A magyar kormánynak lenne lehetősége fellépni a Sajót ért szlovákiai szennyezés megszüntetése érdekébe.
Erre ugyanis a határvízi egyezmények lehetőséget teremtenek - mondta szerdai sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.Keresztes László Lóránt kedden második alkalommal járt a Sajó azon felvidéki szakaszán, ahová már három hónapja napi 2,5 tonna szennyezett bányavíz folyik be egy elhagyott bányából. Ez alkalommal vízmintát is hozott az agrárminiszternek, hogy Nagy Istvánnak legyen lehetősége megvizsgálni azt.
Az LMP politikusa szerint ugyanis nem igaz az a kormányzati állítás, miszerint csak nem mérgező vasoxid került a vízbe: az arzén az európai határérték négyszázszorosában van jelen a folyóban, a cink a százszorosában, de nikkel és antimon is a vízbe jut.
Az ellenzéki képviselő közölte, a Sajó emiatt több tízkilométeres szakaszon vált "halottá", és az élet csak évtizedes távlatban térhet majd vissza.
Bár a folyó magyarországi szakaszán valóban a határérték alatt vannak ezek a veszélyes anyagok, köszönhetően a Sajóba befolyó vizek hígító hatásának, arra az agrártárca sem adott választ, hogy a nyári, kisvizes időszakban is megmaradnak-e ezen a szinten, és ha nem, mit tesz majd a minisztérium - sérelmezte a politikus.
Keresztes László Lóránt a kérdést pártok felett álló ügynek tekinti. Bizottsági elnökként felkereste a szlovák parlament környezetvédelmi bizottságának elnökét, mielőbbi hatósági fellépést követelve, de segítséget is felajánlott a szlovák félnek - számolt be, rámutatva: szakembereknek és a probléma megoldásának - keddi tapasztalatai szerint - továbbra sincs nyoma az ökológiai katasztrófa helyszínén.