Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem Pécsett

Kultúra - 2006-08-04
A világ huszonkét országából érkeznek hallgatók a hetedik alkalommal megrendezett pécsi nyári egyetemre, ahol az intenzív magyar nyelvtanfolyamon túl borkóstoló, fürdőzés és folklórhétvége is várja az érkezőket

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának Nemzetközi Oktatási Központja az idén hetedik alkalommal szervezi meg a "Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem, Pécs" programját augusztus 6. és szeptember 3. között.

Az idei Nyári Egyetemen 83 diák vesz részt. Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a résztvevők egyéni hallgatóként, a Magyar Ösztöndíj Bizottság vagy a Tempus Közalapítvány támogatásával érkeznek a Nyári Egyetemre, ahol négy héten keresztül napi hat órában tanulják a magyar nyelvet. A magyarórákat művészettörténeti, szociológiai és gazdasági témájú kulturális szemináriumok egészítik ki, valamint a hallgatók megismerkednek az Európa Kulturális Fővárosa, Pécs - 2010 projekttel.

Az ötlépcsős képzési rendszer lehetővé teszi a nyelvtanulást az alapfokú kommunikációs ismeretek megszerzésétől egészen a felsőfokig. A diákok célnyelvi környezetben, 14 tanár irányításával, kis csoportokban sajátíthatják el a magyar nyelvet a Nemzetközi Oktatási Központ által kifejlesztett "Beszélsz magyarul?" Tankönyvcsalád segítségével.

A tanórákat konzultációs rendszer egészíti ki, mely lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy a nyelvtanulással kapcsolatos kérdéseikre választ kapjanak. A programot fakultatív kirándulások színesítik: pécsi városnézés, budapesti kirándulás, a siklósi vár és a máriagyűdi zarándokhely bemutatása, villányi borkóstoló, harkányi fürdőzés, folklórhétvége és orfűi kirándulás, ahol a sikeres vizsgát tett hallgatók szeptember 2-án oklevelet vehetnek át.

 (www.edupress.hu)