Fekszem az asztalon, félig kábán. A magát műtétre alkalmasnak nyilvánító, orvos kinézetű egyén - vörös köpenyben - épp most közölte velem, hogy állapotomat illetően egyhuzamban hazudott. Nem fog fájni, ígérte kezdetben, de most azt mondja: borzasztó lesz. Nem is ott kezdi az operációt, ahol korábban nekem mondta, nem a lábamat szeretné először műteni, hanem a fejemet, és a teamje már dolgozik a programon.
A narancssárga köpenyes kis mokány fickó, az altatóorvos épp azzal próbálkozik, hogy elfedje: nincs is gyógyszere, altatója a palackjában, ezért azt ismételgeti mantraszerűen, hogy a sebész egy hazug. Hátha ettől magamhoz térek, és őt választom meg sebésznek, vagy leugrom a műtőasztalról.
Én meg csak kapkodom a fejem, amikor beszól egy nővérke, hogy nyugdíjasok házából vitézek, meg nemzetmentők jöttek átvenni az altatóorvos, meg a sebész helyét. Kint, a kórház előtt megalapítottak valami bizottságot, és beüzentek az orvosoknak, hogy kórházi forradalom van, tessenek kimenni. A köpenyesek meg belülről mosolyogva nézik, mit arénáznak kinn a nyugdíjasok.
Tegnapelőtt, meg azelőtt nagyon idegesek voltak a dokik, mert akkor az önkéntes nemzetmentők mellett kinn voltak a focimeccseken edződött balhébrigádok is, és repült minden a körház felé. De ma reggelre az őrszolgálat, úgy ahogy, rendet rakott, vagy lehet hogy hűsölnek, alszanak a balhésok és nemsokára visszajönnek.
Mi lesz ketteske? Kérdezi, szuggerál a vörösköpenyes. Vágjunk bele- bíztat, és körbemutat:nincs itt más sebész, rajtam kívül.
Feljelentelek-ordítja a narancssárga köpenyes. Hazudtál a betegnek, üvölti, majd mellékesen megjegyzi hogy korábban ő is jónevű sebész volt, csak az ármány eltiltotta a vagdosástól. Ám ő naprakész, résen áll. Ha kell, belevág.
Én meg csak fekszem az asztalon, félig kábán. Eszembe jut a hódmezővásárhelyi laktanya, amikor a 154 centis Farek őrnagy sorba állított bennünket és elüvöltötte magát.
Emberek, egyeseknek itt fasza dolga lesz. Emberek, aki nálam magasabb, az mind kettes.
H.I.