Az egyházban egységre és sokszínűségre egyaránt szükség van - hangsúlyozta Ferenc pápa a római Szent Péter téren pünkösd vasárnap kora délelőtt bemutatott szentmisén.
A mise után, a Mennyek Királynője (Regina Coeli) - imádságot kísérő rövid beszédében Ferenc pápa elítélte a londoni merényletet. Kijelentette, ismét ártatlan civilek voltak az áldozatok.
A pünkösdi misén mondott homíliájában Ferenc pápa azt mondta, hogy a Szentlélek "kreatív", mivel mindig új dolgokat teremt.
Megjegyezte, hogy az egyházban az egymástól való különbözőség egység nélkül nem vezet eredményre. Ha mindenki másképpen gondolkodik, akkor egyesek azt hiszik, egyedül ők a múlt "hajthatatlan" letéteményesei, csak ők birtokoljak az igazságot, mások viszont "avantgardisták" és kizárólag a jövőbe tekintenek - hangsúlyozta Ferenc pápa.
A rendőrség vasárnap délelőtti adatai szerint heten haltak meg a szombat éjjeli londoni merényletben.
Az első beszámolók hat halálos áldozatról szóltak, de Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a halálos áldozatok száma hét. Megerősítette, hogy a London hídon, illetve a közeli piac, a Borough Market környékén elkövetett gázolásos és késeléses merényletben 48-an megsérültek.
A London hídon (London Bridge) egy fehér furgon nagy sebességgel felhajtott a járdára és több gyalogost elütött, majd a járműből szemtanúk beszámolója szerint három vagy négy ember kiugrott és késsel támadt a járókelőkre a közeli piac, a Borough Market környékén.
Korábbi hírek szerint a közeli Vauxhall városrészben is történt egy késeléses incidens, de a rendőrség nem sokkal később közölte, hogy az nincs összefüggésben a London hídon történt gázolással és az utána elkövetett késeléses támadással. A Scotland Yard vasárnap hajnalban hivatalosan terrorcselekménynek nyilvánította a hídon és a Borough Market mellett elkövetett merényletet.
A londoni rendőrség bejelentése előtt nem sokkal Theresa May miniszterelnök is utalt a terrortámadás lehetőségére, közölve: a hatóságok "potenciális terrorcselekményként" kezelik a történteket. A Scotland Yard korábban bejelentette, hogy a támadásban többen életüket vesztették és lövések is eldördültek. Az áldozatok számát egyelőre nem közölték.
Szemtanúk arról számoltak be, hogy a rendőrök használtak fegyvert egy környékbeli étterem mellett és két tettest lelőttek.
A szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampány részeként érdemes értékelni Angela Merkel vasárnapi beszédét, azonban a Bajorországban egy sörsátorban kifejtett gondolat az Egyesült Államoktól és Nagy-Britanniától függetlenedő Európáról mélyreható változások kezdete is lehet - emelték ki keddi német lapkommentárok.
- A Duna jelenti az új törésvonalat az Európai Unióban, a folyótól keletre fekvő országok egy részében a korrupció és a független intézmények elleni politikai támadások aláássák a jogállamiságot - írta hétfői cikkében a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politikai-üzleti lap.
Az izraeli rendőrség korrupciógyanús ügyekben berendelte kihallgatásra Arije Deri belügyminisztert és feleségét, és reggel váratlanul beidéztek tizennégy, velük kapcsolatban álló további gyanúsítottat - jelentette hétfő reggel az izraeli tízes tévécsatorna.
- Európának saját kezébe kell vennie sorsát - emelte ki egy vasárnapi beszédében Angela Merkel német kancellár.
A jobbközép CDU elnöke a München melletti Truderingben pártja és a testvérpárt bajor CSU közös rendezvényén a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport előző nap véget ért csúcstalálkozójára utalva hangsúlyozta: az utóbbi napokban megtapasztalta, hogy egyre inkább véget ér az a korszak, amelyben Németország és az Európai Unió teljes mértékben támaszkodhatott partnereire.
- Kamerát visel hamarosan minden izraeli rendőr, mert kiderült, hogy kevesebb a panasz a kamerával felszerelt rendőrök ellen - értesült a Háárec című újság honlapja vasárnap.
Már az idei év közepétől a szolgálatban lévő rendőrök felszerelése közé tartozik majd a testükön hordott kamera, miután egy hosszan tartó kísérlet bebizonyította, hogy "jelentősen pozitív hatást lehet elérni segítségével a nagyközönséggel való viselkedésben és a bíróságok bizonyítási eljárásaiban".
A kísérletben részt vevő rendőrőrsökön negyedével kevesebb panaszt emeltek a többi poszthoz képest a rendfenntartókkal szemben. A rendőrtisztek is elégedettek voltak a kamerákkal a próba idején, mert előnyösen változtatta meg beosztottjaik hozzáállását.
Tizenötezren tüntettek szombat este Tel-Avivban a békekötésért a palesztinokkal, a Palesztin Állam megteremtéséért - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Több baloldali párt és szervezet közösen szervezte Tel-Aviv legnagyobb, Jichák Rabin meggyilkolt miniszterelnökről elnevezett terére "Két állam, egy remény" jelszóval a demonstrációt, amelyet a palesztin területeket elfoglaló, 1967-es, úgynevezett hatnapos háború héber naptár szerinti ötvenedik évfordulójára időzítettek.
A késő estig tartó béketüntetésen a palesztin-izraeli viszály kétállami megoldásáért, vagyis Izrael szomszédságában egy Palesztin Állam megteremtéséért szálltak síkra a szónokok.
Az amerikai Kogresszusi Költségvetési Bizottság (CBO) közzétette szerdán számításait Donald Trump egészségbiztosítási terveivel kapcsolatban, s arra jutott, hogy 2026-ig mintegy 23 millió amerikai veszítené el egészségbiztosítását, ha megszavazzák a republikánusok törvénytervezetét.
Az első negyedévben 30 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz képest - derült ki a romániai repülőterek egyesületének kimutatásából.
A január-március közötti időszakban a romániai légikikötők több mint 4 millió utast fogadtak. A repülővel utazók csaknem kétharmada, 2,6 millió utas a bukaresti Otopeni Henri Coanda nemzetközi repülőteret vette igénybe, ami 21 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - írta a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap kedden.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el a hétfő éjszakai öngyilkos merényletet Manchesterben.
May, aki kedden a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA értekezletén elnökölt, az ülés után tartott Downing Street-i tájékoztatóján kijelentette: a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem fedheti fel az öngyilkos merénylő kilétét.
A manchesteri rendőrség kedd hajnali tájékoztatása szerint legalább tizenkilencen életüket veszették, ötvenen megsérültek a Manchester Arena rendezvényközpontban előző éjjel történt robbanásban. A rendőrség közölte azt is, hogy terrorcselekményként kezeli a történteket.Hajnalban a terrorelhárító szolgálatok a közelben egy gyanús tárgyat is találtak, amelyet ellenőrzött robbantással megsemmisítettek. Később tudatták: a gyanús tárgy nem robbanószerkezet volt.
A merénylet Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjének végén történt, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena bejárati csarnokában, a jegypénztárak közelében.
A koncertről távozó tömegben a robbanás után pánik tört ki. A rendezvényen nagyon sok fiatal, köztük gyerekek is voltak.
A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 221 állítólagos résztvevője állt bíróság elé hétfőn Ankara Sincan nevű külvárosában - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Azzal vádolják őket, hogy részt vettek a török források szerint 248 halálos áldozatot követelő hatalomátvételi kísérletben, tagjai az összeesküvésért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok irányította nemzetközi mozgalomnak - amelyet Törökország terrorszervezetnek nyilvánított -, valamint megsértették az alkotmányt. A vádlottak között van 26 tábornok és 12 civil is.
Több külföldi lap is foglalkozott csütörtökön az Európai Parlament (EP) előző napi, Magyarországgal kapcsolatos határozatával.
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) Kiüresített demokrácia címmel közölte az online kiadásában Reinhard Veser kommentárját, amely szerint Orbán Viktor kormányfő "taktikailag túl ügyes ahhoz, hogy frontális támadást indítson a demokratikus intézmények és az alapjogok ellen, de egyre inkább kiüresíti őket", és "például a kritikus médiumokkal szemben olyan eszközöket használ, amelyekkel Putyin és Erdogan is élt, mielőtt áttért a nyílt elnyomásra".
A kisebbségvédelem uniós szabályozásának a szükségességét hangsúlyozták az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán a magyar kormány képviselői.
- A Németországban körözött Horst Mahler soproni elfogásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal a Spiegel Online című német liberális hírportál kedden.
Az Orbán eldorádója a szélsőjobboldaliaknak című írásában a szerző, KenoVerseck kiemelte, hogy Magyarország "gyülekezőhellyé vált a keletről és nyugatról érkező szélsőjobboldaliak számára".
-Hatvannyolc személyt vett őrizetbe az olasz maffia-ellenes hatóság hétfőn a déli Calabria tartományban, ahol az ügyészség szerint a 'ndrangheta helyi bűnszervezete tartotta kézben a migránstábort, milliókat keresve a központnak juttatott EU-s finanszírozásokból.
Az őrizetbe vett személyek többsége a calabriai Arena-klán tagja. A 'ndranghetának ez a csoportja szerezte meg a tábori szolgáltatások közbeszerzési pályázatait, többek között ami a migránsközpont menzájának ellátását, valamint a mosodai szolgáltatást illeti. "A migránsoknak disznóknak való moslékot adtak, ha egyáltalán jutott nekik enni" - mondta Nicola Gratteri a dél-olaszországi Catanzaro államügyésze, aki hazájában a 'ndranghetával szembeni küzdelem egyik jelképének számít.
A calabriai Crotone közelében található Isola di Capo Rizzuto migránstábora (CARA) a legnagyobb Európában. 2006 és 2015 között az EU 103 millió euróval finanszírozta a migránstábort.Az ügyészség szerint az összegből 36 millió euró az Arena-klán zsebébe került. A migránstáborból származó üzlet érdekében az Arena-klán még azokkal a helyi családokkal is békét kötött, például a Nicoscia és a Grande Aracra klánnal, amelyekkel korábban véres harcot folytatott.
A bűnszervezet élén a hatóságok szerint Leonardo Sacco az úgynevezett Irgalmasság Testvérisége vezetője állt. Ez a szervezet pályázta meg és nyerte el a migránstábor szolgáltatásaira kiírt pályázatokat.
A normandiai Le Havre jobboldali polgármesterét, Edouard Philippe-et nevezte ki az új francia államfő, Emmanuel Macron kormányfőnek - jelentette be hétfőn Alexis Kohler, az elnöki hivatal új vezetője.
A 46 éves Edouard Philippe a kormányfői tisztséget december óta betöltő szocialista Bernard Cazeneuve-öt követi a miniszterelnöki székben. Első feladata az új francia kormány összeállítása lesz, ennek tagjait kedden nevezi meg az elnöki hivatal.
A németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson aratott győzelemmel új szakasz kezdődik a Kereszténydemokrata Uniónál (CDU), a párt megkezdi a felkészülést a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra - mondta Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke hétfőn Berlinben.