Az olajárak folyamatos esése miatt a globális olajipari szektor az idén várhatóan meredeken csökkenti termelésbővítő célú beruházásait - jósolta hétfőn Londonban ismertetett tanulmányában a Moody′s Investors Service.
A nemzetközi hitelminősítő szakelemzőinek becslése szerint a kitermelés fejlesztésére fordított tőkekiadások 2016-ban legalább 20-25 százalékkal csökkennek globális átlagban.
Lemondtak a lengyel közszolgálati televízió csatornáinak vezetői, lépésük a médiatörvénynek a lengyel parlament által elfogadott módosításával függ össze - közölte a Gazeta Wyborcza liberális napilap honlapja.
Pozsony V4-es elnöksége, a migránsválság és a kormány széleskörű jóléti intézkedései voltak az idei év vezető közéleti témái Szlovákiában, ahol a politikában már erősen érzékelhető volt a jövő tavaszi parlamenti választások előszele.
Megtörtént az MKB bank rossz portfóliójának leválasztása - közölte Tóth István, a Szanálási Alap és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) szóvivője szerdán.
Az úgynevezett szanálási törvény alapján a Szanálási Alap megalapította a Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt.-t (MSZVK), amely fölött a tulajdonosi jogokat a szanálási feladatkörben eljáró Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint szanálási hatóság gyakorolja.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerint példa nélküli, hogy elmaradt a bérmegállapodás: Magyarországon negyed évszázada nem volt példa arra, hogy ne szülessen megállapodás a munkavállalók, a munkáltatók, valamint a kormány képviselői között a következő évi minimálbérről.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint a Fidesz-KDNP kormány bebizonyította, hogy nemcsak fogalma sincs a véleményszabadság fogalmáról, de kicsinyes bosszújával semmibe veszi a közbeszerzések eredményét is.
Az MSZP álláspontja szerint a Quaestor-törvény elfogadásával véglegesítik a kisbefektetők kárát. A Quaestor-károsultak parlament előtt zajló tüntetése közben tartott kedden sajtótájékoztatót Szakács László.
- Orbán Viktor nem mondott semmit Magyarország jelenéről, valódi problémáiról - reagált Tóbiás József, az MSZP elnöke vasárnap a kormányfő beszédére, amelyet a Fidesz kongresszusán mondott el.
A korrupció felszámolásához a választópolgárok eltökéltsége kell - mondta Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete azon a szerdai budapesti konferencián, amelyet a Transparency International Magyarország szervezett a korrupcióellenes világnap alkalmából.
A szentév megnyitásának szertartására igyekvők már a Vatikán határánál álltak sorban kedd reggel. A Szent Péter térre vezető római utcák végén felállított biztonsági kapukat a tervezettnél korábban, már fél hét előtt megnyitották. Az olasz rendőrség fémdetektoros ellenőrzés után egyenként engedi át a zarándokokat, majd a Szent Péter tér oszlopcsarnokában fémdetektorral ismét átvizsgálják őket.
Az uniós biztosok nem kelhetnek annak a kormánynak a védelmére, amely őket jelölte - válaszolta a BruxInfo nevű, uniós ügyekkel foglalkozó, magyar hírportál értesülése szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra a levélre, amelyben Navracsics Tibor uniós biztos kifogást emelt, hogy a brüsszeli testület - távollétében - jegyzékbe vett egy Magyarország elleni fellépésre irányuló európai polgári kezdeményezést.
- Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok pótlásának eljárása is ingyenessé válik az illetéktörvény keddi módosítása révén.
A változtatásokat 167 igen, 1 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.
Ugyancsak illetékmentesen állítják ki a jövőben a cégkivonatokat, a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratokat, de térítésmentes lesz a vállalkozói igazolvány kiadása vagy az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás.
Törökország nemcsak anyagi segítséget kap és uniós csatlakozása felgyorsításában reménykedhet, hanem regionális befolyását is megerősítette a Fekete-tenger térségében és a Közel-Keleten - értékelte az európai uniós és a török vezetők brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozójának eredményét hétfői számában az Adevarul című román liberális lap.
Az LMP szerint Orbán Viktor kormánya számára a kormányzás csak arra szolgál, hogy elleplezze a korrupciót. Szél Bernadett társelnök és Hadházy Ákos, a párt antikorrupciós szakszóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon azt a közbeszerzést bírálták, amelynek keretében 600 millió forintot meghívásos, és nem nyílt pályázaton ítéltek oda.
A francia képviselők jóváhagyták a múlt heti 129 áldozatot követelő párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot három hónapos meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot.
Rendőrségi források szerint véget ért a múlt heti franciaországi merényletek nyomán szerda hajnalban a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban elindított rendőrségi művelet.
Az akcióban két ember meghalt, köztük egy nő, aki felrobbantotta magát. A gyanúsítottak előzőleg elbarikádozták magukat egy lakásban.
Egy belga állampolgárságú férfi, név szerint Abdelhamid Abaaud volt a párizsi merényletek feltételezett legfőbb szervezője és támogatója - jelentette hétfőn az RTL párizsi rádióállomás.
A 27 éves férfi az Iszlám Állam dzsihadista szervezet "egyik legaktívabb hóhéra" a rádió szerint, és Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű negyedéből származik, ahol a belga ügyészség vasárnap hét embert előállított.
- A Magyar Iszlám Közösség szerint Párizsban a gyáva terroristák ártatlan embereket mészároltak le, amelyre egyetlen vallás sem adhat igazolást.
A közösség közleményében azt írta, az iszlám azt parancsolja: béke, tolerancia, segítségnyújtás a szegényeknek, árváknak!