Brutális kutyakínzás Debrecenben - véresre verték az állatot

Kékhírek - 2006-10-10

Állatkínzás miatt tettek feljelentést a rendőrségen a debreceni állatvédők. Tegnap ugyanis egy körülbelül hat éves, megkínzott kutyát találtak az út mellett. Az állat életét már nem tudták megmenteni.

Valószínűleg egy zsákból mászott ki a megkínzott kutya, és az orvos szerint már legalább két napja feküdt az út mellett. Az állatvédők egy bejelentés alapján találták meg, majd vitték orvoshoz a kómában lévő állatot, de már nem lehetett megmenteni. A szakvélemény szerint bántalmazták. A szájpadláson lévő nyom is egyértelműen arra utal, hogy valamilyen verés vagy kínzásnak a nyoma lehet, az orrából is véres váladék folyt, mire természetesen, hogy a legyek oda gyűlnek, aztán, hogy belső nyomok, hogy mik lehetnek, az utólagos boncolás után kiderül.

 

Az állatvédők szerint nagyon gyakoriak az állatkínzások, egy napra több is jut, ők pedig legtöbbször csak annyit tudnak tenni, hogy orvoshoz viszik a sérült állatokat. A kínzásokat pedig a legkülönbözőbb képen teszik az elkövetők.

 

A Debreceni Rendőrkapitányságra évente 20-30 feljelentés érkezik állatkínzás miatt, ez a bűncselekmény akár két évig terjedő börtön büntetéssel is sújtható. (forrás: hirado.hu)