- Az LMP elvesztegetettnek ítéli az elmúlt évet a klímavédelem szempontjából. Schmuck Erzsébet társelnök szerdai sajtótájékoztatóján közölte: pártja szigorítana a klímacélokon és az alkalmazkodás terén is előre lépne.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének 27. éves ülése (COP27) nem hozta el a várt eredményt sem a világ legnagyobb kibocsátóinak a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos visszaszorítására vonatkozó kötelezettségvállalásai, sem pedig az éghajlatváltozás mérséklésére vonatkozó új vállalások tekintetében.
Ursula von der Leyen, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartott klímacsúcs eredményeivel kapcsolatban vasárnap kiadott közleményében hangsúlyozta, a tanácskozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, "sokkal többre van szükség".
"A tünetek egy részét kezeltük, de nem gyógyítottuk meg a beteget" - fogalmazott.
Az Európai Bizottság csütörtökön javaslatot terjesztett elő az EU-ban értékesített új gépjárművek légszennyezésének csökkentésére, a levegőminőség javításnak érdekében.
A javaslat értelmében, az Euro 7 kibocsátási előírások az összes gépjárműre vonatkozó kibocsátási határértékeket egységes szabályrendszerbe foglalják. Az új szabályok üzemanyag- és technológiasemlegesek, azaz ugyanazokat a határértékeket írják elő, függetlenül attól, hogy a jármű benzint, dízelt, elektromos meghajtást vagy alternatív üzemanyagokat használ.
Októberben túllépte a hatvanezret a világoszöld alapszínű hatósági jelzéssel forgalomba helyezett gépjárművek száma. Tisztán elektromos személyautóból a múlt hónapban állt forgalomba a harmincezredik Magyarországon. A környezetkímélő, csendes teherautókból, buszokból és motorokból is tempósan bővülő állomány járja a hazai utakat - jelentette be hétfői közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint, és ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon - írta honlapján a The Guardian című brit napilap.
Ez azt jelenti, hogy három-négy hónapos táplálkozási időszakuk alatt több mint egymilliárd részecske köt ki a bálnákban. Az ezalatt elfogyasztott műanyag tömege 230 kilogrammtól négy tonnáig terjedhet a becslés szerint.
Kutatók úgy vélik, ha a szennyezés ilyen ütemben folytatódik tovább, akkor naponta akár 150 millió mikroműanyag-részecske is kerülhet a bálnák tápcsatornájába.
Lakosonként mintegy 127 kilogramm élelmiszer ment kárba az Európai Unióban 2020-ban, a koronavírus-járvány első évében - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
A hivatal első ilyen témájú jelentése szerint 2020-ban a háztartások termelték az élelmiszer-hulladék 55 százalékát, amely lakosonként 70 kilogrammot tett ki, míg az élelmiszerlánc szereplőinél ez 57 kilogramm volt.
Az LMP erdővédő csoportja 80 fa kivágását akadályozta meg vasárnap a tóalmási Andrássy-kastély természetvédelem alatt álló parkjában - közölte Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok hulladékokban való jelenlétére vonatkozó határértékek csökkentéséről - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
A rendelet célja, hogy a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok ne kerüljenek be újra a gazdasági körforgásba.
A Spar Magyarország energia-megtakarítás terén bevezetett intézkedéseinek és az üzletek modernizálásának eredményeképpen a hálózatban 2021-re 49 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása a 2017-es értékekhez képest - közölte az áruházlánc hétfőn.
Az átépítések során az áruházak fénycsöves lámpatesteit LED lámpákra cserélik, és akkor is alkalmazzák ezt a technológiát, ha nem a teljes épületet modernizálják, csak annak elektromos rendszerét.
A Spar Magyarország 2018-ban új hűtéstechnikákra állt át, amelyek a korábbinál környezetkímélőbbek, hatékonyabbak és hosszú távon is gazdaságosan üzemeltethetők.
Környezetvédő szervezetek az uniós taxonómiarendelet azon fejezeteinek hatályon kívül helyezését követelik, amely a nukleáris energiával és földgázzal kapcsolatos tevékenységeket a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységek körébe sorolja - derült ki az érintett civil szerveztek hétfőn közzétett közös közleményéből.
- A 2022-es év a mezőgazdaság számára olyannyira rendkívüli, hogy amióta adatok vannak a klimatikus viszonyokról, aszályról, fagyról, termésátlagról, soha nem volt tapasztalható még csak hasonló negatív állapot sem - fogalmazott Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára egy kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként az Agrárminisztérium pénteki közleménye szerint.
Várhatóan nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben Magyarországon, és a század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma - írta pénteki cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
Kecskemét és Nyíregyháza környékén már most sokkal rosszabb a helyzet, mint az eddigi legextrémebb, 2003-as aszályos évben - tették hozzá.
Szabó Péter éghajlatkutató és Pongrácz Rita meteorológus közös elemzésében felhívta a figyelmet, hogy a súlyosan aszályos időszakok száma 1990 óta mutat növekvő tendenciát. Országosan az látható, hogy alapvetően kevesebbszer, de többet esik, ezzel párhuzamosan pedig a száraz napok száma is nő.
Az LMP által javasolt klímabérlet előnyeire hívta fel a figyelmet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Tetlák Örs, a párt országos elnökségének tagja.Érd LMP-s alpolgármestere a többi között azt mondta: városából vonattal és más közösségi közlekedéssel mintegy negyven perc alatt ért a budapesti Széll Kálmán térre, míg ez autóval legalább egy óra lett volna, amit a parkolóhely keresése tovább nyújthat.
Az utazási költségeket tekintve is jelentős különbség lenne az autózás és a havi ötezer forintos, országosan érvényes klímabérlet között - sorolta -, de javaslatuk a jelenlegi közösségi közlekedési áraknál is olcsóbb lenne, így sokakat terelne a vonatozás, a buszozás irányába.
Előnye lenne még, hogy csökkenne az autók száma az utakon, így a károsanyag-kibocsátás is. Tetlák Örs rámutatott: Magyarországon évente tizennégyezer ember hal meg idő előtt a szennyezett levegő miatt.
Jelentősen csökkenthetik a hőterhelést és javíthatják az ott élők komfortérzetét a városi zöldfelületek a Szegedi Tudományegyetem városklíma-kutatócsoportjának mérései szerint.
A csoport a városi hősziget-intenzitás pontos tér- és időbeli jellegzetességeit vizsgálja, méri, milyen szerepe van a beépítettségnek a folyamat erősödésében, és előrejelzést is nyújt a jelenségről.
Az emberi szervezetet érő hőterhelést fiziológiailag egyenértékű hőmérséklet (Physiologically Equivalent Temperature - PET) index segítségével számszerűsítik. A mérőszám egyszerre veszi figyelembe a levegő hőmérsékletét, a szélsebességet, a légnedvesség mértékét és a napsugárzásból érkező energia mennyiségét, mivel ez a négy tényező együttesen befolyásolja a hőérzetet, ezért "beszédesebb" az egyszerű léghőmérséklet-adatnálMintegy hat kilométeren helyeztek a föld alá egy középfeszültségű villanyvezetéket Nagyszalonta térségében, Románia egyetlen megmaradt túzokpopulációjának védelmében - közölte pénteken a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
A magyar kormánynak lenne lehetősége fellépni a Sajót ért szlovákiai szennyezés megszüntetése érdekébe.
Erre ugyanis a határvízi egyezmények lehetőséget teremtenek - mondta szerdai sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.Keresztes László Lóránt kedden második alkalommal járt a Sajó azon felvidéki szakaszán, ahová már három hónapja napi 2,5 tonna szennyezett bányavíz folyik be egy elhagyott bányából. Ez alkalommal vízmintát is hozott az agrárminiszternek, hogy Nagy Istvánnak legyen lehetősége megvizsgálni azt.
Az LMP politikusa szerint ugyanis nem igaz az a kormányzati állítás, miszerint csak nem mérgező vasoxid került a vízbe: az arzén az európai határérték négyszázszorosában van jelen a folyóban, a cink a százszorosában, de nikkel és antimon is a vízbe jut.
Az ellenzéki képviselő közölte, a Sajó emiatt több tízkilométeres szakaszon vált "halottá", és az élet csak évtizedes távlatban térhet majd vissza.
Bár a folyó magyarországi szakaszán valóban a határérték alatt vannak ezek a veszélyes anyagok, köszönhetően a Sajóba befolyó vizek hígító hatásának, arra az agrártárca sem adott választ, hogy a nyári, kisvizes időszakban is megmaradnak-e ezen a szinten, és ha nem, mit tesz majd a minisztérium - sérelmezte a politikus.
- Első ízben találtak Új-Zéland partjainál olyan tengeri szivacsokat, amelyek - a korallfehéredéshez hasonlóan - elveszítették színüket, vélhetően az óceán szokatlanul magas hőmérséklete miatt.
- Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz 180 civil szervezet azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje.
A következő kormányzati ciklusban olyan veszélyekkel kell szembenéznie az országnak, mint az ukrajnai háború, a gazdasági és energiaválság, vagy a biodiverzitás- és klímaválság, és nem zárható ki újabb járványveszély sem. Ilyen körülmények között a felelős politikának a kormányzati stratégiában jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a környezet védelmére a többi között azzal, hogy a természeti erőforrások védelmének és megőrzésének szempontjait minden gazdasági és társadalmi ágazat döntései során figyelembe veszi - áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország keddi közleményében.
Ismét szaharai por érkezik Magyarország térségébe - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
Azt írták: több hullámban érkezik szaharai eredetű por a légkörbe, s a pénteki csapadék miatt ez most is sáros esőt okozhat, amely ismét nyomot hagyhat a tereptárgyakon, gépjárműveken.
A meteorológiai szolgálat bejegyzésében a Másfél fok - éghajlatváltozás közérthetően nevű szakportál rövid összefoglalóját is megosztotta a témában. Ebben azt írták, akár a globális áramlási rendszer, közvetve pedig a klíma változása is okozhatja, hogy az utóbbi időben többször előfordul sáros eső Magyarországon.
Egy, több magyar kutató által publikált cikkben meg is vizsgálták, hogyan alakult a Szaharából Európába érkező por mennyisége az elmúlt évtizedekben. A mérések azt mutatják, hogy az utóbbi 10 évben több mint kétszer annyi alkalommal fordult elő hasonló eset, mint korábban évtizedekig. Ennek - szerintük - az a fő oka, hogy több ciklon alakult ki, amely a sivatagban felveri a port és keresztülfújja azt a Földközi-tengeren.
Az amerikai kormányzat adatai szerint 2021-ben már a második egymást követő évben nőtt rekordmennyiséggel a légkör metánszintje.
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) megfigyelése szerint a metán koncentrációja a Föld légkörében 2021-ben 17 ppb-vel ugrott meg, ami a legnagyobb éves növekedés az 1983-as modern mérések kezdete óta. Az előző rekordot jelentő, 15,3 ppb-s emelkedés 2020-ban volt.
Míg a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor kibocsátott szén-dioxid generációkon át megmaradhat a légkörben és hozzájárulhat a globális felmelegedéshez, a metán sokkal rövidebb életű. Üvegházhatású gázként azonban 25-ször erősebb a hő megkötésében, és rövid távon jelentős mértékben hozzájárul a klímaválság kialakulásához. A klímaaktivisták megfogalmazása szerint a metán belobbantja a fáklyát, míg a szén-dioxid fokozatosan melegíti a légkört.