Mostanában sok vélemény hangzik el a költségvetési hiány csökkentése érdekében tett intézkedés csomagokkal kapcsolatban.
Naponta változó, sokszor egymásnak ellentmondó érvek és ellenérvek hangzanak el arról, hogy felpörög az infláció, hogy csökken a foglalkoztatottság, hogy most aztán tényleg rosszabbul élünk, mint négy évvel ezelőtt, melyik réteget sújtják az adók és járulékok növekvő költségei, és kik járnak jól, vagy rosszabbul. Hogy egyszerre történjék a beavatkozás egy gyors huszárvágással, vagy húzzuk el több évre, és csendes agonizálással pusztuljunk bele.
S közben alig beszélünk éppen az érintettekről. A belterületeken belül és kívül élőkről. Merthogy az évek óta visszafogott gázárak emelése a gáz-és központi fűtéssel ellátott ingatlanok és lakások lakhatási költségét növeli meg leginkább.
A 80-as évek végén sokat hangoztatott lakhatási költségekről, melyek a családi költségvetés 25-30 százalékát tették ki, és borzasztóan soknak tűnt az arányuk egy nyugatnémet háztartáshoz viszonyítva, ma már alig esik szó. És ez nem véletlen, hiszen csak Debrecenben 30 ezer állás szűnt meg a 90-es évek elejétől.
És talán a Debrecenbe érkező első benyomásaival nem ezt tapasztalja, a családok többségénél a jövedelmi szintek estek, s a lakhatási költségek ezen belül jelentősen emelkedtek. A panelházakban lakók mintegy 15 százaléka elhagyta otthonát, és a Debrecent körgyűrűként körülvevő külterületekre költözött.
Az energiaárak következtében központi fűtés, vízdíj, közlekedés, szemétszállítási díj, áramdíj, közös képviselői költségek, és még sorolhatnám, átlagos 18-20 százalékos emelkedése elviselhetetlen terhet fog jelenteni a távfűtéses lakásokban lakókra. Tovább növelve a külterületen sokszor putrikban élők számát és arányát.
Mire készülhet Debrecen? Valószínű, hogy a holding által diktált és a közgyűlés által elfogadott, a lakosság felé továbbhárított árnövekedéseknek ellent kell hogy álljon. Debrecenben a lakhatási költségek árai az országos átlag körül vannak, ugyanakkor minden tanulmány kifejezi, hogy a lakhatási költségeket kitevő árak az országos átlagnak felelnek meg, míg a debreceni munkabérek az országos átlagnál 30 százalékkal kevesebbek. Így a holdingnak az elkövetkezendő években valószínűleg le kell mondania tetemes nyereségéről, mert a városvezetésnek el kell döntenie, hogy a sokszor értelmetlen városi beruházásokat, vagy a lakosság fizetőképességét veszi figyelembe a közüzemi díjak megállapításánál. Egyetértünk a szakszervezetek tiltakozási kezdeményezésével, még akkor is, ha nagyon megkésve, és pontosan nem tudni, hogy a jövedelemmel rendelkezők közül kiket is képviselnek.
Szigeti István városi elnök