Nyolcmillió forintos kár érte a szegedi Somogyi-könyvtárat a péntek esti felhőszakadás miatt; a víz könyvritkaságokat is megrongált.
Szőkefalvi-Nagy Erzsébet az intézmény vezetője elmondta: a nagy mennyiségű csapadék érthetetlen módon nem a negyedik, zárószinten folyt be, hanem a harmadik emeleten, a régi kötetek gyűjtőraktárába tört be az elektromos vezeték mentén. A szennyezett víz csöpögni kezdett, és súlyos kárt okozott kiemelten muzeális értékű könyvekben, amelyeket csak teljes restaurálással lehet "talán" megmenteni - közölte.Hozzátette: a kötetekből még az éjszaka folyamán megpróbálták újságpapírral felitatni a vizet, hogy ne rohadjanak szét, illetve ne álljanak egy tömbbe és lapozhatóak legyenek, ameddig a restaurátorok megkezdik a munkát.
Sérült a két legértékesebb könyv is. Megázott az önmagában kétmillió forintot érő Nádasdy-féle Mauzóleum, amely 1664-ben jelent meg Nürnbergben, és amelyben rézmetszetek találhatóak a magyar uralkodókról a honfoglalóktól kezdve 1660-ig; a kötet pergamen kötése tönkrement, ezen részét már nem lehet megmenteni. Ugyanígy sérült Bonfini Magyar Történelem című munkája is, amely latin kiadás - közölte. Mint mondta, a könyveket teljesen szét kell szedni, így eredeti kötésük megbomlik, azonban olyan kincsekről van szó, amelyeket meg kell őrizni, még ha a bontás miatt kisebb lesz is a pénzben kifejezhető értékük.
Az alagsori csatornákból szennyezett víz tört fel, ami eláztatta a raktárakban tárolt kötészeti anyagokat - tette hozzá Szőkefalvi-Nagy Erzsébet. A könyvtár az első becslések szerint közel nyolcmillió forintos kárt szenvedett, amelyet az intézmény nem tud saját erejéből fedezni - mutatott rá az igazgató.
(MTI)