Debrecenben csaknem zavartalanul zajlott az ünnep

Kékhírek - 2006-08-22

Az idei Virágkarneválra közel félmillióan voltak kíváncsiak. A rendőrség a Főnix Rendezvényszervező Kht-val, valamint a közreműködő biztosító erőkkel: a Főnix Guard Securtity Kft-vel, valamint a Debreceni Polgárőr Szövetséggel közösen látta el a rendezvény, valamint az ahhoz kapcsolódó események biztosítási feladatait.

A 08.00 órakor a Petőfi térről induló és a Nagyerdei Stadionba érkező közel 6 km-es menetútvonalon, a stadionban, az Ady Endre sugárúti kirakodóvásáron, valamint a környező rendezvényeken 278 rendőr, 55 polgárőr, valamint 152 biztonsági őr vigyázta a rendet. A menetben résztvevők zavartalan haladása, a közlekedés rendjének biztosítása, a stadion és környékének biztosítása, valamint az esti tűzijáték zavartalan lebonyolítása mellett, a bűncselekmények megelőzése érdekében a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyi nyomozói civil ruhában, illetve láthatósági mellényben bűnügyi portyaszolgálatot láttak el a zsúfolt tömegben.

 

A fokozott rendőri jelenlétnek is köszönhető, hogy eddig a Debreceni Rendőrkapitányságra mindösszesen 5 bejelentés érkezett a karnevál ideje alatt történt zseblopásokról:

 - 12.00 óra körüli időben egy villamoson utazó 30 éves nő hátizsákjából tulajdonították el irattárcáját ( pénz nem volt benne) ( azóta minden iratot visszakapott a tulajdonosa, mivel azokat bedobták egy Bem téren lévő közintézmény postaládájába )

- A Belvárosi padon pihent meg egy Dunántúlról Debrecenbe látogató nő, aki maga mellé helyezte a táskáját, azt egy ismeretlen fiatal férfi felkapta, majd azzal elszaladt.

- Szintén délutáni sziesztáját töltötte egy debreceni nő egy belvárosi padon, maga mellett a táskájával, egy fiatal férfi felkapta a táskát, s azzal futásnak eredt

- Kb. 18 óra körüli időben egy Petőfi téri padon ülő 40 éve férfi farzsebéből tépte ki egy ismeretlen fiatal férfi a tárcáját, úgy, hogy még a nadrág zsebe is leszakadt

- A tűzijáték megtekintésére indult két vámospércsi fiatalember, akiket a Széchenyi utcán állított meg egy ismeretlen fiatalember, azzal, hogy adja már kölcsön neki egyikük a mobilját egy hívás erejéig, majd az átvételt követően a fiú a telefonnal elszaladt.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság Vezetője a Virágkarnevál és kísérőrendezvényei zavartalan lebonyolítása érdekében a menet útvonalán, a stadion környékén, illetve a rendezvények közvetlen környezetében ideiglenes forgalomkorlátozást rendelt el, melyet a sajtón keresztül közleményben, illetve sajtótájékoztató keretében tudattunk a lakossággal. Ezzel egyidőben Debrecen teljes területén feloldotta a „Várakozni tilos!” közlekedési táblák tilalmát, vagyis parkolási lehetőséget biztosított - a város fizetőparkolóit üzemeltetőkkel együttműködve - e rendezvényre érkezők részére, autóik biztonságos helyen történő leállításához. Felhívtuk a lakosság figyelmét, hogy minden járművet az üzemeltető felelősségére augusztus 20-án 04.00 órától elszállítattunk. A tavalyi évi 17 személygépkocsi elszállítással szemben, ez évben mindössze 12 járművet kellett forgalmi akadályt képzésük miatt a Bakelló telephelyre elszállítania a rendőrségnek. Hétfőn már 11 vissza is került tulajdonosukhoz, melyek tárolásáért 7680 Ft-ot kellett a szabálysértőknek fizetniük, viszont 1 svájci rendszámú autó még mindig a Vincellér utcai telephelyen van.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy jelentkezzen a ZG 63484 svájci frsz-ú lila színű Renault Twingo típusú személygépkocsi tulajdonosa gépkocsijáért a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. szám alatt), melyet 2006. augusztus 20-án a Bethlen u. 11. sz. elől szállítatott el a rendőrség.

 

A Virágkarnevál ideje alatt az őrizetlenül hagyott nagy számú autók ellenére a fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően mindössze 3 gépjárműfeltörés történt (közülük egyből nem tudott az elkövető eltulajdonítani semmit, mivel az autó tulajdonosa „munkájában” megzavarta).

Az egyik gépjárművet (Opel) a tűzijáték idején törte fel ismeretlen a Kandia utcán 19.00-22.00 óra közötti időben, melyből rádiósmagnót, iratokat és készpénzt tulajdonított el 120.000 Ft kárt okozva ezzel a tulajdonosnak.

A másik gépkocsit (Toyota Yaris) szintén a tűzijáték, illetve az azt követő koncert ideje alatt 20.00-04.00 óra közötti időben törték fel a Tímár utcán, melyből egy 60.000 Ft értékű rádiósmagnót vittek el.

 

A Virágkarnevál ideje alatt duplájára nőtt Debrecen lakossága, s a karneváli menet útvonalán összezsúfolódott nagy tömegben könnyen elkeveredhettek az emberek hozzátartozóiktól. A rendőrség minden esetben a segítségükre sietett. A rendezvény ideje alatt mindösszesen egy 7 éves gyermek tűnt el szülei mellől, de őt rövid időn belül sikerült megtalálni, így folytathatták az ünneplést. Egy 78 éves budapesti néni kereste sikertelenül hozzátartozóit a tömegben, akiket kb. 12.00 óra körül veszített el. A nénit bevitték a Debreceni Rendőrkapitányságra, s míg hozzátartozói jelentkeztek (16.00 óra körül), addig vendégül látták egy meleg ebédre.

 

Összegzésül elmondható, hogy a Virágkarnevál, illetve az azt kísérő rendezvények zavartalanul lezajlottak, a kisebb jogsértésektől eltekintve nagyobb – közvéleményt irritáló esemény – nem történt.