Külföld

Eredmények megjelenítése 4581-től 4600-ig 6520 találatból.

Brit, német és osztrák lapok a magyar belpolitikáról

Külföld - 2012-04-04

A The Times vezető konzervatív brit napilap, a Handelsblatt német üzleti lap és a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív lap Schmitt Pállal foglalkozó írást közölt, a Die Welt német konzervatív lap a budapesti ingatlanpiacról írt, a Financial Times Deutschland című üzleti lap pedig a Magyar Nemzeti Bank új likviditásnövelő eszközéről számolt be. Az osztrák plágiumbizottság elnöke a Der Standardnak adott interjút, kitérve a magyar köztársasági elnök ügyére is.

Róma a nagyhét szertartásaira készül

Külföld - 2012-04-03
- A hagyomány jegyében zajlik a nagyhét Rómában, ahol a 85 éves pápa az idén is személyesen vezeti a Vatikánban és a Vatikán falain kívül tartott egyházi szertartásokat.           A Szentszék sajtóközpontja által nyilvánosságra hozott program szerint a nagycsütörtöki olajszentelési mise délelőtt fél tízkor a Szent Péter bazilikában kezdődik.

Lemondott Schmitt Pál - Londoni elemzők: továbbra sem várható erős piaci hatás

Külföld - 2012-04-03

- Továbbra sem várnak érdemi piaci hatást londoni felzárkózó piaci elemzők Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásától.

  Jóllehet Schmitt Pál "közeli szövetségese volt" Orbán Viktor miniszterelnöknek, és "hivatalba lépése óta minden törvényt aláírt", ezért lemondása nem jön jól a kormánynak, a piaci hatás várhatóan nagyrészt korlátozott lesz - írták a JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének közgazdászai intézményi befektetők számára készített keddi összeállításukban.

Új szabályok kínai a büntető eljárásban és a büntetés-végrehajtásban

Külföld - 2012-04-02

Immár tilos a testi erőszak és a fenyegetés is az őrizetbe vettekkel szemben Kínában - derül ki a fogva tartási központok működtetésére vonatkozó új szabályok érvénybe léptetésének alkalmából közölt hétfői médiajelentésekből.

 

    A rendelkezéseknek megfelelően a fogva tartási központokban a kihallgató nyomozóknak tilos fenyegetni, sértegetni, kínozni, bármi nemű fizikai erőt alkalmazni a gyanúsítottakkal szemben. Nem megengedett a kényszermunka, a kábítószerfüggőket pedig rehabilitációs kezelésben kell részesíteni.

Súlyos üzemanyaghiány Nagy-Britanniában a sztrájkfenyegetés okozta felvásárlás miatt

Külföld - 2012-03-31

Súlyos üzemanyaghiány alakult ki Nagy-Britanniában a pánikszerű felvásárlás miatt, amely az üzemanyag-szállító tartályautók vezetőit képviselő szakszervezet sztrájkfelhívása nyomán kezdődött országszerte.

 

    A brit üzemanyag-kiskereskedelmi szövetség adatai szerint motorbenzinből a héten az előző heti fogyasztáshoz képest 172 százalékkal, dízelolajból 376 százalékkal nagyobb volt a forgalom, és péntek estére a brit töltőállomások húsz százaléka már kifogyott az üzemanyagból.

Obama: van elég olaj a világpiacon az Irán elleni szankciók szigorításához

Külföld - 2012-03-31

Elegendő olaj van a világpiacon - beleértve a rendkívüli tartalékokat - ahhoz, hogy az iráni importot kiváltva kemény szankciókat lehessen bevezetni Irán ellen - hangsúlyozta pénteken Barack Obama amerikai elnök.

 

    Közleményében rámutatott, hogy az általa decemberben aláírt szankciók végrehajtását a "stratégiai tartalékok", valamint az teszi lehetővé, hogy több ország fokozta a kitermelést.

Decemberben nyit az új dohai reptér

Külföld - 2012-03-31

Minden idők egyik legdrágább légikikötő-beruházása érkezett utolsó fázisába Dohában, Katar fővárosában. A Qatar Airways reklámanyagai és a cég hivatalos kommunikációja is azt hirdetik, hogy többszöri halasztás után 2012 decemberében – egészen pontosan a megismételhetetlen 12.12.12. napon – nyitják meg a dohai repülőtér új terminálját a kis Perzsa-öbölbeli államban.

FT: "orvostúlkínálat" miatt ezrével kényszerülhetnek külföldre brit orvosok

Külföld - 2012-03-31

Több tízezer brit orvos és orvostanhallgató kényszerülhet külföldi munkavállalásra a brit állami egészségügyben kialakuló "orvostúlkínálat" miatt - írta a szombati Financial Times, amely szerint a nagy-britanniai foglalkoztatásból kiszoruló brit orvosok egyik célállomása Kelet-Európa lehet.

- A FAZ, a Die Presse és a Lidové Noviny Schmitt Pál doktori címéről

Külföld - 2012-03-31

Három konzervatív napilap, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), az osztrák Die Presse és a cseh Lidové Noviny is foglalkozott szombaton Schmitt Pál államfő kisdoktorijának visszavonásával.

 

    Georg Paul Hefty, a FAZ Magyarországgal rendszeresen foglalkozó rovatvezetője Hiúság című kommentárjában kifejtette: Schmitt Pál köztársasági elnök "számos körülmény áldozata", köztük a saját hiúságáé.

Külföldi sajtó Magyarországról

Külföld - 2012-03-30

Németországban a Die Zeit című liberális hetilap az európai jobboldal és az iszlám kapcsolatát elemezve kitért a Fidesz és a Jobbik iráni kapcsolataira, a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív napilap és a Berliner Zeitung baloldali lap pedig beszámolt a kecskeméti Mercedes-gyár felavatásáról és a Schmitt-ügyről, amelyről a Financial Times Deutschland című üzleti lap is írt pénteken.

Megjelent a hivatalos közlönyben a MOGYE-kormányhatározat, a román ellenzék bíróságon támadja meg

Külföld - 2012-03-30

Megjelent a hivatalos közlönyben az a kormányhatározat, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) - közölte pénteken a Mediafax hírügynökség. A kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy az egyetemnek választásokat és versenyvizsgát kell szerveznie az új kar vezető tisztségeinek betöltésére.

Erősödő gazdasági növekedést vár Kínában a Bank of China

Külföld - 2012-03-29

Erősödő gazdasági növekedésre és csökkenő inflációra számítanak a Bank of China (BoC) közgazdászai a második negyedévben Kínában - derül ki a pénzintézet szerdán kiadott jelentéséből.Az első három hónap éves mélypontnak tartott, 8,2 százalékosra becsült gazdasági növekedése után a második negyedévben némiképp magasabb, 8,4 százalékos bővülés várható - vélik a BoC szakemberei.

Német és amerikai lapok Schmitt Pál plágiumügyéről

Külföld - 2012-03-29

    "Schmitt Pál magyar elnök visszautasította a lemondást, miután hírneve csorbát szenvedett azzal, hogy egyeteme megerősítette: doktori dolgozatának jelentős részét másolta 1992-ben" - így foglalta össze a magyar államfővel kapcsolatos friss történéseket a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap európai kiadása.

Külföldi sajtó Magyarországról: Német lapok Schmitt Pál plágiumügyéről

Külföld - 2012-03-28
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap "+Schmitt dolgozata másolat+" címmel számolt be a vizsgálatról. Reinhard Olt tudósításában megjegyezte, hogy a Fidesz a vizsgálattal lezártnak tekinti az ügyet. Hozzátette: a vizsgálat azzal a megállapítással bővítette a HVG év elején megjelent vonatkozó írásában foglaltakat, hogy a dolgozat egy része megegyezik egy német szakértő egy szövegével.

Az eddigi legmagasabb rangú amerikai katolikus pap ellen indult per a pedofília eltussolása miatt

Külföld - 2012-03-27

A papi pedofília elkendőzésének ügyében megkezdődött az amerikai katolikus egyház eddigi legmagasabb rangú tisztségviselője elleni per kedden Philadelphiában.William Lynn prelátust "gyerekek jólétének veszélyeztetésével" és összeesküvéssel vádolják, amiért eltussolta a papi pedofília eseteit.

Nyolcvan helyett 60 nap alatt szelte át az óceánt Rakonczay

Külföld - 2012-03-26

Nyolcvan helyett 60 nap alatt szelte át egyedül kenuval az Atlanti-óceánt Rakonczay Gábor, aki vasárnap épen és egészségesen kikötött Antigua szigetén.

 

    Mint azt Rakonczay Viktória, a sportember felesége az MTI-nek hétfőn elmondta: vasárnap este éjfél felé sikerült beszélnie férjével, aki jól van, és akivel azért nem sikerült kapcsolatot teremteni heteken át, mert telefonja tönkrement a belekerült sok víztől.

Mind több kereskedelmi akadállyal szembesül Kína

Külföld - 2012-03-26

Minden szinten növekszenek a Kínával szembeni kereskedelmi akadályok, ennek fő oka a világgazdaság gyengesége és az egyre növekvő protekcionizmus.

 Több mint 17 éve nem kellett ennyi kereskedelmi feszültséggel megküzdenie Kínának, mint az elmúlt év során - mondta a hétvégén Csong Szan (Zhong Shan)kereskedelmi miniszter-helyettes. A feszültségek, vitás esetek tartalma ugyanakkor változóban van, egyre komolyabbá válik, emellett az érintett iparágak száma is növekszik - tette hozzá Csong.   

Skócia az interneten már "független"

Külföld - 2012-03-25

    A skót kormányfő, Alex Salmond az év elején jelentette be hivatalosan, hogy Skócia 2014-ben népszavazást tart függetlenné válásáról.

    A referendum kitűzött időpontja jelképes jelentőségű, 2014-ben lesz ugyanis a hétszázadik évfordulója az 1314-ben, Bannockburn mezején megvívott csatának, amelyben Robert de Bruce skót király néhány ezres serege megsemmisítő vereséget mért II. Eduárd angol uralkodó többszörös túlerőben lévő haderejére.

Százezrekért kínált "hozzáférést" a brit kormányfőhöz a toryk egyik pénztárnoka

Külföld - 2012-03-25

Több százezer fontért kínált "hozzáférést" külföldi vállalati érdekcsoportok képviselőinek a brit miniszterelnökhöz és más vezető kormánytisztviselőkhöz a kormányzó brit Konzervatív Párt legfőbb pénzfelhajtója - írta feltáró riportjában a The Sunday Times.

 A Konzervatív Párt azonnal "sürgős" vizsgálatot jelentett be a súlyos belpolitikai botránnyal fenyegető ügyben.

Robert Fico: Meg kell változtatni a szlovák állampolgársági törvényt

Külföld - 2012-03-24

    "Egy dolgot kell megváltoztatnunk - világosan mondom - ez az állampolgársági törvény: nem szabad, hogy a más ország állampolgárságát megszerzők elveszítsék a szlovák állampolgárságukat. Az állampolgárság felvételét viszont lakhelyhez kell kötnünk" - mondta el Fico az Új szó című szlovákiai magyar napilap szombati számában vele készített interjúban. Hozzátette: ezt kivéve nem látja értelmét, hogy más, nemzetiségi jellegű témával foglalkozzon.