A bíróság meghosszabbította két, a Szőlő utcai ügyben gyanúsított ember letartóztatását

Jogtudor - 2026-02-26

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónapra - május 28-ig - meghosszabbította a Szőlő utcai ügyben érintett két gyanúsított, egy férfi és egy nő letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a javítóintézetben igazgatóhelyettesként, majd később igazgatóként dolgozó férfi, valamint az egyik intézeti munkavállaló hosszabb időn keresztül, több alkalommal, különösen erőszakos módon bántalmazott a nevelése, felügyelete alatt álló személyeket. Az igazgató ezen felül a korábbi intézményvezető által elkövetett bűncselekmény miatti felelősségre vonást is akadályozta.

Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye és a bűnismétlés megakadályozása érdekében, a nő esetében jelenlétének biztosítása érdekében is indítványozta a letartóztatás meghosszabbítását. Továbbá a bíróság megállapította, hogy a nyomozás során a gyanúsítások köre jelentősen, a többi között kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmény megalapozott gyanújával is bővült - ismertették.

Emlékeztettek: a nyomozás feladata az elkövetés körülményeinek tisztázása, ezért továbbra is elsődleges érdek ennek zavartalanságát és a terheltek befolyásától mentes lefolytatását biztosítani.

Figyelemmel a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának veszélyére, a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében, illetve - a női gyanúsított esetében - a jelenlétének biztosítása miatt, a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célokat a bíróság a gyanúsítottak letartóztatásának meghosszabbításával látta biztosítottnak.

A végzés nem végleges - olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében.