- Háromszoros bővüléssel 3,3 zettabájtra, csaknem 3 ezer milliárd gigabájtra emelkedhet a Föld internetes adatforgalma 2021-re, a világhálónak pedig több mint 4,5 milliárd használója lehet, így az emberiség többsége néhány éven belül nethasználóvá válhat a Cisco előrejelzése szerint.
- Gyökeresen változtatja meg a világot a mesterséges intelligencia. Ezekre a változásokra fel kell készülni, és ebben kiemelkedő szerepe van az oktatásnak - mondta az MTI-nek Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója annak kapcsán, hogy a társaság a napokban ingyenes, az IT-biztonságról szóló tankönyvet jelentetett meg, és a robotikával, valamint a mesterséges intelligenciával foglalkozó tananyagon is dolgozik.
Várhatóan 2020-ra beindulhatnak az első kereskedelmi 5G hálózatok, az ötödik generációs mobilhálózatok kutatás-fejlesztési, szabványosítási, és kivitelezési folyamata jóval rövidebb időt vesz igénybe, mint a 3G vagy a 4G bevezetése - mondta Vörös Zsolt, a Huawei Technologies Hungary vezeték nélküli hálózatok fejlesztéséért felelős igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Hozzátette: míg a 3G, 4G bevezetése tíz évig tartott, addig az 5G 7-8 évig tarthat a kutatás-fejlesztéstől a megvalósításig. Az 5G fejlesztése nem csak a vezeték nélküli hálózatot jelenti, fejleszteni kell a hátteret biztosító átvitel-technikai összeköttetést is. Az 5G szabványosításának első fázisa 2018-ra megvalósulhat.
- A Facebook után a Google is felveszi a harcot a világhálón a szélsőséges, vagy a terrorizmushoz köthető tartalmak ellen, ezek minél gyorsabb eltávolítását ígérve.
Nem hivatalos bejelentéssel, hanem a cég honlapján közzétett blogbejegyzéssel tudatta hétfőn az internetes óriáscég, hogy videóplatformján fellép a "szélsőséges, vagy terrorizmushoz kapcsolódó tartalmak" ellen.
Az idei első negyedévben a Huawei mobil hálózati berendezés gyártó konszern fogyasztói üzletága 21,6 százalékkal 34,55 millióra növelte okostelefon eladásait.
Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat kimutatása szerint a Huawei az első negyedévben 9,8 százalékra növelte piaci részesedését az egy évvel korábbi 8,4 százalékról, miközben az okostelefonok világpiaci forgalma 4,3 százalékkal bővült.
A Huawei a mesterséges intelligencia és az ember-gép közötti interakció forradalmi fejlődésére összpontosítva a felhasználói élményt új szintre emelő "szupertelefonok" kifejlesztését tűzte ki célul.
A társaság a Sencsenben rendezett 14. Huawei Global Analyst Summit fórumon mutatta be a digitális okoskorszakra vonatkozó készülékstratégiáját. A Huawei prognózisa szerint 2025-re már a felhasználók kilencven százaléka élvezheti majd a szupertelefonok személyre szabott intelligens szolgáltatásait.
AZ informatikai és távközlési berendezések piacának elemzésével foglalkozó amerikai International Data Corporation (IDC) szerdán közzétett kimutatása szerint a hagyományos személyi számítógépekből 60,3 millió kelt el az idei első negyedévben, 0,6 százalékkal több, mint 2016 első negyedévében.
- Nyolc országban, köztük Magyarországon is keskenysávú hálózatot épít a Telekom csoport; a jelenleginél költséghatékonyabb, gépek közötti kommunikációt segítő, úgynevezett NarrowBand-IoT (NB-IoT), az 5G felé vezető út első szakasza, segítségével az összekapcsolt érzékelők adatokat tudnak egymás között továbbítani. A fejlesztést a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom (DT) jelentette be kedden Barcelonában a Mobil világkongresszuson.
Tavaly 6,6 százalékkal csökkent a táblagépek világpiaci forgalma és az idén is hasonló mértékű csökkenésre lehet számítani a Trendforce piackutató vállalat elemzése szerint.
A Trendforce kimutatásai szerint tavaly 157,4 millió táblagépet értékesítettek globálisan, 6,6 százalékkal kevesebbet, mint 2015-ben. A csökkenő tendencia az idén is folytatódik, 147,8 millió, a tavalyinál hat százalékkal kevesebb táblagép eladására lehet számítani.
A táblagép piacot 27,0 százalékos részesedéssel az Apple vezette tavaly, bár eladásai 14,7 százalékkal, jóval a piaci átlag felett csökkentek. A 45,55 milliós eladási szám azonban még így is meghaladta az elemzői várakozásokat. Az idén az Apple 39,3 millió táblagépet értékesít, piaci részesedése pedig 26,6 százalékra csökken a Trendforce prognózisa szerint.
cheap t shirt printing machine
Ezentúl szabadon letölthetők és felhasználhatók azok a digitalizált fotók, amelyek a New York-i Metropolitan Múzeum gyűjteményének egy jelentős részéről készültek - jelentette be az intézmény.
A múzeum kedden közölte, hogy a szabad hozzáférésre törekedve engedélyezi, hogy a gyűjteményében szereplő mintegy 375 ezer műalkotás fotóját ingyen, bármiféle korlátozás nélkül le lehessen tölteni.
Beindította 4G+ (LTE Advanced) szolgáltatását a fővárosban és környékén a Vodafone, amely másodpercenként 150 megabit (Mbps) elméleti letöltési sebességű mobilinternetet kínál a felhasználóknak - közölte Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón.
Tájékoztatása szerint a cég 4G+ hálózatának letöltési sebessége duplája az eddig elérhető leggyorsabb 4G/LTE mobilinternet szolgáltatásnál, amivel egy nagy felbontású (HD) filmet néhány perc alatt letölthető és az online streaming szolgáltatások is fennakadás nélkül használhatók.
Idén jelentősen csökkenhet a közösségi oldalak, így például a Facebook népszerűsége, egyre többen meg is szüntethetik regisztrációjukat - többek között ez derül ki a Telenor 2017-es technikai előrejelzéséből.
Az összegzés szerint a végtelen közösségi interakció terhessé válhat, a közösségi médiát egyre inkább ellepő kétes hitelességű hírek és a magukat tökéletesnek mutató "barátok" hatására az Y generáció (1980 és 1990 között születettek) egyre többször inaktívvá válhat.
Elbocsátja 34 munkatársát és állásaikat egy mesterséges intelligencia (AI) rendszerrel tölti fel a Fukoku Mutual Life Insurence japán biztosítótársaság. Az IBM cég Watson Explorer AI rendszere a biztosítottaknak járó kifizetéseket fogja kiszámolni.
A japán cég számításai szerint a lépéssel 30 százalékkal fog nőni termelékenységük, és a befektetés a rendszerbe kevesebb mint két év alatt meg fog térülni.
A január elejétől alkalmazott AI-rendszer 200 millió jenbe (504 millió forint) került, és segítségével már egy év után 140 millió jent takaríthat meg a társaság. A rendszer fenntartása évente 15 millió jenbe kerül - adta hírül a The Guardian brit napilap.
A 34 munkatársától március végéig fog megválni a biztosítótársaság.
Először díjaztak digitális mozikamerákat is a technikai Oscarok odaítélésekor. Az amerikai filmakadémia összesen 18 tudományos és technikai eredményt jutalmazott.
Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szerdán jelentette be a technikai Oscarok - plakettek és oklevelek - idei nyerteseit. A 18 tudományos és technikai eredményért 34 személyt és öt szervezetet díjaztak. A trófeákat február 11-én adják át Beverly Hillsben - adta hírül a The Hollywood Reporter.
A CooperVision csütörtökön mutatta be a sajtónak és a szakmának a célzottan a digitális eszközökre kifejlesztett kontaktlencséjét a Gyálon működő innovációs központban és gyárban.
Tatár Ákos, a társaság közép-kelet-európai régióért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy új megoldást találtak a digitális világ okozta és egyre jobban terjedő szemproblémákra. Saját fejlesztésüknek köszönhetően ez az első, digitális eszközökre tervezett kontaktlencse, amely tartósan viselhető és könnyen illeszthető.
Tovább javultak a fővárosi lakáspiaci várakozások a GKI Gazdaságkutató Zrt. októberi felmérése szerint, Kelet-Magyarországon kissé javuló, Nyugat-Magyarországon pedig kissé romló piaci helyzetet várnak a következő egy évben az ingatlanos vállalkozások - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. csütörtökön.
- A nők jobban érdeklődnek az új technológiák iránt, Magyarországon 32 százalékukat érdeklik az újítások, míg a férfiaknál 26 százalék ez az arány a legtöbb korosztályban, ami nagyjából megfelel az európai átlagnak - derült ki a Samsung 18 európai országban, 10 ezer megkérdezett bevonásával készült felméréséből.
A nők nagyobb százalékban válaszolták, hogy az élet minden területén élvezik a technológiai vívmányok előnyeit. A legszembetűnőbb a különbség a 16-24 éves korosztályban, itt a férfiak 3, a nők 20 százaléka mondta, hogy élvezi az új technológiák előnyeit a mindennapokban is.
Hétszeresére nő a globális mobil adatforgalom 2021-ra a 2016-ös szinthez képest, köszönhetően a mobilfelhasználók, az okostelefonok, valamint a dolgok internetén (Internet of Things, IoT) alapuló kapcsolatok számának jelentős emelkedése, illetve az egyre gyorsabb hálózatok és a mobilvideók terjedése miatt - derült ki az internetes hálózati berendezéseket gyártó Cisco visual networking index előrejelzéséből.