Helyi

Eredmények megjelenítése 1201-től 1220-ig 2578 találatból.

Véget ért a legeltetés, behajtási ünnepet tartottak a Hortobágyon

Helyi - 2013-10-26

    A hideg idő beálltával, ahogy a napok egyre rövidülnek, Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek: az állatokat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre, hiszen az állat a "havat hazahozta a hátán", vagyis már nem talált táplálékot a határban - idézte a hagyományokat a behajtási ünnepen Szabó Csaba, a Hortobágyi Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Közösségi házat adtak át Debrecen-Nagymacson

Helyi - 2013-10-25

- Megnyitották pénteken azt az új közösségi házat, amely a Debrecenhez tartozó Nagymacs városrehabilitációs projektjének legnagyobb beruházásaként épült meg. A Debrecen és Balmazújváros között fekvő településrész szociális városrehabilitációjára 375 millió forintot fordítottak. Ezen belül 170 millióból épült meg a közösségi ház - mondta Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere az épületet átadó ünnepségen.    

Együttműködik a debreceni és a nagyváradi ítélőtábla

Helyi - 2013-10-21

Együttműködik a jövőben a debreceni és a nagyváradi ítélőtábla, elsősorban a határon átnyúló bűnözés, valamint a Magyarországon és Romániában is érdekeltséggel bíró gazdasági társaságok ügyeiben. Az együttműködés részleteit a bírósági vezetők hétfőn sajtótájékoztatón ismertették Debrecenben.

Audi-beruházás - Megkezdődött a vesztegetéssel vádolt természetvédő pere Debrecenben

Helyi - 2013-10-17

Tagadta bűnösségét a Tiszántúli Természetvédők Társulatának (TTT) elnöke csütörtökön a Debreceni Törvényszéken. Zs. Ferenc ellen - a győri Audi-beruházással kapcsolatban - társadalmi szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által elkövetett vesztegetés miatt indult eljárás. Zs. Ferenc a TTT nevében a bíróságon támadta meg a győri Audi-gyár környezethasználati engedélyét, a vádirat szerint azonban eközben az egyesületnek juttatandó támogatásról tárgyalt a céggel.

Vízminőség-javító program Hajdú-Biharban

Helyi - 2013-10-16

- Három hajdú-bihari település ivóvízminőség-javító programja zárul le november végéig, amellyel mintegy 12 ezer fogyasztó ellátását javítják - ismertette Csige Tamás, Hajdúdorog polgármestere, a pályázó önkormányzati társulás elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Debrecenben.A szocialista politikus elmondta: november végéig Hajdúdorogon, Görbeházán és Hajdúnánás-Tedejen a vízműtelepek és egyéb csatlakozó létesítmények felújítása, cseréje vagy bővítése zajlik.

Az idősellátás javítására dolgoznak ki akciótervet Debrecenben

Helyi - 2013-10-14

- Hároméves program részeként akciótervet dolgoz ki az idősellátás javítására és önkéntesek bevonására a debreceni önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) regionális szervezete.

   Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere a városban tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a közelmúltban zárult le az a képzés, amelyben 17 civil önkéntest készítettek fel az idős emberek ellátására, gondozására.

Megkezdődött az őszi lehalászás a hortobágyi halastavakon

Helyi - 2013-10-13

Megkezdődött az őszi lehalászás a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. halastavain: a két hónapig tartó hálóvetés során 1000 tonna pontyot, 300 tonna busát és 100 tonna egyéb halat, főként harcsát és amurt fognak ki . 5000 hektár vízfelületen, összesen 50 tóból fogják ki a tetemes mennyiségű halat; egy részüket folyamatosan értékesítik, a többi hal teleltető tóba került.

Újabb fejlesztések a debreceni repülőtéren

Helyi - 2013-10-10

Az ország legjelentősebb repülőtéri logisztikai fejlesztése zajlik a debreceni repülőtéren - jelentette ki Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere csütörtökön, amikor újabb 333 millió forintos infrastruktúra-beruházást adott át. A Xanga csoport befektetésében megvalósuló trimodális - légi-, vasúti- és közúti átrakó - központ nyugati, 12 hektáros területét kiszolgáló belső út- és csapadékvíz-hálózat kialakításához 158 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Programja - tette hozzá a polgármester.

A hajdú-bihari vízmű 78 önkormányzat tulajdonában működik

Helyi - 2013-10-09

- Hetvenhét hajdú-bihari és egy szabolcs-szatmár-beregi települési önkormányzat tulajdonában folytathatja munkáját a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. - közölte Tóth Attila, a megyei közgyűlés alelnöke szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. A mintegy 160 ezer fogyasztónak szolgáltató hajdú-bihari önkormányzati vállalkozás az országban az elsők között kapta meg a víziközművek üzemeltetésére szóló működési engedélyt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól.

Dr. Dobrossy István önkormányzati képviselő nyilt levele Kósa Lajosnak

Helyi - 2013-10-07

T. Polgármester Úr!

A legutóbbi közgyűlésen volt szíves hosszan fejtegetni az Állam szabályozási lehetőségét a rezsiköltségek terén - feltételezve azt, hogy nincs tudomásom arról, hogy az Államnak van árszabályozó szerepe. Mellékelten megküldöm Önnek Holoda Attilával, az Orbán-kormány volt helyettes államtitkárával készült interjút, amely az Állam tényleges árszabályozó szerepét elemzi.

Debreceni közgyűlés - Az önkormányzat közvetlenül is nyújthat kompenzációt a DKV-nak

Helyi - 2013-10-03

A debreceni közgyűlés csütörtöki ülésén módosította a városi tömegközlekedés fenntartására vonatkozó közszolgáltatási szerződést, így a jövőben az önkormányzat is nyújthat anyagi kompenzációt a DKV Zrt-nek. Debrecenben a kötöttpályás tömegközlekedést - a trolibusz és a villamos járatokat - a DKV önállóan, míg az autóbuszközlekedést 2009 óta a vállalat és az Inter Tan-Ker Zrt. alkotta Cívisbusz Konzorcium végzi.

Újabb közbeszerzés a Debrecen Nagyerdei Stadionra

Helyi - 2013-10-02

A Nagyerdei Stadion Kft. gyorsított meghívásos közbeszerzést írt ki a Debrecen Nagyerdei Stadion rekonstrukciójához kapcsolódó újabb kivitelezési munkálatokra - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

 

    A felhívás nem tartalmazza a feladat becsült ellenértékét, de a gyorsított meghívásos közbeszerzési forma indoklásából kiderül, hogy az ajánlatkérő további 1 milliárd forintra pályázott.

Négyszázmilliós útfejlesztés kezdődött Debrecenben

Helyi - 2013-10-02

Felújítja jövő tavaszra a Debrecent és annak pallagi városrészét összekötő utat a város önkormányzata, a 4,4 kilométeres szakaszt mintegy 438 millió forintból korszerűsítik - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az út városi kivezető szakaszán tartott sajtótájékoztatón.

Alapításának 475. évfordulóját ünnepelte a Debreceni Református Kollégium

Helyi - 2013-09-28

Alapításának 475. évfordulóját ünnepelte szombaton a Debreceni Református Kollégium. A Tiszántúli Református Egyházkerület által fenntartott Dóczy József Gimnáziumban az egykori diák és oktató, Szabó Magda író mellszobrát avatták fel.

Régióközponti szerepét erősítené 2020-ig Debrecen

Helyi - 2013-09-25

Debrecen régióközponti szerepének megerősítése a város fő célja a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak fejlesztéseivel - mondta Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester szerdán a debreceni településfejlesztési koncepció tervezési folyamatának indulása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.

Álrendőröket ítélt el a Debreceni Törvényszék

Helyi - 2013-09-24
Jogerősen 6 év 10 hónap és 2 év 10 hónap börtönbüntetést szabott ki kedden jogerősen a Debreceni Törvényszék arra a két vádlottra, akik 2011-ben magukat rendőrnek kiadva "foglaltak le" egy debreceni nőtől több mint egymillió forint értékű ékszert - közölte a törvényszék sajtószóvivője.

Új ipari csarnokot adtak át a debreceni ipari parkban

Helyi - 2013-09-20
Herdon István, a Xanga vezérigazgatója a csarnok pénteki avatóján jelezte: a 400 millió forintos beruházáshoz 103 milliós pályázati pénzt nyertek. A Széchenyi Tőkealap-kezelővel megkötött stratégiai együttműködés révén a Xanga finanszírozási palettája szélesedik, a munkahelyteremtő beruházásokhoz gyorsabban és egyszerűbben tudnak majd forrást szerezni.    

A XANGA cégcsoport fejlesztésében megépült termelő üzembe francia cég települt  Debrecenben

Helyi - 2013-09-20
Technológia fogadására alkalmas új termelő üzemet épített a XANGA cégcsoport a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Parkban. A közel kétezer négyzetméter alapterületű létesítményben a bérlő specifikus kialakítást és a technológia telepítését követően hamarosan a francia tulajdonú Gravic nyomdaipari vállalat kezdheti meg működését.

Átlépte a százezret a debreceni repülőtér idei utasforgalma

Helyi - 2013-09-17

A debreceni repülőtér utasforgalma a kedd délelőtti törökországi charterjárattal lépte át idén a százezret, amely minden eddiginél több utast jelent.

 A Tailwind légitársaság Antalyaba induló gépén utazó százezredik utast a repülőtér várótermében Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, Papp László alpolgármester és Herdon István, a légikikötőt üzemeltető Xanga cégcsoport vezérigazgatója köszöntötte.

Megújul a debreceni zsidónegyed

Helyi - 2013-09-15

Európai uniós pályázati forrásból megújul a debreceni zsidónegyed - jelentette be a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke vasárnap, a felújítás előtt álló Pásti utcai zsinagógában tartott projektindító rendezvényen.

 A 120 éves zsinagógában egy év múlva már "virágzó vallási és kulturális élet valósul meg" - fogalmazott Horovitz Tamás.