Nemzeti konzultáció kezdődik annak az öt veszélyforrásnak a kérdésében, amelyekkel Magyarországnak az idén szembe kell néznie - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
A kormányfő az öt veszélyforrás között említette a rezsicsökkentés brüsszeli betiltását, az illegális bevándorlást, a külföldi befolyásolási kísérleteket, valamint a magyar adócsökkentést és munkahelyteremtő programokat célzó brüsszeli támadásokat.
- Londoni pénzügyi elemzők szerint nagyon alacsony a valószínűsége annak, hogy Marine Le Pen, a radiális jobboldali Nemzeti Front vezetője megnyeri a közelgő francia elnökválasztást, és programjának megfelelően kivezeti Franciaországot az euróövezetből, de a piaci szereplők a francia állampapírok árazásából következtethetően ezt a csekély kockázatot is alábecsülik.
Kilenc kilogramm marihuánát találtak egy mikrobusz pótkerekében elrejtve a pénzügyőrök Röszkén, akik egy szerb sofőrrel és utasával érkező mikrobuszt ellenőriztek, s a csomagtér hátsó részén egy pótkeréken friss szerelés nyomait látták. Leemelve a helyéről feltűnt, hogy a pótkerék jóval nehezebb a szokásosnál. Szétszerelték, és kilenc kilogramm marihuánát találtak benne.
- Nyolc nappal Donald Trump amerikai elnök januári beiktatása előtt egy hackercsoport feltörte és napokra használhatatlanná tette a washingtoni térfigyelő kamerarendszer számítógépes hálózatot - közölte pénteken a Fox News amerikai hírtelevízió az ügyben nyomozó hatósági forrásokra hivatkozva.
Az esetről a The Washington Post című napilap is hírt adott.
Az amerikai szenátus szerdán kemény viták után megszavazta az új, republikánus kormányzat igazságügyi miniszterének, Jeff Sessionsnek a kinevezését.A 70 éves alabamai politikust - aki két évtizede tagja a szövetségi szenátusnak - 52:47 arányban szavazták meg több mint egy napig tartó kemény vita után, amelyben a demokrata párti szenátorok hevesen bírálták és elutasították jelöltségét.
- Súlyosan téved Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő, amikor az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentésének egyik általa vélt hiányosságát veti fel - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester kedden.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) módosító javaslatokat terjeszt be a román büntető törvénykönyvről (Btk.) szóló sürgősségi kormányrendelethez, amely ellen nagyszabású tüntetéssorozat indult Romániában -
A román sajtó szerint a bukaresti kormány kiírta Romániát az Európai Unióból, és arroganciája meghiúsít minden kísérletet arra, hogy higgadt vita alakuljon ki a büntetőjog módosításáról, az igazságszolgáltatás működéséről és a romániai börtönök helyzetéről.
A román lapok és internetes portálok csütörtökön tág teret szentelt annak, hogy a román kormány az igazságszolgáltatás szakmai szervezetei, valamint a román államfő bírálata ellenére kedden este elfogadta a büntetőtörvénykönyvet (Btk.) és a -perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendeletet, amely enyhítette a Btk. több cikkelyét. A kormány döntése miatt szerdán százezrek vonultak utcáraDecemberben nyolc éves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben, az Európai Unióban pedig nem változott - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2016 decemberében szezonális kiigazítással 9,6 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezet 19 tagállamában a novemberi 9,7 százalékról. A decemberi 9,6 százalék 2009 májusa óta a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta az euróövezetben. Elemzők 9,8 százalékot vártak decemberre. Egy évvel korábban, 2015 decemberében 10,5 százalékos volt az euróövezeti munkanélküliségi ráta.
Aszhar Farhadi iráni filmrendező és forgatókönyvíró vasárnap bejelentette: az utazási bizonytalanságok miatt nem vesz részt az Osacar-díj átadási ünnepségén február végén.
A 45 éves Farhadi számtalan filmművészeti díj kitüntetettje, 2012-ben az Nader és Simin: Egy elválás története című filmjéért kapott Golden Globe-, majd Oscar-díjat. Idén is esélyes a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában az amerikai filmakadémia elismerésére, ezúttal Az ügyfél című filmjével.
Aggodalmát fejezte ki és Szlovénia nemzetközi emberi jogi kötelezettségei megsértésének nevezte a külföldiekről szóló szlovén törvény módosítását Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa a szervezet honlapján pénteken megjelent közleményében.
Nils Muiznieks véleménye szerint a csütörtökön elfogadott szlovén módosítás nem nyújt elégséges garanciát a nemzetközi védelemre szoruló menekültek visszaküldése ellen. A szabályozást negatív lépésnek nevezte, amely véleménye szerint hatással lehet a régió más országaiban tartózkodó menedékkérők és migránsok emberi jogaira is.
Az LMP szerint őrültség lenne Budapestnek olimpiát rendeznie, ezért a párt a város visszalépését kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén. Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője a közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: az LMP mondott elsőként nemet az olimpiai rendezésre, hangsúlyozva, hogy a beruházás költségeiből hosszú évtizedek óta megoldatlan társadalmi problémákat lehetne rendbe tenni.
A brit legfelsőbb bíróság kedden kihirdetett döntése szerint a kormánynak a brit parlament előzetes jóváhagyását kell kérnie a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához,
A világ leghosszabb gazdasági folyosója jöhet létre az európai és az ázsiai piac sikeres összekapcsolásával, a két régió kiegészíti egymást, Európa komoly múltbeli tapasztalattal és magas szintű technológiával rendelkezik, míg Ázsiát a gyors növekedés, az óriási piaci kereslet és a munkaerő széles rendelkezésre állása jellemzi - mondta Tien Kuo-li, a Bank of China Ltd. elnöke az idén negyedik alkalommal megrendezett Lámfalussy-konferencián hétfőn, Budapesten.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a Balassa Péter-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a Közművelődési Minőség és Könyvtári Minőségi Díjakat, valamint a Minősített Közművelődési Intézmény és Minősített Könyvtár címeket vasárnap a Vigadóban, a magyar kultúra napján rendezett ünnepségen .
Hat túlélőt, valamint öt halálos áldozatot találtak eddig a hó alatt a közép-olaszországi Rigopiano szállodánál - jelentette be az olasz tűzoltóság pénteken, helyesbítve a korábban közölt adatokat.
"Élnek és beszélünk hozzájuk" - mondta Luca Cari, a tűzoltóság szóvivője a túlélők megtalálásakor. A csoportra a mentőegységek délelőtt találtak rá. Hat személyt találtak élve, közöttük két gyermeket. Elsőként egy kisfiút és édesanyját emelték ki a hóval borított épület roncsai közül. További négyet még nem tudtak kiemelni.
A Toyota elnöke szerint a japán autóipari cég "azon gondolkodik", hogy angliai gyártóbázisa "miként élheti túl" Nagy-Britannia kivonulását az Európai Unió egységes belső piacáról.
Theresa May brit miniszterelnök, aki a héten ismertette kormánya Brexit-tárgyalási célkitűzéseit, kijelentette: Nagy-Britannia nem maradhat az EU egységes belső piacának tagja sem uniós tagságának megszűnése után, mivel ha fenntartaná teljes jogú tagságát e piacon, ahhoz olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha nem is lépett volna ki az EU-ból.
Az Európai Parlament (EP) egyik alelnökévé választották Pelczné Gáll Ildikó fideszes képviselőt a testület strasbourgi plenáris ülésén szerdán.
Az alelnökválasztás első körében 680 képviselő adta le szavazatát, amelyek közül 62 volt érvénytelen. Egy-egy alelnök megválasztásához az érvényes voksok több mint felére, azaz legalább 310 szavazatra volt szükség.
Antonio Tajani frissen megválasztott EP-elnök közlése szerint Pelczné Gáll Ildikót 310 képviselő támogatta, és választotta meg ezzel az uniós parlament egyik alelnökévé.
Vasárnap estig az amerikai képviselőház 19 demokrata párti politikusa jelezte, hogy nem hajlandó részt venni Donald Trump megválasztott elnök pénteki beiktatási ünnepségén a Capitolium előtt. A Politico magazin és a CNN hírtelevízió összegyűjtötte, és meginterjúvolta azokat a törvényhozókat, akik nem mennek el az eseményre.
Barbara Lee, kaliforniai képviselő nem sokat köntörfalazva azt mondta, azért nem vesz részt a ceremónián, mert nem akar támogatásáról biztosítani egy "rasszista, szexista, idegengyűlölő és bigott" elnököt.
Németország 21 góllal legyőzte a chilei válogatottat a magyar érdekeltségű C csoport vasárnapi első mérkőzésén a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon, Rouenban.