Jogerősen letöltendő börtönt kapott egy tanítványát molesztáló balmazújvárosi tornatanár

Jogtudor - 2016-09-26

Három év két hónap börtönre súlyosította a Debreceni Törvényszék hétfőn annak a tornatanárnak a büntetését, aki tavaly intim kapcsolatot kezdeményezett egy tanítványával egy balmazújvárosi iskolában, az ítélet jogerős.A bíróság emellett K. Attilát felügyelete alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt három évre eltiltotta a tanári és az edzői foglalkozás gyakorlásától.

A Debreceni Járásbíróság első fokon, ez év június 21-én a tanárt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ügyész súlyosításért fellebbezett, így került az ügy a Debreceni Törvényszékre, amely most 3 év 2 hónap börtönt szabott ki a vádlottra.

A férfi 2014 szeptemberétől dolgozott a balmazújvárosi intézményben testnevelő tanárként, emellett edzői feladatokat is ellátott az iskola kézilabdacsapatában. A kiskorú sértettel edzői minőségében került kapcsolatba.

A vádlott 2015 májusa és júliusa között "az edző-tanítvány kapcsolatra alapozva érzelmi viszonyt szorgalmazott a sértettel", és egy közösségi oldal levelezőrendszerén keresztül rendszeresen kedveskedő, udvarló üzeneteket küldött tanítványának. A kiskorúval személyesen is tartotta a kapcsolatot, ennek eredményeként a kislányban is érzelmi jellegű kötődés alakult ki.

A tanár a helyzettel és nevelői lehetőségeivel visszaélve az érzelmi viszonyt fokozatosan a szexuális kapcsolat irányába mozdította el. Pár hét elteltével többször is szájon csókolta tanítványát az iskolai szertárban, intim helyeken simogatta, ruhátlan fotókat küldözgetett neki, és egy alkalommal - a nyári szünet idején - találkozóra is hívta a 12 éves lányt, aki azonban nem ment el.

A vádlott szakmai munkájára egyébként sosem panaszkodtak, az iskola vezetése, a tanítványok és a szülők is inkább túl fegyelmezettnek, katonásnak tartották a férfit.

A tanár a bírósági tárgyaláson bocsánatot kért, ezt a sértett édesanyja elfogadta.

Kemecseiné Hársfalvi Klára tanácselnök az ítélet indoklása során kiemelte: edzőként a vádlott olyan szituációkba kerülhetett, amelyek szorosabb kapcsolatot tettek lehetővé tanár és diák között, és a férfi ezekkel a helyzetekkel vissza is élt. A tanácselnök hozzátette: a szexuális jellegű bűncselekmények esetében visszatartó ereje lehet a hosszabb időtartamú szabadságvesztésnek.