A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) hétfői közleménye szerint Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke hivatalos levélben utasította vissza a Hosszú Katinkával szembeni vádaskodásokat több amerikai médiumnál.
"Hosszú Katinka 400 vegyesen elért fantasztikus világcsúcsa után sajnálatos módon sejtetések, sőt, mondhatni, vádaskodások jelentek meg a teljesítményét illetően, amelyeket a leghatározottabban vissza kell utasítanunk" - írta Gyárfás Tamás. "Teljes mértékben egyetértünk azzal - és magunk is azért küzdünk -, hogy a doppingot kiirtsuk a sportból, ugyanakkor szégyenletes és elítélendő mindennemű megalapozatlan vádaskodás. Ez árt az úszósportnak, az olimpia eszméjének, és legfőképpen árt annak a sportolónak, aki élete álmát beteljesítve, minden eddigit felülmúló produkciójával elkápráztatja a világot."
A MÚSZ-elnök is kiemelte, hogy Hosszú Katinkát az elmúlt időszakban 39 alkalommal ellenőrizték, s valamennyi teszt negatív eredménnyel zárult.
"Helytállása tiszteletre méltó, kérjük, hogy az őt megillető hangnemben értékeljék, kommentálják a teljesítményét" - zárta levelét.