Ingatlan

Eredmények megjelenítése 181-től 200-ig 255 találatból.

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem

Ingatlan - 2017-12-15

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen - jelentette be a felsőoktatási intézmény rektora az együttműködési szerződési aláírása kapcsán tartott pénteki debreceni sajtótájékoztatón.

Debrecenből először repülhetünk Barcelonába közvetlen charterjárattal

Ingatlan - 2017-12-14

Az új Debrecen-Barcelona (El Prat) járattal szinte komplett a nyári charter szezon a Debrecen Airporton. Az első Barcelona járat, amely pénteki napokon hetente egyszer fog közlekedni 2018.június 15. és szeptember 28. között a Debrecen Airportról indul az IBUSZ által bérelt Travel Service légitársaság 189-fős Boeing 737-800-as gépével napközbeni, utasbarát menetrenddel.

2018 a nyári szezonban emellett Debrecenből a görögországi Zakyntosra, a török tengerpartra: Antalyaba, a fekete-tengeri Burgaszba és az egyiptomi Hurghadára is elrepülhetünk. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig kelet-német vendégek érkeznek rendszeresen a nyári menetrendben Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra- közölte Tamás László járatfejlesztési igazgató.

Debrecenben kimondott ítéleteket vizsgál a bíróság a Batthyáneum könyvtár restitúciós perében

Ingatlan - 2017-12-06
32lb inkjet paper 60 lb matte paper photo paper wholesale wholesale photo paper

- A debreceni bíróságon a 19. század elején kimondott ítéletek alapján vizsgálja a Gyulafehérvári Táblabíróság, hogy jogosan utasította-e el a romániai restitúciós bizottság azt a kérést, hogy szolgáltassa vissza az erdélyi római katolikus érsekségnek a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtárat.

Huszonöt magyar városban lopott meg idős embereket egy szlovák férfi

Ingatlan - 2017-12-06
32lb inkjet paper 60 lb matte paper photo paper wholesale wholesale photo paper

- Vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást egy szlovák férfi ellen, aki huszonöt magyar városban, csaknem száz esetben összesen 34,5 millió forintot lopott idős emberektől.

A Debreceni Rendőrkapitányság nyolcvanhét kifosztás, négy lopás, kétrendbeli készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés, valamint közokirat-hamisítás miatt folytatott több mint egyéves nyomozást J. Balaz szlovák állampolgár ellen.

Debrecen a díszvendége a tel-avivi Magyar Gasztronómiai és Kulturális Napoknak

Ingatlan - 2017-10-26

Izraelben immár harmadszor rendezik meg a Magyar Gasztronómiai és Kulturális Napokat Tel-Aviv-ban 2017. október 25-26-án. Az eseményt Nagy Andor Magyarország izraeli nagykövete, Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere, valamint Papp László, Debrecen polgármestere közösen nyitotta meg.

Papp László polgármester megnyitójában hangsúlyozta: a Debrecen és Tel-Aviv között 2017 márciusának végén indult menetrend szerinti repülőgépjárat a vártnál is sikeresebben működik. Számtalan izraeli turista érkezik hozzánk és az északkelet-magyarországi régióba elsősorban vallásturisztikai, kulturális és egészségturisztikai céllal. Ezért is fontos Debrecen részvétele a Magyar Gasztronómiai és Kulturális Napokon Tel-Avivban. Debrecen turizmusa az utóbbi esztendőben 10 százalék fölötti növekedést mutat, amely szoros összefüggésben áll a repülőtérről közlekedő járatok fejlesztésével - fogalmazott a polgármester.

A Magyar Gasztronómiai és Kulturális Napokon a kulináris sokszínűséget számos magyar stand, főző- és borbemutatók biztosítják, a hangulatról pedig a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Sabbathsong Klezmer Band fellépései gondoskodnak. A polgármester még az egykor a LOKI-ban játszó Korhut Mihállyal is találkozott, aki jelenleg az izraeli Hapoel Beer-Seva csapatát erősíti.

Az esemény ideje alatt a standoknál, az ételpultoknál és az éttermekben a látogatók hagyományos magyar ételeket – pörköltet, palacsintát, lángost, kürtőskalácsot, dobos tortát, egyéb süteményeket, péksüteményeket, kézi készítésű csokoládékat, csípős szalámis szendvicseket –, valamint magyar élelmiszer-alapanyagokat és más magyar termékeket vásárolhatnak. A kiállításon a VisitDebrecenturisztikai standnál óriási a siker és érdeklődés, miután egy különleges VR virtuális valóság szemüveg segítségével bárki azonnal Debrecenben érezheti magát. Abban a pillanatban, ahogy a szemüveget az érdeklődők a fejükre helyezik, szinte kiszakadván a valóságos környezetből, egy virtuális sétát tehetnek a Békás-tó környékén.

Megújult a Nébih debreceni laboratóriuma

Ingatlan - 2017-10-18

Megújult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni laboratóriuma, a labor új, fokozott biológiai biztonságot is kielégítő, molekuláris biológiai részlegét mintegy 110 millió forintból alakították ki - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán a helyszínen.

Az országban elsőként elektronikus jegyrendszert vezetnek be Debrecenben

Ingatlan - 2017-10-17

Az országban elsőként a debreceni közösségi közlekedésben vezetik be az elektronikus jegyrendszert: az új típusú, elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező utasok és a diákok novembertől a havidíj befizetésével már bérletként használhatják okmányukat a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. valamennyi villamos-, autóbusz- és trolibuszjáratán - jelentették be kedden Debrecenben, a 2-es villamos Doberdó utcai végállomásán.

Kutatás- és innováció-fejlesztési program a Debreceni Egyetemen

Ingatlan - 2017-10-10

Az intézmény eredményességének, önfenntartó képességének javítását célzó program kezdődik a Debreceni Egyetemen (DE): a Debrecen Venture Catapult Program című projektre csaknem 3,7 milliárd forint európai uniós, illetve hazai költségvetési forrást nyert a DE az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében.

Londonban és Essenben gyűjtenek tapasztalatot a debreceni hospice ellátás munkatársai

Ingatlan - 2017-10-05

- Az európai hospice szemlélet bölcsőjeként is emlegetett londoni St'Christopher Hospice Education Centerbe látogattak tanulmányútjuk első állomásaként a debreceni Kenézy kórház év eleje óta működő 20 ágyas hospice osztályának munkatársai - közölte a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Balmazújváros polgármestere

Ingatlan - 2017-10-03

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt öt év próbaidőre felfüggesztett két év börtönbüntetésre ítélte Veres Margit (független) balmazújvárosi polgármestert kedden a Debreceni Törvényszék - közölte a bíróság sajtószóvivője.

Tatár Tímea tájékoztatása szerint a bíróság vezető beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt mondta ki bűnösnek az ügy elsőrendű vádlottját, aki korábban a város jegyzője, majd a járási hivatal vezetője volt.

Egyetemek együttműködése sportegészségügyi kutatásokban

Ingatlan - 2017-09-27

A sport- és egészséggazdaság területéhez kapcsolódó ökonómiai alapkutatásokra nyert európai uniós forrásokat a Debreceni Egyetem (DE), a Pécsi Tudományegyetem (PTE), valamint a Széchenyi István Egyetem konzorciuma - jelentette be a sportért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Debrecenben.

A Nagyerdei Stadionban, az egyetem sportdiagnosztikai, életmód- és terápiás központjában tartott tájékoztatón Szabó Tünde kiemelte: Magyarország kormánya ezzel is támogatja a felsőoktatási intézmények együttműködését az oktatás, a kutatás, a fejlesztés és az innováció terén.

Hozzátette: a Sport-, Rekreációs- és Egészséggazdasági Kooperációs Kutatóhálózat létrehozása című pályázaton csaknem 941,5 millió forintot nyert a konzorcium, a programot három év alatt kell megvalósítani.

A projekt célja a hazai kutatói kapacitások kutatói hálózatba történő összekapcsolása a sport- és egészséggazdasági kutatásokban, fiatal kutatók bevonása a kutatási feladatokba, a kutatási eredmények széles körű nemzetközi megismertetése, a hazai sport- és egészséggazdasági kutatások terén nemzetközi kutatási hálózatokhoz való csatlakozás, valamint nemzetközi kutatási programokban való részvétel előkészítése - sorolta Szabó Tünde.

Szakály Zoltán professzor (DE), a program szakmai vezetője kiemelte: a program szakmai alapját az egyéni egészségkép, az erre egyéni és társadalmi szinten ráépülő egészségmagatartás, illetve az ezt kiszolgáló egészséggazdaság adja.

Reformáció 500 - Fórum a debreceni diákok nyugat-európai protestáns kapcsolatairól

Ingatlan - 2017-09-27

A Debreceni Egyetem (DE) és Németország, Hollandia, illetve Svájc több évszázados protestáns kapcsolatairól rendeztek ünnepi tanácskozást a reformáció 500. évfordulója alkalmából szerdán az egyetem aulájában.

A konferencia címe - Négy ablak - utal arra az aulát díszítő négy ólomüveg-ablakra, amelyek az egykori debreceni diákok egyetemjárásának fontos állomásit, Zürichet, Utrechtet, Wittenberget és Genfet ábrázolják, és körülveszik az ötödik, a debreceni Református Kollégiumot ábrázoló ablakot.

MagdaFesztet rendeznek Szabó Magda emlékére Debrecenben

Ingatlan - 2017-09-19

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából MagdaFeszt címmel rendez fesztivált a debreceni Csokonai Színház október 2. és 10. között; a fesztiválon a debreceni író műveiből készült vagy általuk inspirált produkciókat láthat a közönség.

A fesztivállal Szabó Magda munkásságának ünneplése mellett hagyományt is szeretnének teremteni: a jövőben olyan női alkotókat állítanak majd a középpontba, akik hasonlóképpen egyedülálló, ám kevésbé hallható hangjai a jelen vagy a múlt színházművészetének.

Nyitott templomok napja - Éjszakai templomtúra Debrecenben

Ingatlan - 2017-09-15

Éjszakai belvárosi templomtúrára hívja az érdeklődőket a debreceni Református Kollégium múzeuma szombaton, a nyitott templomok napján. Az ingyenes tárlatvezetéssel és zenei műsorral kiegészülő sétán regisztrációt követően vehetnek részt az érdeklődők.

Az érdeklődőket Gáborjáni Szabó Botond gyűjteményi igazgató köszönti a Református Kollégium Oratóriumában, majd két csoportban indulnak el a belvárosi templomokba. A sétán útba ejtik a Kossuth utcai református templomot, a görög katolikus templomot, a Szent Anna-székesegyházat, az evangélikus templomot, a Református Kistemplomot (Csonkatemplom), a Pásti utcai zsinagógát, és végül a Református Nagytemplomot.

Olasz nagykövet: Olaszország lesz Magyarország harmadik legnagyobb üzleti partnere

Ingatlan - 2017-09-12

Már az idén Olaszország lesz Magyarország harmadik legnagyobb üzleti partnere - Németország és Ausztria után -, mivel 2017-ben a két ország közötti kereskedelmi forgalom elérheti a 10 milliárd eurót - jelezte Olaszország budapesti nagykövete kedden Debrecenben, az első olasz üzleti nap keretében rendezett sajtótájékoztatón.

Massimo Rustico tájékoztatása szerint mintegy 2500 olasz cég van Magyarországon, de a következő években a kapcsolatok intenzív fejlesztésére törekednek a gazdaság mellett az oktatás és a kultúra terén is.

Beszélt arról is, hogy a magyar kivitel tavaly 4,5 milliárd euró volt, míg Olaszország 4 milliárd euróért exportált Magyarországra, a magyar többletet elsősorban a járműipari exportból származott.

Hiányos volt a tényállás, új elsőfokú eljárás indul

Ingatlan - 2017-09-11
on the beach com argento jewellery yoox discount code uk marks and spencer clothes new look voucher

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa lényeges, felderítetlenségből és részben a tényállás megállapításának hiányából eredő - a fellebbezési eljárásban nem orvosolható - megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket. Az új eljárásban a törvény kötelező rendelkezése értelmében az elsőfokú bíróság más tanácsának kell eljárnia.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 decemberében Sz. F.vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének kísérlete, 2 rb. folytatólagosan elkövetett, hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett.

Vezető kurátor: folyamatosan nő a debreceni Modem látogatóinak száma

Ingatlan - 2017-09-06
on the beach hotels argento outlet yoox uk mens marks and spencer discount code new look voucher

Folyamatosan növekszik a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ látogatóinak száma - közölte a központ vezető kurátora szerdán sajtótájékoztatón a helyszínen.

Kónya Ábel elmondta: a tavalyi 47 ezres látogatószámot az idén már lényegesen meghaladták, a rendezvényeik látogatottsága év végéig várhatóan eléri a százezret.

Életfogytiglant kapott a debreceni baltás gyilkos

Ingatlan - 2017-09-05
wholesale inkjet photo paper cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet paper

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Debreceni Törvényszék kedden azt a férfit, aki tavaly januárban baltával megölte, majd felgyújtotta feleségét Debrecenben, a Nyíl utcai otthonukban.

P. Lajost a bíróság bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, kapcsolati erőszak és személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek. A törvényszék kötelezte a vádlottat a csaknem egymilliós bűnügyi költség megfizetésére is, és kimondta, hogy leghamarabb huszonöt év múlva bocsátható feltételes szabadlábra.A bíróság által megállapított tényállás szerint P. Lajos és a sértett 1984-ben házasodott össze, két gyermekük született. A vádlott nehezen tolerálta felesége enyhe szellemi fogyatékosságát. Kezdetben még csak a sértettet bántalmazta, később már a kisfiát is.

A megfélemlített, visszahúzódó asszony soha nem tett feljelentést. A két gyermeket végül a nagyszülők és a nagynéni nevelték. P. Lajos egyre gyakrabban és durvábban bántalmazta feleségét, és eltiltotta a gyerekeitől is. Lányuk csak 2015-ben vette fel a nővel a kapcsolatot, akinek elpanaszolta a bántalmazásokat. Lánya titokban mobiltelefont vett neki, és együtt próbáltak kiutat találni a testi-lelki terrorból. A sértett fontolgatni kezdte a válást is.

Felügyelet nélkül hagyott tűz okozta egy férfi halálát Debrecenben

Ingatlan - 2017-09-01

Gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy debreceni férfival szemben a rendőrség, miután felügyelet nélkül hagyta az általa gyújtott tüzet, ami egy ember halálát okozta - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

Megyei jogú városok sporttalálkozója Debrecenben

Ingatlan - 2017-08-25
wholesale inkjet paper inkjet paper manufacturers inkjet photo paper manufacturers cheap photo paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet photo paper best inkjet paper online

Debrecen ad otthont a megyei jogú városok idei sporttalálkozójának, miután tavaly a cívisváros köztisztviselő-sportolói nyerték meg a versenyeket - mondta Papp László, a vendéglátó város polgármestere a pénteki megnyitón.