Ingatlan

Eredmények megjelenítése 141-től 160-ig 255 találatból.

Duna House: átlagosan 30 százalékkal emelkedett a fővárosi panelek négyzetméterára

Ingatlan - 2019-04-12

Az első negyedévben is pörög az ingatlanpiac, a főváros budai oldalán átlagosan 30 százalékkal, 565 ezer forintra, Pesten pedig átlagosan 32 százalékkal, 503 ezer forintra nőtt a panel lakások négyzetméterára az előző év azonos időszakához képest - közölte a Duna House pénteken.

A panellakások árai országos szinten drágultak, idén a január-márciusi időszakban Kelet-Magyarországon a négyzetméter árak meghaladták a 300 ezer forintot, ami 40 százalékos emelkedés 2018 első negyedévéhez képest.Nyugat-Magyarországon ugyanebben az időszakban a panellakások árai 28 százalékos bővülés mellett megközelítették a 300 ezer forintot.

Duna House: több mint 13 ezer ingatlan-adásvétel volt márciusban

Ingatlan - 2019-04-01

Idén márciusban 13 689 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, jóval több mint 2018 márciusában, amikor 13 426 adásvétel történt a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint.

Júliustól használt ingatlanra is felvehető lesz a kedvezményes csok-kölcsön

Ingatlan - 2019-03-11

Július elsejétől már használt lakás vásárlására is igényelhető a csok mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Tovább emelkednek a lakásárak

Ingatlan - 2019-01-31

Tovább emelkednek a lakásárak, a használt lakásoknál 5-6 százalékos, az újépítésű lakásoknál pedig 4-6 százalékos áremelkedésre lehet számítani idén a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérése szerint.

A GKI a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők), valamint a lakosság következő egy évre vonatkozó ingatlanpiaci terveit és kilátásait térképezte fel. A negyedik negyedévi vizsgálatban 110 ingatlanokkal foglalkozó cég és 1154 vállalat vett részt, a lakossági reprezentatív minta 1000 emberből állt.

Enyhítették a közös képviselő büntetését

Ingatlan - 2019-01-16

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2009-től 2013-ig közös képviselőként tevékenykedett nyíregyházi társasházaknál. Feladatai ellátásához jogosultsággal rendelkezett a sértett társasházak bankszámlái felett azért, hogy a működéshez és karbantartáshoz szükséges kiadásokat fedezni tudja. Amikor megszűnt a megbízatása, nem adta át az iratokat, könyvelési anyagokat, és a társasházak felé pénzügyi elszámolási kötelezettségének sem tett eleget. A vádlott 5 társasházzal szemben összesen mintegy 24 millió Ft-tal nem tudott elszámolni.

Több mint 16 milliárd forint értékben vett fel hitelt a Cordia a budapesti projektjeinek a finanszírozásához

Ingatlan - 2019-01-14

- Az elmúlt három hónapban 16,3 milliárd forint értékben kötött hitelszerződéseket az OTP Bankkal és a Takarékbankkal Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia, 5 budapesti lakóingatlan-projektjének finanszírozásához - közölte a Cordia hétfőn.

Ingatlanfejlesztők: idén jelentősen nőtt az ingatlanfejlesztési piacon a befektetett magyar tőke aránya

Ingatlan - 2018-11-20

Magyarországon az ingatlanfejlesztési piacon az idén először több a befektetett magyar tőke, mint a külföldi. A piacnak eddig átlagosan 50 százalékát fedték le a magyar befektetők, az idén azonban ez az arány 58 százalékra emelkedett - derül ki a legnagyobb fejlesztőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és a CBRE, a világ legnagyobb ingatlan-tanácsadója éves ágazati jelentéséből, amely a VI. Ingatlanfejlesztés napja alkalmából készült.

A Sagrada Familia 136 évvel az alapkőletétel után kap építési engedélyt

Ingatlan - 2018-10-19

- A barcelonai Sagrada Familia bazilika 136 évvel az alapkőletétel után kap építési engedélyt, miután az önkormányzat és az illetékes egyházi alapítvány két évnyi tárgyalás után megállapodásra jutott - számolt be az egyezségről több spanyol napilap is pénteken.

Lakás-takarékpénztárak: az ellenzék egyhangúlag elítélte az LTP támogatások megszüntetését

Ingatlan - 2018-10-16

Az Országgyűlés mai ülésén a vezérszónoki felszólalásokat követően kizárólag ellenzéki képviselők szólaltak fel a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről szóló törvényjavaslat vitájában, akik a javaslat visszavonását követelték, azt kérték a kormánypárti képviselőktől, hogy ne szavazzák meg az indítványt, továbbá bírálták a fideszes és a KDNP-s képviselőket, amiért nem fejtik ki véleményüket a vitában. Bánki Erik, a javaslat fideszes előterjesztője zárszavában ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az ellenzéki képviselők piaci érdekeket képviselnek és nem a magyar emberek érdekeit.

Párbeszéd: a javaslat egy 22 éves konszenzust rúg fel

Mellár Tamás (Párbeszéd) a törvényjavaslat egyik legnagyobb problémájának nevezte, hogy az egy 22 éves konszenzust rúg fel. A lakás-takarékpénztárak rendszere 1996. óta jól működik, legfeljebb az volt vele a probléma, hogy nem korábban vezették be - értékelt.

OGY - Kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását

Ingatlan - 2018-10-16

- Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

Szakértő: megduplázódott a lakásépítések száma 2015-höz képest

Ingatlan - 2018-10-15

Az elmúlt három évben megduplázódott a lakásépítések száma Magyarországon, az 5 százalékos kedvezményes lakásáfa teljesen átalakította az építkezések ütemét - mondta az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán hétfőn.Balogh László hozzátette: a beruházók és lakásfejlesztők 2019 végéig, a kedvezményes lakásáfa lejártáig igyekeznek befejezni az építkezéseket.

Letették a Mol új székházának alapkövét Budapesten

Ingatlan - 2018-10-02

Letették a Mol-csoport új székházának alapkövét kedden Budapesten; a Kopaszi-gáton épülő, 120 méter magas, 28 emeletes, várhatóan 2021-re elkészülő Mol Campus a főváros legmagasabb épülete lesz.

A Mol innovatív és a fenntarthatóságot szem előtt tartó energetikai cég, ezért a saját beruházásában épülő új irodaháza is innovatív épület lesz, Magyarországon eddig még nem látott megoldásokkal, technológiai újdonságokkal - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az alapkőletétel előtt.

Jövő ősszel léphet piacra a Poli-Farbe a fűtésre alkalmas falfestékkel

Ingatlan - 2018-10-02

A lakás fűtésére is alkalmas falfestékek forgalmazását jövő ősszel kezdi meg a Poli-Farbe Vegyipari Kft. - mondta Szabó Antal a cég ügyvezetője a termék prototípusát bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A termék, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Távközlési és Médiainformatikai Tanszékével együttműködve fejlesztettek ki, három rétegből áll. A hőszigetelő réteg melletti a fűtő festék, amely az elektromos energiát alakítja át hőenergiává, ezt pedig a dekorréteg fedi, a fehér vagy színes falfesték. A termék alkalmazásához így épületgépészre és festőre is szükség van.

Otthon Centrum: tovább bővül az újépítésű lakások piaca

Ingatlan - 2018-09-26

Tovább bővül az újépítésű lakások piaca, Budapesten 2018 szeptemberében a beruházások száma elérte a 468-at, ami 22 projekttel több a tavaly szeptemberinél, a megyei jogú városok projektjeinek száma pedig 490-re nőtt - közölte az Otthon Centrum szerdán.

A fővárosban idén szeptemberben a beruházók 6630 lakást kínáltak megvételre. A legtöbb projekt a XIII. kerületben épül, ahol 94 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat. Budán kiemelkedő a III. kerület 52 folyamatban lévő beruházással, a pesti oldalon pedig Ferencváros és Zugló áll az élen 29-29 projekttel - tették hozzá.

Javult az értékesítettség aránya is: míg tavaly szeptemberben a felmért lakáskínálat 57,7 százaléka, idén szeptemberben már csak 47,9 százaléka volt leköthető.

Ernst & Young: az ingatlanszektor maradt a legnépszerűbb befektetési célpont

Ingatlan - 2018-09-19

- Az idei első félévben az összeolvadási és felvásárlási (M&A) piacon az ingatlanszektor maradt a legvonzóbb ágazat Magyarországon a befektetők számára az EY szerdán közölt felmérése szerint.

Átadták a Testnevelési Egyetem központi épületét

Ingatlan - 2018-09-18

A tanévnyitóval egybekötött ünnepségen kedden átadták a Testnevelési Egyetem (TE/TF) új, Alkotás úti központi épületét.

Az eseményen a tanév hivatalos megkezdése és az új létesítmény átadóünnepsége mellett Mocsai Lajos, a TE rektora, valamint Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az aktív élsportolók egyetemi tanulmányait megkönnyítő együttműködési megállapodást írt alá.

"A MOB és a TF között hagyományosan kiváló a kapcsolat, ami teljesen természetes is, hiszen nem tudom, van-e más olyan intézmény Magyarországon, amelynek ilyen közvetlen hatása lenne a magyar sportra és a sporteredményekre" - fogalmazott Kulcsár Krisztián. Hozzátette, a dokumentumok aláírása csak formalizálása volt a korábban is meglévő partnerségnek. A megállapodás célja a MOB és a TF között fennálló szakmai kapcsolatok elmélyítése, valamint az élsportolókat érintő mentorprogram mellett szakmai konzultációk és a sportági szakszövetségek kérésére elemzések, felmérések készítése.

Hivatalosan átadták a ferihegyi repülőtér új utasforgalmi épületét

Ingatlan - 2018-09-13

- Hivatalosan átadták csütörtökön a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új utasforgalmi épületet, a 2B terminálhoz csatlakozó új utasmólót. A mintegy 10 ezer négyzetméteres új épület egyszerre három szélestörzsű és négy keskenytörzsű gépet tud kiszolgálni, a gépeket utashídon, buszon és gyalog is meg lehet közelíteni. A beruházás része a BUD 2020 fejlesztési tervnek, az új épület mintegy 7,8 milliárd forintba került.

OTP Ingatlanpont: 15 százalékkal drágultak a lakások fél év alatt

Ingatlan - 2018-09-06

Az első fél évben átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint Magyarországon, ahol egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron 336 ezer forintba került - közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön.

Budapesten az ingatlanok átlagára az első fél évben 12 százalékkal emelkedett, 15-20 százalék közötti volt az árnövekedés a X., XV., XVII., XVIII., XIX. és XXI. kerületben, illetve 14 százalék feletti az V. kerületben, annak ellenére, hogy itt az ingatlanok átlagos négyzetméterára már meghaladta a 820 ezer forintot.

A megyeszékhelyek közül kiugróan, 23 százalékkal drágult Szekszárd, ahol a lakások átlagos négyzetméterára 226 ezer forint. Az első fél évben az átlagár Szombathelyen 4 százalékkal csökkent, Kecskeméten 18 százalékkal emelkedtek az ingatlanok árai, így Bács-Kiskun megye székhelye 310 ezer forintos négyzetméterárral a legdrágább nagyvárossá vált. Győrben visszafogottan, 4 százalékkal nőttek az átlagárak.

Az első fél év adatai alapján kissé mérséklődtek a lakásárak Vas és Pest megyében, ahol már korábban is elérték az országos átlag 67-73 százalékát. Komárom-Esztergom megyében és Zalában vélhetőleg a viszonylag alacsony bázis az oka annak, hogy most kiugró, 19 és 22 százalékos növekedés látható, de az árak még így is az országos átlag mindössze 57-62 százalékát érik csak el. Az országban legolcsóbban Nógrád megyében lehet ingatlant vásárolni, ahol az átlagos négyzetméterár nem éri el a 80 ezer forintot sem.

Hétszázmillió forintból zöld város épül Derecskén

Ingatlan - 2018-08-30

- Hétszázmillió forint vissza nem térintendő európai uniós támogatásból zöld város épül Derecskén - jelentette be csütörtökön a település polgármestere. Bakó István derecskei sajtótájékoztatóján elmondta: több mint egyhektárnyi területen zöldfelületet alakítanak ki. A települést átszelő 47-es út mentén, a város központi részének felújítására nyerte el az önkormányzat a százszázalékos uniós forrást.

BMW-gyár - Egy év alatt további 5-7 százalékos emelkedés várható a debreceni lakáspiacon egy elemzés szerint

Ingatlan - 2018-08-28

A következő egy év alatt mintegy 5-7 százalékos emelkedés várható a debreceni lakáspiacon a BMW korábban bejelentett helyi beruházása miatt, de az igazi árrobbanás az üzem megnyitása előtti 3 hónapban várható, amikor már elindul a próbatermelés és a munkavállalók számára lakást kell találni, ami hosszabb távon is hat majd az albérletek árára - közölte a Házbank.hu virtuális ingatlaniroda kedden.

Az elemzés szerint a debreceni lakáspiacon az elmúlt néhány hét alatt már mintegy 10 százalékos áremelkedést mértek.

Hasonló folyamat játszódott le korábban Győrben és Kecskeméten is a bejelentett és megvalósult autógyári beruházások hatására.