Kékhírek

Eredmények megjelenítése 1201-től 1220-ig 1590 találatból.

Debreceni Rendőrkapitányság: évzáró

Kékhírek - 2009-02-27
A Debreceni Rendőrkapitányság illetékességi területén 2008. évben 23.345 bűncselekmény vált ismertté, ami az előző évihez képest 117%-os emelkedést jelent. (2007. év: 10.750). Egy 11.940 rendbeli csalás miatt indított eljárás emelte meg az elkövetett bűncselekmények számát, melytől a statisztikai adatokat letisztítva az emelkedés 6%-os. Az ismertté vált bűncselekmények 96%-át Debrecen közigazgatási területén belül követik el.

További szemtanúk jelentkezését várják!

Kékhírek - 2009-02-22

A Debreceni Rendorkapitányság Bunügyi Osztály Életvédelmi Alosztálya az alábbi két – tavaly decemberben történt – eset kapcsán kéri a lakosság segítségét, mivel az eljárás során felmerült információk tisztázása érdekében további szemtanúk felkutatása vált szükségessé.

Segítségnyújtás elmulasztása!

Kékhírek - 2009-02-18

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

2008. december 27-én 12 óra 30 perc körüli időben ismeretlen személy az általa vezetett, ismeretlen gyártmányú és típusú, feltehetően szürke színű személygépkocsival közlekedett Debrecen belterületén a Mester utcán a Hunyadi utca felől a Bartók Béla út irányába.

Segítségnyújtás elmulasztása!

Kékhírek - 2009-02-14

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

2009. február 10-én 21 óra 40 perc körüli időben ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, gyártmányú és típusú feltehetően kék színű mikrobusz jellegű gépjárművel közlekedett Debrecen lakott területén kívül, egy név nélküli aszfaltozott úton a 35-ös számú főútvonal irányába.

Előzetesben a postarablás gyanúsítottja

Kékhírek - 2009-02-09

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el fegyveresen elkövetett rablás bűntett meglapozott gyanúja miatt. Február 5-én 12 órakor Debrecen-Haláp területén a vasútállomás épületében lévő Postahivatalban egyedül tartózkodó alkalmazottat a kasszában lévő pénz átadására szólította fel. két férfi, akik arcukat maszkkal takarták.

Már tudják a rendőrök, kik késeltek Veszprémben 

Kékhírek - 2009-02-08

Sikerült azonosítaniuk a nyomozóknak a vasárnapra virradó éjjel, Veszprém egyik szórakozóhelyén történt halálos késelés elkövetőit - értesült a HavariaPress. A nyomozók már azonosították az elkövetői körét a veszprémi Patrióta Lokál előtt történt késelésnek, melynek során a MKB Veszprém kézilabdását, Marian Cozmát szíven szúrták, két csapattársát pedig súlyosan megsebesítették.

Tévedésből gyilkoltak?

Kékhírek - 2009-02-08

Egy veszprémi szórakozóhelyen vasárnap hajnalban szíven szúrták Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának és a román kézilabda-válogatottnak a játékosát. A 26 éves sportoló a kórházba szállítását követően vesztette életét - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Késszúrások érték Zarko Sesumot, a csapat 23 éves szerb válogatott játékosát és irányítóját is. Súlyos sérülésekkel kezelik Ivan Pesicet is, a csapat horvát válogatott kapusát.

Fiatal rablók előzetesben

Kékhírek - 2009-02-07

2008. január 28-án dél körüli időben egy 16 éves fiú barátjával a tanítás befejeztével az egyik debreceni bevásárlóközpontba ment be, ahol az egyik első emeleti padon üldögéltek, beszélgettek. Beszélgetés közben négy fiú és egy lány lépett oda hozzájuk, körbeállták őket, egyikük cigarettát kért, miközben társa figyelmét felkeltette a sértett kezén lévő két gyűrű.

Postarablás Debrecen-Halápon

Kékhírek - 2009-02-05

Ma délben Debrecen-Haláp postahivatalában rablás történt. Két maszkos férfi a postahivatalban egyedül tartózkodó alkalmazottat a pénz átadására szólította fel. A nő elmondása szerint egyiküknél fegyver volt. A két férfi a megszerzett pénzzel a helyszínről gyalogosan távozott.

Elfogták a belvárosi üzletek betörőjét!

Kékhírek - 2009-01-20

2009. január 17-én 02.00 óra körüli időben lakossági bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, mely szerint a Szent Anna utcán lévő Cipőboltba vélhetően betörtek. A helyszínre kiirányított rendőrjárőrök a cipőboltban elfogták az oda hengerzártörés módszerével bejutó 46 éves miskolci férfit, akitől különböző betöréshez használt eszközök foglaltak le.

Notórius gépjárműfeltörők előzetesben!

Kékhírek - 2009-01-17

2009. január 14-én a Debreceni Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azokat a büntetett előéletű férfiakat, akik 2008. december 31-január 12 közötti időben több Debrecenben elkövetett gépjárműfeltörésekkel gyanúsíthatók. Január 12-én a hajnali órákban a Tócóskertben gépkocsizó járőrszolgálatot ellátó rendőrök észlelték, hogy a Derék u. 48. szám előtt parkoló Ciroen Jumper típusú gépkocsi hátsó rakterének ajtaja ki van feszítve, illetve, hogy nem messze egy fehér Ford Tranzit gyanúsan lassan távozik.

Hamis okmányokkal

Kékhírek - 2009-01-14

Január 13-án, kora este Ártánd közúti határátkelőhelyen kilépésre – gépkocsi utasaként -  egy pakisztáni állampolgár. Okmányellenőrzésre egy pakisztáni útlevelet és egy olasz tartózkodási engedélyt adott át. A két okmányban elhelyezett fénykép nem egyezett. További vizsgálat során előkerült egy vezetői engedély, amelyben a fénykép az útlevéllel megegyezik, de a tartózkodási engedélytől eltér.

Szilveszteri mérleg: 22 előállítás, 16 esemény…

Kékhírek - 2009-01-01

Mozgalmasan telt a szilveszter este. A belvárosban, valamint a piacok környékén tartott ellenőrzéseken szilveszter délutánján ismét 2 fő akadt fenn. A két nő a Vágóhíd utcai piac előtti részen egy szatyorból kínált az arra közlekedőknek megvételre petárdát és egyéb kistűzijátékokat, többek között az ott szolgálatot ellátó civil ruhás nyomozóknak is. A 38 éves debreceni és a 16 éves budapesti nő előállították, akiktől összesen 871 db tűzijáték és 300 db petárdát koboztak el.

Rablás…!

Kékhírek - 2008-12-20

2008. november 10-én 14 óra 30 perc körüli időben Debrecenben, a Hajó utcán, a közeli iskola melletti játszótéren egy 14 éves debreceni fiú hazafelé tartott, amikor egy ismeretlen fiatalember – miután észlelte a fiú fülében lévő head-set-et - felszólította, hogy adja át telefonját. Miután a 14 éves fiú nem akart eleget tenni a felszólításnak, az elkövető pofon vágta, a head-set-et a füléből kiszakította, majd azzal elszaladt. A fiú nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Szórakozásból hazafelé tartó fiatalemberre támadt…!

Kékhírek - 2008-12-20
2008. december 01-én éjfél és hajnali fél 1 közötti időben, Debrecenben Nagyerdei körúton gyalogosan közlekedett, egy közeli szórakozóhelyről hazafelé egy 21 éves egyetemista fiatalember. A Simonyi utca Nagyerdei körút kereszteződésében lévő étteremnél a háta mögött erőteljes lábdobogásra figyelt fel, azonban mire hátranézett volna, annyira megrúgták, hogy még az eszméletét is elvesztette.

Épp a bankba tartott, amikor megtámadták…!

Kékhírek - 2008-12-20
2008. december 04-én pár perccel 15 óra után Debrecenben egy 30 éves férfi a Péterfia utcai bevásárlóközpont egyik bankjába igyekezett, mivel egy nagyobb pénzösszeget szeretett volna befizetni.  A Darabos utca 10. szám alatti panelépületnél lévő átjárónál három ismeretlen fiatalember lépett oda hozzá, akik közül egyikük cigarettát kért tőle, majd miután kérésüket a sértett elutasította, őt kabátjánál fogva visszarántották.

Éjszakai futás során támadtak rá!

Kékhírek - 2008-12-20

A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Életvédelmi Alosztálya erőszakos közösülés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen személlyel szemben.

2008. november 21-én éjfél körüli időben egy 24 éves egyetemista nő futott sportolás céljából a Vezér utcán a Tócó patak irányába.  A Károli Gáspár utca kereszteződésénél egy ott parkoló kamion mellől 2 fiatalember lépett ki, akik közül az egyik a kamion alá rántotta a nőt.

Állampolgári összefogással visszakerült a nyugdíj

Kékhírek - 2008-12-18

2008. december 17-én 13.30 óra körüli időben az Arany János utca egyik bérházában lakó  83 éves férfi miután a ház elől nyugdíja átvételét követően visszatért az ez időre be nem zárt lakásába, ott egy ismeretlen 35 év körüli férfit talált. A férfi annyit mondott, hogy pénz kell neki, de mivel meglátta a kezében tartott 111.700 Ft-ot, azt kikapta a kezéből, miközben nagy erővel az ajtófélfának lökte, majd a megszerzett pénzzel távozott.

TOP 10-es körözött elfogása

Kékhírek - 2008-12-12

A  Debreceni Rendőrkapitányság TOP 10-es listáján szereplő 6 elfogatóparancs alapján keresett férfit elfogták a rendőrök. A férfi képmását még 2008. szeptember 26-án tartott sajtótájékoztatón  tették közzé, mivel megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a 2008. augusztus 12 - szeptember 18. közötti időszakban a Tócóskertben (Kishegyesi út, István út, Derék utca földszinti lakásai sérelmére) 12 rendbeli betöréses lopás bűncselekmények elkövetése miatt elfogott 29 éves férfi társaként vagyon elleni bűncselekményekben vett részt.

Kirabolta saját anyját

Kékhírek - 2008-12-01

Pénzt követelt, ezért bántalmazta, fojtogatta anyját egy 55 éves férfi Derecskén 2008. november 30-án délután. Az asszony végül átadta megtakarított pénzét. A megsérült asszony a szomszédoktól kért segítséget. A férfit később az utcán fogták el a rendőrök és zsebéből előkerült az anyjától elvett pénz is.