni tavasz programsorozata keretében az Apolló moziban rendezik meg a magyarul megszólaló külföldi filmek seregszemléjét - közölte a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
- Módosította az Észak Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) Nonprofit Kft. társasági szerződését pénteken a hajdú-bihari önkormányzat, ezzel befejeződött az európai uniós pályázatokat gondozó szervezet tulajdonosi szerkezetének átalakítása. A fejlesztési ügynökség 3 millió forintos törzstőkéje egyenlő arányban oszlik meg a három tulajdonos, a Hajdú-Bihar, a Jász-Nagykun-Szolnok és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat között.
- A kormány a 2014-ben megnyíló európai uniós forrásokból is támogatni fogja a hazai kötöttpályás közlekedés fejlesztéseit - jelentette ki a fejlesztési miniszter szerdán Debrecenben, amikor átadta az új 2-es villamosvonalat.
Az Észak-alföldi Régió adó- és járulékbevétele tavaly 559,7 milliárd forint volt, 12,6 százalékkal több, mint 2012-ben - jelentette be a térség regionális adó főigazgatója kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Czinege Attila szerint a növekedés részben a kiemelt adózók főigazgatóságától a régióhoz visszakerült 31 kiemelt vállalkozás bevételeinek, valamint az adó-, vám- és bűnügyi szakterület hatékony együttműködésének köszönhető.
Öt évre szóló nyílt közbeszerzést írt ki a Debreceni Közterület Felügyelet, a város területén tilosban parkoló járművek kerékbilincselésére, illetve elszállítására - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A feladat magában foglalja a járművek elszállításán túl azok visszaszolgáltatását, valamint állagmegóvását és őrzését is.
A bevándorlási hivatal fennállása óta még nem találkoztak annyi menedékjogi kérelemmel, mint tavaly - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója hétfőn Debrecenben.Végh Zsuzsanna elmondta: míg 2012-ben 2 157 menedékjogi kérelmet kellett elbírálniuk, tavaly ez a szám 18 900-ra, csaknem kilencszeresére nőtt, vagyis elmondható, hogy tömegessé vált az illegális migráció.
Amikor 1999-ben megkapta a Csokonai-díjat, városunk egy tehetséges, fiatal és országosan elismert debreceni költőt köszöntött. Bár nem városunk szülötte volt, mégis ezer szállal kötődött Debrecenhez. Itt járt egyetemre, kapott diplomát, alapított családot, volt az Alföld folyóirat versrovatának szerkesztője, publicista, és a Csokonai Színház népszerű drámaírója. Felejthetetlen valamennyiünk számára Halotti pompa című drámája.
- Hagyományos maskarádéval és pálinkafesztivállal búcsúztatják a héten a telet Debrecenben - jelentette be Somogyi Béla (Fidesz), a város kulturális alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón. A debreceni tél színes programjai között is főattrakciónak számító ingyenes korcsolyapálya is már csak ezen a héten tart nyitva a Nagytemplom előtt - mondta az alpolgármester hozzátéve: rendkívül sikeres volt a fogadtatása a korcsolyapályának, nemcsak a helyiek, hanem a turisták körében is.
Debrecen Önkormányzata a Debreceni Zsidó Hitközséggel közösen a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából emlékhelyet létesít a vészkorszak debreceni áldozataira emlékezve. A második világháború idején, a város szolgálatában álló néhány tisztviselő zsidó polgárok életét mentette meg, amelyért Debrecen város önkormányzatának képviselője 2001-ben a Yad Vashem Intézet által a néhai tisztviselőknek adományozott kitüntetést vehette át.
Hajdú-Bihar megye hat egyéni választókerülete közül négyben az MSZP, egy-egy választókerületben pedig az Együtt-PM, illetve a Demokratikus Koalíció (DK) indít jelöltet az országgyűlési választáson - hangzott el az Összefogás hétfői debreceni sajtótájékoztatóján.
Debrecen városát bemutató kiállítás nyílt kedden az Európai Parlament brüsszeli épületében. A kiállítást Gál Kinga fideszes EP-képviselő nyitotta meg, valamint felszólalt a város polgármestere, Kósa Lajos is.
A tárlat mintegy 20 tablóján több mint száz fotón keresztül ismerkedhetnek meg Magyarország második legnépesebb városával az érdeklődök.
- Bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisításért szerdán jogerősen is megrovásban részesítette a Debreceni Törvényszék Juhászné Lévai Katalint, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés és a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács korábbi szocialista elnökét.
- Információs központot nyitott az Erzsébet-program keretében elnyerhető kedvezményes fürdőbelépők igénylésének segítésére Debrecen belvárosában szerdán a helyi önkormányzat és a Debreceni Gyógyfürdő Kft.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a központ szerdai megnyitóján elmondta: az információs központ azoknak a nyugdíjasoknak nyújt segítséget, akik az Erzsébet-programban meghirdetett pályázattal elnyerhető fürdőbelépőket szeretnének igényelni.