POSZT: Rudolf Péteré a legjobb férfi alakítás díja

Kultúra - 2006-06-19

Filmmel, színházzal és muzsikával ért véget  a POSZT. Összesen 16 kategóriában hirdettek győztest, a szakmai zsűri mellett a közönség és a színészszövetség is szavazhatott. A pécsi színházi találkozó díjkiosztóján a 75 éves magyar hangosfilmgyártás legnagyobb slágerei elevenedtek meg a színpadon.

A díjkiosztó gálával ért véget a VI. Országos Színházi Találkozó Pécsett. 16 kategóriában nyújtottak át elismeréseket a színészeknek, színésznőknek. Díjazták többek között a legjobb díszletet, rendezőt, jelmezt, és a POSZT legjobbnak tartott előadását is. A Színészek Országos Szövetsége Rudolf Péternek ítélte a legjobb férfi alakítás díját az Új Színház Közeleg az idő című darabjában mutatott játékáért.

- Egy hiú, becsvágyó ember vagyok, akinek sok kérdőjele van önmagával kapcsolatban. Egy-egy ilyen visszaigazolás tehát nagyon fontos, és hogy a kollégáktól kaptam az különösen jó. Úgyhogy boldog vagyok - kommentálta az elismerést Rudolf Péter.

    

A Kolozsvári Állami Magyar Színház kapta a legjobb társulatnak járó elismerést. Előadásukat - a Woyzecket - tavaly a román színházi szövetség az év darabjának választotta. A POSZT 30 év alatti legjobb színésznőnek járó, Pesti Műsor díját a főszereplő Kézdi Imolának ítélték. A művésznő számára különösen fontos, hogy Magyarországon is elismerték a játékát.

   

A szakmai zsűri a Pintér Béla Társulat Anyám orra című darabját tartotta a mezőny legjobb előadásának, a legjobb rendezőnek járó elismerést pedig a kaposvári Csíky Gergely Színházból Mohácsi János vehette át. A Woyzeck-ben nyújtott alakításáért Bogdán Zsolt a legjobb férfi-, a Közeleg az időben mutatott játékáért, pedig Györgyi Anna kapta meg a legjobb női főszereplőnek járó díjat