Negyedéves bevallások

Jogtudor - 2006-11-10

2006. évtől kezdődően egy új, negyedévente benyújtandó, 0619-es számú bevallásban azokról a kötelezettségekről kell számot adni, amelyek megfizetésének már a korábbi években is havonta, negyedévente, vagy félévente kellett eleget tenni, ugyanakkor az éves bevallásra kötelezetteknek, ezeket az adónemeket, csak utólag az éves bevallásukban kellett kimutatni.

Az új bevallást, a tárgynegyedévet követő 20-ig, tehát első alkalommal április 20-ig kellett teljesíteni, azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a nyomtatványon szereplő négy adónem valamelyikének alanyai. A bevallás beküldhető elektronikus úton, vagy papír formátumban is.

 

A 0619-es számú nyomtatványon kell bevallani a szakképzési hozzájárulás, a rehabilitációs hozzájárulás és az innovációs járulék előlegét, továbbá a kulturális járulékot, az arra kötelezetteknek. Azoknak a vállalkozásoknak tehát, akiknél nincs bérköltség kifizetés, nincs foglalkoztatottjuk, ezen túl kulturális járulékot és innovációs járulékot sem kell fizetniük, a 0619-es számú bevallást nem kell benyújtani. A 0601-es számú havi illetve negyedéves bevallás benyújtására kötelezetteknek szintén nem kell a 0619-es számú bevallást elkészíteni.

 

Az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó vállalkozásoknak, a szakképzési hozzájárulás előlegét nem ezen a nyomtatványon, hanem a 2007. évben benyújtandó 0643-as bevallásban kell kimutatni a rájuk vonatkozó szabályok alapján.

 

Rehabilitációs hozzájárulást azoknak a munkaadóknak kell fizetni és bevallani, akiknél a tárgyévi átlagos statisztikai létszám meghaladja a 20 főt, és az általuk foglalkoztatott megváltozott munkaképességű dolgozók aránya nem éri el az 5 százalékot. Előleget az I-III. negyedévekben kell fizetni, illetve bevallani a 0619-es számú nyomtatványon a tárgynegyedévet követő 20-ig.

 

Innovációs járulék előleget az első két negyedévben kellett bevallani, de csak azoknak, akik 2006. évben kerültek a törvény hatálya alá.

 

Kulturális járulékot az 1993. évi XXIII. törvényben meghatározott termékek és szolgáltatások esetében kell fizetni és bevallani.