Jel Fesztivál a Csokonai Színházban

Kultúra - 2006-07-07

Nem mondunk újat, ha kijelentjük: Nagy József és a Jel Színház előadásai mással össze nem téveszthető, egyedülállóan expresszív világot teremtenek a szinte teljesen üres vagy jelszerű, vizuális kompozícióként működő térben.

Az idei, szeptember 18- tól 23- ig tartó Jel Fesztivállal Nagy József koreográfusi pályafutásának huszadik évfordulóját ünnepeljük a Csokonai Színházban.

 

A vajdasági születésű Nagy József képzőművészeti tanulmányok után az ELTE művészettörténet szakán tanul Budapesten, s közben M. Kecskés András pantomim óráira jár. A nyolcvanas évek elején Franciaországba megy, s ott a kortárs táncművészet legnevesebb koreográfusaival dolgozik:  François Verret, Catherine Diverrčs, Mark Tompkins társulatában. A nagy öreg, Marcel Marceau pantomim óráit is látogatja.

 

1986-ban létrehozza a Jel Színházat (Théâtre Jel), s már első előadásával, a Pekingi kacsával (Canard pékinois) sikert arat Franciaországban. Az elmúlt húsz évben számos előadást hozott létre, s nemzetközi hírű koreográfussá vált. Munkáit világszerte óriási érdeklődés kíséri. 1995-ben kinevezik az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ igazgatójává, s a mai napig ő tölti be ezt a tisztséget. 2006 nyarán ő lesz a hatvanadik Avignon-i Fesztivál művészeti igazgatója.

 

A JEL - FESZTIVÁL PROGRAMJA

 

szeptember 18., hétfő

CSOKONAI SZÍNHÁZ: 19.00 ÉDEN előadás (Jel Színház )

VÍG KAMARA: 20.30 Horváth Csaba - &Echó

STÚDIÓ: 16.00 film Bicskei Zoltán: Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele

KLUB: 22.00 Beszélgetés Bicskei Zoltánnal

 

szeptember 19., kedd

CSOKONAI SZÍNHÁZ: 19.00 Horváth Csaba: Orfeusz - Ketten

STÚDIÓ: 20.30 Szelevényi Ákos/Guildas koncert

 

szeptember 20., szerda

CSOKONAI SZÍNHÁZ: 19.00 Szabados-kvartett

VÍG KAMARA: 20.30 Woyzeck előadás (Jel Színház) STÚDIÓ:16.30 film Tolnai Szabolcs: Nagy József portré Bicskei-Iván: Alföldi opus

KLUB: 22.00 Beszélgetés Szabados Györggyel

 

szeptember 21., csütörtök

VÍG KAMARA: 20.30 Woyzeck előadás (Jel Színház)

STÚDIÓ: 16.30 film Nagy József: A kaméleon kiáltása

KLUB: 22.00 Beszélgetés Nagy Józseffel

 

szeptember 22., péntek

CSOKONAI SZÍNHÁZ: 20.30 Utolsó tájkép előadás

VÍG KAMARA: 19.00 Horváth Csaba: Nagyvárosi ikonok - előadás

STÚDIÓ: 16.30 film Nagy József: Autoportrait (ARTE) – első vetítés Magyarországon!

 

szeptember 23., szombat

CSOKONAI SZÍNHÁZ: 20.30 Dresch - koncert

VÍG KAMARA: 19.00 Horváth Csaba: Nagyvárosi ikonok – előadás

 

(forrás: csokonaiszinhaz.hu)