Kultúra

Eredmények megjelenítése 281-től 300-ig 1807 találatból.

BAFTA-díjak - Tarolt az 1917

Kultúra - 2020-02-03

Sir Sam Mendes 1917 című első világháborús drámája kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján. Az alkotás kilenc díjra volt esélyes az előzetes jelölés alapján, és hetet el is hozott a viszonylag megbízható Oscar-előrejelzőnek tekintett BAFTA-rendezvényen.

Az 1917 nyerte a legjobb film, a kiemelkedő brit film, a legjobb fényképezés, a legjobb produkciós tervezés, a legjobb hang és a legjobb különleges vizuális hatások díját, emellett Mendes vehette át a legjobb rendezőnek odaítélt elismerést is.

Hatvan év után búcsúzott Gyurkó Henrik a Budapest Bábszínháztól

Kultúra - 2020-02-02

Hatvan év társulati tagság után elbúcsúzott a Budapest Bábszínháztól Gyurkó Henrik; a bábszínész szombaton lépett színpadra utoljára.

Gyurkó Henrik napra pontosan hatvan évvel az után vett búcsút a Budapest Bábszínháztól, hogy a társulat tagja lett. Utoljára a Misi mókus vándorúton című előadásban láthatta a közönség

A Halászbástya elveszett szobrai kerültek elő egy pincéből

Kultúra - 2020-01-28

- A Halászbástya második világháborúban megsérült és elveszettnek hitt két szobra, valamint számos további épületmaradvány került elő a budai Várban, a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor a Nemzeti Hauszmann Program során végzett munkálatok során.

A beruházást végző Várkapitányság munkatársai a közelmúltban kezdték meg a régóta városképi sebként tátongó, jelenleg üresen álló telek rendbetételét, amelyen a Vöröskereszt Egylet, majd a Külügyminisztérium által egykor használt, 1947 után lebontott épület születik újjá a következő években - mondta el a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón Kőrösi Gábor, a Várkapitányság NZrt. kommunikációs igazgatója.

Szerb Antal halálának 75. évfordulójára emlékezett hétfőn a Nemzeti Örökség Intézete

Kultúra - 2020-01-27

Szerb Antal (1901-1945) halálának 75. évfordulójára emlékezett hétfőn a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az író Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található sírjánál.

Ma van a magyar kultúra napja

Kultúra - 2020-01-22

Színházi előadásokkal, díjátadókkal, koncertekkel, kiállításokkal, könyvbemutatókkal, irodalmi és zenei estekkel is ünneplik ma országszerte a magyar kultúra napját. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Szentendrén közös Himnusz-éneklést rendeznek és több településen ezen a napon adják át a kulturális díjakat is. Cegléden a Sárik Péter Trió ad koncertet. Vácon a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében gálaműsort rendeznek, amelynek részeként adják át a városi művelődési díjakat.

A budapesti Kolibri Színházban Cseh Tamásra emlékeznek születésének 77. évfordulóján, január 22-én.

A Magyar Állami Operaház a Zeneakadémiával közösen Kortárs Opera Showcase címmel három új magyar operából mutat be részleteket az Erkel Színház Bernáth Büféjében szerdán.

Három előadással mutatkozik be a Zentai Magyar Kamaraszínház Budapesten: a Bethlen Téri Színházban szerdától péntekig tartó Vendégváró Fesztiválon Kosztolányi Dezső, Carlo Goldoni és Mark Twain műve alapján készült produkció is látható.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében gálaműsorokkal, író-olvasó találkozóval, kiállításokkal és díjátadóval ünnepelnek.

Nemzetközi díj a Sziget fesztivál fenntarthatósági törekvéseinek

Kultúra - 2020-01-21

A környezetvédelem terén elkötelezett fesztiválnak járó elismerést kapta a Sziget a hollandiai Groningenben a Greener Festival Awards vasárnapi díjkiosztóján.

Az Európai Fesztiválszövetség értékelte a szervezők törekvéseit és programjait és megállapította, hogy a Sziget fesztiválon az átlagnál nagyobb hangsúlyt fektetnek a rendezvény zöld tevékenységeire - közölték a szervezők.

Szakértők bizonyították az oslói múzeum Van Gogh-festményének eredetiségét

Kultúra - 2020-01-20

Vincent Van Gogh munkásságának vezető szakértői igazolták, hogy az oslói Nemzeti Múzeum gyűjteményében található önarcképet valóban a holland mester festette. A különleges alkotás 1889-ben készült, mikor a művész pszichózisa miatt többször is kezelésre szorult.

Az Élősködők kapta a mozis fődíjat a hollywoodi színészcéh díjátadóján

Kultúra - 2020-01-20

- A dél-koreai Élősködők színészgárdája kapta a mozis fődíjat a hollywoodi színészcéh (SAG) vasárnap esti díjátadó ceremóniáján Los Angelesben - számolt be róla a The Hollywood Reporter.

A magyar kultúra napja - Bereményi Géza író kapta a Kölcsey-emlékplakettet

Kultúra - 2020-01-19

Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas írónak, Balázs Béla-díjas filmrendezőnek ítélte oda idén a Kölcsey-emlékplakettet a Kölcsey Társaság kuratóriuma, az irodalmi elismerést a magyar kultúra napja alkalmából tartott vasárnapi szatmárcsekei ünnepségen vette át a díjazott.

A hagyományosan a református templomban megtartott, ökumenikus istentisztelettel egybekötött eseményen az írót méltatva Bölcskei Gusztáv, a társaság elnöke laudációjában hangsúlyozta, hogy Bereményi Géza "beletartozik a magyar kultúra szövetébe", munkássága azt is megmutatja, hogy az igazi kultúrának nemzedékeket és közösséget összeragasztó funkciója van.

Online filmlexikont indított az MMA

Kultúra - 2020-01-15

Magyar filmek a kezdetektől napjainkig címmel online filmlexikont indított a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).

Az intézet immár öt éve működik azzal a céllal, hogy programjaival hosszú évtizedekre hatást fejtsen ki a művészeti közegre. Ennek jegyében született meg tavaly az intézet online irodalmi lexikonja, és most hasonló formában a filmes lexikon is - mondta el a www.mmalexikon.hu címen elérhető kiadvány budapesti bemutatóján Kocsis Miklós, az MMA MMKI vezetője.

Oscar-díj - Káel Csaba: büszkék vagyunk az Akik maradtak című filmre

Kultúra - 2020-01-13

- Büszkék vagyunk arra, hogy az Akik maradtak című film eljutott az Oscar-díj előszobájáig, figyelemre méltó elismerés, hogy az alkotást az amerikai filmakadémia 93 filmből választotta be a szűkített listán szereplő, legjobbaknak vélt 10 mű közé - hangsúlyozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn.

Az amerikai filmakadémia hétfőn jelentette be 24 kategóriában Oscar-jelöléseit Los Angelesben. A legjobb nemzetközi film kategória öt jelöltje közé végül nem került be Tóth Barnabás alkotása, az Akik maradtak című magyar film

Globális rekordbevételt értek el tavaly a mozik

Kultúra - 2020-01-13

A steamingszolgáltatók és más új konkurens médiumok előretörése okozta aggodalmak ellenére tavaly 42,5 milliárd dolláros (12800 milliárd forintos) globális rekordbevételt értek el a mozik.

Volt egyszer egy Hollywood lett a legjobb film az amerikai kritikusoknál

Kultúra - 2020-01-13

Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmje kapta a legjobb film díját az amerikai kritikusok vasárnap esti díjátadó gáláján, a Critic Choice Awardon Los Angelesben.

John le Carré kapja a százezer euróval járó Olof Palme-díjat

Kultúra - 2020-01-10

A híres brit kémregényíró John le Carré kapja idén a százezer euróval (33 millió forinttal) járó Olof Palme-díjat Stockholmban. Az író bejelentette, hogy az összeget az Orvosok határok nélkül humanitárius szervezetnek utalja át.

A párizsi múzeumok ingyenesen elérhetővé teszik több mint 100 ezer műalkotás digitális reprodukcióját

Kultúra - 2020-01-09

A legnagyobb párizsi múzeumok ingyenesen elérhetővé teszik a gyűjteményeikben található több mint 100 ezer műalkotás nagy felbontású digitális reprodukcióját, hogy jobban megismerhesse őket a közönség.

A Joker kapta a legtöbb jelölést a brit filmakadémia díjaira

Kultúra - 2020-01-07

- A Joker kapta a legtöbb, 11 jelölést a brit filmakadémia díjaira kedden Londonban - írta meg a BBC News, amely kiemelte ugyanakkor, hogy a színészi kategóriákban csak fehérek esélyesek a díjra, ami miatt máris bírálják a testületet.

Sam Mendes 1917 és Rian Johnson Tőrbe ejtve című filmje is esélyes az amerikai forgatókönyvíró céh díjára

Kultúra - 2020-01-07

Sam Mendes vasárnap Golden Globe-díjjal elismert 1917 című első világháborús filmjének és Rian Johnson Tőrbe ejtve című krimijének forgatókönyve is jelölést kapott hétfőn az Amerikai Forgatókönyvírók Céhének (WGA) díjaira.

Újévi baba - Vidéken két helyen is született gyermek éjfél után 1 perccel

Kultúra - 2020-01-01

Vidéken két helyen, Nagykanizsán és Baján is született gyermek éjfél után 1 perccel.

A Zala megyei Kanizsai Dorottya Kórház tájékoztatása szerint Kovács Patrik nulla óra egy 1 perckor 3050 grammal, 53 centiméterrel, természetes úton jött a világra. A kisfiú a 29 éves édesanya negyedik gyermeke, családban először egy kislány, majd három fiú született.

Péntektől 66 film nézhető ingyenesen a Filmarchívum honlapján

Kultúra - 2019-12-20

- Péntektől január 5-ig a közönség ingyenesen és online láthatja a Filmarchívumban megőrzött és felújított 66 filmkincset, játék- és dokumentumfilmeket, rövidfilmeket és animációkat - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Térey Jánosról elnevezett ösztöndíjat indít a Petőfi Irodalmi Múzeum

Kultúra - 2019-12-16

Térey Jánosról elnevezett ösztöndíjat indít a Petőfi Irodalmi Múzeum, az elismerést a középgenerációhoz tartozó írók, költők, műfordítók vehetik át 2020 elejétől - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum.

Demeter Szilárd, a PIM Főigazgatója levélben kereste meg az írószervezetek, könyvkiadók, folyóiratok, egyetemi tanszékek, szakmai műhelyek vezetőit, hogy tegyenek javaslatot az ösztöndíjjal támogatandó alkotók személyére.

A díjat 35 és 65 év közötti, magyar nyelven alkotó szerzők kapják abból a célból, hogy nyugodtabb alkotói körülményeket biztosítson számukra a múzeum. A díjazottak száma egyszerre 30 fő lehet.